Amelynek, mint ahogyan olyan sok mindennek errefelé, legendája is van, de előbb nézzük csak meg a tényeket. Azt, hogy Buda elfoglalása után folyamatosak voltak az északi irányba indított török rablóportyák is, és akkor is voltak olyan számító emberek, akik felhívták egy-egy fosztogató csapat agájának, vezetőjének a figyelmét arra, hogy Selmecen bizony a derék polgárok aranyat bányásznak. S mivel a jórészt völgyben és a környező hegyoldalakon kiépülő városnak a központjában lévő vára éppen ezekről a hegyekről nagyon jól lőhető volt, kellett egy ostromot álló erődítményt is felhúzni. Ez lett a reneszánsz stílusjegyeket máig viselő Leányvár, amely a város déli oldalán, egy hegy tetején épült fel, ahonnan pompásan belátható az egész környező vidék, így az őrök azt is jelenthették, milyen erejű a várost megközelítő csapat.

Még siralmas állapotban, az 1920-as években (Kuny Domokos Múzeum CC BY)

Az 1564 és 1571 között felépülő, téglalap alakú, hatemeletes torony égtájakon lévő sarkain körbástyák épültek, és egyenként 6-6 ágyúval lettek ellátva. Így komoly veszteséget okozhattak a város kirablására érkezőknek. Ezek a török rablóbandák csak a legritkább esetben vittek magukkal nehézfegyvereket, így aztán nem kellett szabályos ostromtól tartani. Mert azért néhány nagyobb löveg hamar térdre kényszerítette volna a leányvári védelmet, aztán a várost is. Melynek polgársága inkább a pénzhez értett, mint a kardhoz, a bányászok pedig nem sokra mentek volna munkaeszközeikkel a lőfegyverekkel szemben. De ilyen összecsapásra szerencsére nem került sor, a felvidéki bányavárosokat 1663 augusztusáig hatékonyan óvó érsekújvári modern vár miatt sem. Így aztán a török kor után is teljes épségében álló épület a tűzőröké lett, akik így pompás megfigyelőhelyhez jutottak, és kürtszóval jelezték az akkoriban gyakori tűzeseteket. Majd aztán az idő múlását is, minden egész órát haranggal, a feleket, negyedeket meg trombitával.

A város a csehszlovák időkben (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)

A selmeciek az építkezésről régen azt mesélték mindenkinek, hogy az egy Rössel Borbála nevű dúsgazdag polgárlányhoz köthető. Aki úgy szórta apja megörökölt legendás vagyonát, ahogy csak tudta, no és gőgös is volt e mellé. Egyszer aztán gondolt egyet, és míves aranygyűrűjét bedobta a patakba, közben azt hangoztatva, hogy az is biztos, hogy sosem fogja látni azt. Mint ahogy az is biztos, hogy sosem fogy el a gazdagsága. Aztán már a Leányvárban élt, mikor jelentette a szakácsa, hogy a gyűrűt megtalálta a konyhán egy nagy hal gyomrában. Ettől kezdve aztán rohamosan fogyni kezdett az örökség, Borbála pedig végül zavart elmével, a nép által boszorkánynak tartva távozott e világból. Sőt, most jön a horrorisztikus végkifejlet: a temetésén a legenda szerint akkora vihar támadt, hogy a város által kirendelt babonás szolgák elejtették a koporsót, és szétfutottak. Így a kutyák falták fel Borbála koporsóból kifordult holttestét.

Címlapkép: kirandulastippek.hu

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu