71

''Az erdőben vagyunk farkasok, nem az állatkertben''

P. Mobil-interjú Schuster Lóránttal

p-mobil-schuszter-lorant

És? címmel készített különleges feldolgozásalbumot a magyar hard rock legendás csapata, az idén ötvenedik születésnapját ünneplő P. Mobil. A lemez teljes terjedelmében először a Lángoló Gitárokon hallgatható meg nyilvánosan, emellett a zenekar augusztus 10-én a Barba Negra Trackben lépett színpadra, ez pedig épp elég apropó volt ahhoz, hogy interjút készítsenek a zenekarvezetővel, Schuster Lóránttal. A beszélgetés a jeles évforduló ellenére sem kifejezetten a nosztalgiázásról szólt, hiszen a zenekar jelene és jövője legalább olyan izgalmas, mint az elmúlt öt évtized.

Annyira tetszett a borítón olvasható szöveg, hogy muszáj azzal kezdenem. „Már a P. Mobil is feldolgozáslemez kiadását tervezi! Nincs már saját ötletük?”

Ott van a borítón a válasz: „És?” Közöd hozzá?! A viccet félretéve, már korábban is voltak feldolgozásaink. A legelsőket még 1973-ban csináltuk úgy, hogy írtam három szöveget három ismert zenekar három szerzeményére. Így lett a „Hol van már az ezüst nyár” egy zálogházi történet „Hol van már az ezüsttál?” címmel, így lett az Illés-féle Kéglidalból Prézlidal, illetve a Ha én szél lehetnék című Omega-dalból „Ha én ló lehetnék”, egy hintaló álma. Ezeket játszottuk is annak idején, akkor még az eredeti zenékkel. A Prézlidal végül fel is került a mostani lemezre, de már egy újrahangszerelt változatban. Szörényi, Bródy és Adamis beleegyeztek a feldolgozásba, Presser Gábor viszont nem, úgyhogy a Ha én ló lehetnék lemaradt, így lett 11 szám a lemezen.

Mi adta az ötletet, hogy egy teljes albumot csináljatok feldolgozásokból?

Igazából az, hogy megcsináltuk az Ismerős Arcok Nélküledjét egy P. Mobilos változatban. Ezt a dalt nagyon sokan eljátszották az utóbbi időben rajtunk kívül is, jól, rosszul, így, úgy, amúgy, de a miénk most már több mint hárommillió megtekintésnél tart a Youtube-on, ami szerintem egy másik dimenzió. Voltak ezen kívül is hasonló dalaink, hiszen az eredetileg Radics Bélának emléket állító A zöld, a bíbor és a feketét szintén feldolgoztuk, amikor Bencsik Samu meghalt. Az is közismert dal lett, de azon kívül is voltak hasonló kísérleteink, amelyek jól sikerültek. Ilyen például a Fellegajtó nyitogató, amit Kézdy Lucával rögzítettünk tavaly vagy tavalyelőtt a Várkert Bazárban.

Szóval volt már néhány feldolgozás a tarsolyunkban, én meg mondtam, hogy gyerekek, rakjunk akkor mellé még párat! Így került képbe az Omegától a Babylon, a Zalatnay-Frenreisz-féle Miért kell elfelednem, ami eredetileg Zalatnay szólólemezén jelent meg, de Karesz is feltette később a ʼ74-es Skorpióra, és így jött az Echo együttestől a Gondolsz-e majd rám, amiből végül egy blues rock változat lett. Érdekes lehet, hogy megcsináltuk a Tunyogi Rock Band, azaz a TRB Szabad vér című számát is. Ez eredetileg Závodi János és Horváth Attila szerzeménye, és ha megfigyeled, hallható rajta, hogy Janót meglehetősen erősen inspirálta a Deep Purple Perfect Strangers című száma, így ennek az eredeti középrészét bele is tettük a mi változatunkba, újabb gellert adva a dalnak. Aztán volt, már nem tudom, melyik táncdalfesztiválon, de nagyon régen, a hatvanas években, Zoránnak egy ilyen rettenete, a Mi fáj?, amit megcsináltunk thrash metalban, ebben az éneket én követtem el.

