''A Győri Városháza Ezüst Emlékérmet'' kapott Sulyok Tamás


sulyok-tamas

Sulyok Tamásnak, a Győri Filharmonikus Zenekar korábbi igazgató-karnagyának Borkai Zsolt polgármester A Győri Városháza Ezüst Emlékérmet adományozott. A nagy tiszteletnek örvendő, 89 éves magyar karmester, tanár évtizedek óta él családjával Németországban – a megtisztelő címet szeptember 5-én, konstanzi otthonában vehette át a zenekar igazgatójától, Fűke Gézától és Ősz Gábor igazgatóhelyettestől.

Mindehhez hozzátartozik egy nyári levélváltás, melyben Sulyok Tamás megkereste Fűke Gézát, hogy személyes tulajdonát képező kottatárát, valamint kéziratait a Győri Filharmonikus Zenekarnak ajándékozza, illetve azokat a művészeti intézményben elhelyezhesse. „Kérésem: azokat a kottákat, melyekre a zenekarnak nincs szüksége, kapják – igény szerint – zeneoktatási intézmények… A szállításhoz szükséges kartonok már készen állnak” ‒ írta még levelében a Konstanzban élő gondoskodó karmester.

sulyok-tamas

Hálásan köszönjük megtisztelő felajánlását” – íródott postafordultával a válaszlevél. „A Zenekar igazgatójaként mindig kiemelt figyelmet fordítottam arra, hogy kottatárunk folyamatosan gyarapodjon, amihez ez az értékes gyűjtemény, főleg a kéziratok is hozzájárulnak… Kollégáim nevében is megígérhetem, hogy méltó helyre fog kerülni a kottagyűjtemény.

Sulyok Tamás 1984-1989 között igazgatta az idén jubiláló, 125 éves társulatot. Borkai Zsolt polgármester ezen elismerésével a zenekar élén végzett kimagasló tevékenységét, valamint a felbecsülhetetlen értékű kottagyűjteményének a zenekar részére történő felajánlását ismerte el.

sulyok-tamas

Mindkét részről megindító volt a nagy találkozás Konstanzban. Megtiszteltetés volt átadni a kitüntető címet a 89 éves magyar mesternek. Sulyok Tamás nagy köszönettel fogadta a győri elismerést, akinek – ahogy korábban levelében ígérte – győri ajándéka becsomagolva, útra készen várta a zenekari mini küldöttséget. Fűke Géza és Ősz Gábor pedig, a kérésnek eleget téve, szintén hoztak ajándékot, méghozzá kis és nagy partitúrákat, zongorakivonatokat, illetve zenekari anyagokat.

Győri Filharmonikus Zenekar

2019.09.06