Pest vármegye irányítói 1835 szeptemberében bízták meg Zitterbarthot, hogy Pesten magyar színházat építsen. Az országgyűlésen 1807-től kezdve foglalkoztak a magyar játékszín ügyével, már az 1810-es évek közepétől szerették volna megnyitni a magyar színházat. Pest az 1830-as évek elejére fejlődő, polgárosodó várossá, a magyar kulturális közélet központjává vált. A reformkorban egyre nőtt a társadalmi igény a magyar nyelvű színtársulat és színház iránt. A színház megnyitását megelőző eseményekről bővebben A Pesti Nemzeti Teátrom felépítésének szükségességéről – hexameterben című írásban, valamint a Széchenyi István: Magyar játékszínrül című írásban olvashatunk.

Grassalkovich Antal herceg Pest vármegyének 1834-ben ajándékozta azt a telket, amelyre végül a Pesti Magyar Színházat felépítették. Pest vármegye 1835. augusztus 26-án hozott döntése alapján szeptember 28-án indult meg az építkezés, a bokrétaünnepet 1836. augusztus 6-án tartották. A teátrum felépítését nemzeti összefogás övezte: arisztokraták, közbirtokos nemesek, értelmiségiek, polgárok, a vármegyék és a városok törvényhatóságai, községek, céhek, diákok testületei egyaránt nyújtottak adományokat, a mesteremberek és a napszámosok pedig kétkezi munkájukat ajánlották fel.

Méreteit és befogadóképességét tekintve az új épület a nemzetközi színházakhoz viszonyítva közepesnek számított, a magyar színházakat azonban minden téren felülmúlta. „A színpad szélessége 18,70 méter, mélysége 13,80 méter, a színpadnyílás 12 méteres volt.” A Pesti Magyar Színház befogadóképessége 2312 fő volt, az ülőhelyek mellett számos állóhely is a publikum rendelkezésére állt. „A nézőtér 21,56 méter hosszúnak, 19,90 méter szélesnek és 14 méter magasnak épült”. 46 páholyt alakítottak ki, 16-ot a földszinten, 18-at az első emeleten, 12-őt pedig a második emeleten. Az első emeleten található kettős páholyok közül az egyik az uralkodóé, a másik a nádoré volt. Pest vármegye színészeti választmányának 1837. március 10-én kelt döntése értelmében „a színház belseje a nemzeti színeket viselte”.

Az első igazgatónak Bajza Józsefet (1804-1858) nevezték ki, aki kész társulatot kapott, amely olyan nagy nevekből állt, mint Déryné Széppataki Róza, Laborfalvi Róza, Lendvay Márton, Egressy Gábor.

A színészeti választmány 1836. november 22-i ülésén foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy mely színdarab előadásával nyíljon meg az új színház. Felmerült az is, hogy drámapályázatot írnak ki, de végül 1837. január 15-én Nyáry Pál vármegyei aljegyző Vörösmarty Mihályt kérte fel a nyitó színdarab megírására. A jeles költő elfogadta a felkérést, továbbá ő tanította be a színészeknek „a szép, de nem könnyű verses szöveget is”. Az Árpád ébredése mellé társított szomorújáték pedig a színészek számára nyújtott lehetőséget remek alakításokra. A nyitódarabot kiadták nyomtatásban is, az érdeklődök a pénztárban tudták megvásárolni.

Pest és Buda lakosainak kedvelt időtöltése volt 1837 nyarán a színházi építkezés munkálatainak megtekintése, pl. Széchenyi István is többször kilátogatott. A díszelőadást eredetileg augusztus 1-jére tervezték, de az építkezés annyira elhúzódott, hogy csak augusztus 22-én tudták megtartani. Azonban a színház környezete még az új időpontra sem készült el, „mészgödrök, homokbuckák, félig rakott út stb.” fogadták a nézőket. Sőt még a színészeknek is a végső munkálatokat végző mesterembereket kellett kerülgetniük a próbák idején. Olyan rémhírek is elterjedtek, hogy a „sebtében épített színház nem bírja el a nyitóelőadás közönségének súlyát”. Természetesen semmilyen baleset nem történt.

1837. augusztus 22-én Pest-Buda ünnepelt, „a Pesti Magyar Színházban a kulturális érdekegyesítésnek a Tudós Társaság után másodikként megvalósult intézményét köszönthette”. A díszelőadáson Egressy Gábor mondta el azokat a sorokat, amelyeket Vörösmarty a színházról írt:

„S e ház, az élet zajló iskola,
Ez annyi hő érzelmek temploma,
Kész elfogadni vígat és komort,
Ifjat, leányt, a vénet, fiatalt,
Hogy őket a föld tündérségiről
Élet-hasonló játékban múlassa.”

1840-ben törvénycikkben mondták ki, hogy „a Pesten … fennálló, a törvényhatóságok által gyűjtött ajánlatokkal felépült magyar színház… mint nemzeti tulajdon, országos pártolás alá vétetik”. 1840. augusztus 8-án Erkel Ferenc Báthory Mária című operájának bemutatójától kezdve használta a társulat és a színház a Nemzeti Színház nevet.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Kerényi Ferenc: A nemzeti romantika színháza (1837-1849). In: A Nemzeti Színház 150 éve; Kerényi Ferenc: A Pesti Magyar Színház építése és megszervezése. In: Magyar színháztörténet 1790-1873 szerk. Kerényi Ferenc; Magyar színházművészeti lexikon főszerk. Székely György

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.