A legtöbb dalt kifejezetten a saját képetekre formáltátok – a Nélküled egy az egyben P. Mobil ebben a változatban, a Babylont hallva meg kifejezetten meglepődtem, mennyire súlyosan szól ebben a lassabb, kimértebb tempóban.

Igen, oda valóban betettünk egy olyan riffet, amitől leszakad az ember heréje. Annak nem lett volna értelme, hogy szimplán eljátsszuk ezeket a dalokat, hiszen nem is kérdés, hogy azt meg tudjuk csinálni. Az volt a koncepció, hogy minden számba tegyünk valami olyasmit, amitől „mobilos” lesz. Hogy ez mennyire sikerült, azt majd a közönség eldöntheti a lemez meghallgatása után.

Mi alapján választottátok pont ezeket a dalokat? Van, ami adja magát, de mondjuk egy TRB-feldolgozást nem hiszem, hogy bárki is várt volna tőletek, hiszen annak idején nem éppen baráti viszonyban váltatok meg a zenekar későbbi tagjaitól.

Zeffer próbálja meg folyamatosan elhitetni magával és a közönség egy részével, hogy ő a P. Mobil, holott ez egy óriási tévedés, hiába használja ugyanazt a betűtípust vagy nyomja ugyanazokat a konferanszokat, mint én húsz éve. Ettől függetlenül nekem semmi bajom a zenészekkel, Závodi Janóval, Horváth Attilával különösen nincs. Azért választottuk ezt a dalt, mert adta magát a Deep Purple parafrázis ötlete. Ilyen szempontból nincsenek gátlásaim, bármikor bármibe szívesen belenyúlok. Annyiban pontosítanám is a kérdést, hogy nem „választottuk” a dalokat: én vagyok az a barom, aki ezért felelős volt. Emiatt aztán a zenekarral is volt pár érdekes pillanatunk, egy-egy dalcím hallatán igen furcsán néztek rám. Biztosan azt gondolták, most, hogy Lóránt megöregedett, teljesen meg is hülyült. De hát ez korábban is így volt, szóval teljesen mindegy. Időközben viszont készül az Aranylakodalom című lemez is, azt jövő tavasszal szeretnénk megjelentetni.

Mi jut eszedbe az elkészült lemez dalait hallgatva? A nyitószám a Nélküled.

Erre azt mondom, hogy „Veletek”.

Azaz volt egy ilyen EP-tek korábban.

Pontosabban egy háromszámos kislemez, amin rajta volt ez a dal, a Fellegajtó nyitogató, illetve Az andocsi Máriához című klasszikus vers megzenésítése. A zöld, a bíbor és a feketének a második életét gyakorlatilag mi adtuk. Sokan azt is hiszik, hogy ez a mi számunk, hozzánk kapcsolják, de eredetileg egy Pandoraʼs Box szerzemény volt, Sáfár Öcsi, Cserháti István és Csiga Sanyi tollából.

Ennek a zenekarnak volt egy későbbi felállása a Bill és a Box Company. Tőlük a Ha megszólalnál szerepel a lemezen.

A korábbi Edda-basszusgitáros Zselencz Lászlónak, Zsöcinek az egyik nejlonzacskójában találtuk meg ezt a dalt egy kazettán. Az érdekessége az, hogy ez volt Bencsik Samu utolsó szerzeménye, amit még játszottak is a zenekarral. Ezt korábban rátettem a Bencsik Sándor emléklemezre, és a róla szóló DVD-n is szerepel. Most újra megcsináltuk a jelenlegi felállással, és Baranyi Laci énekével, mert úgy éreztem, fontos, hogy ez is rajta legyen a lemezen.

Az A csitári hegyek alatt sokaknak az Ignite előadásában lehet ismerős.

Persze, ők adták az ötletet. Nekem nagyon tetszett Téglás Zoli felfogása, és maga a feldolgozás is, viszont ott a tempó és az előadás inkább punk rock jellegű volt, a mi változatunk hangszerelés terén meg inkább hagyományos rock. A másik népdalfeldolgozást, a Fellegajtó nyitogatót szintén nagyon sokan megcsinálták már az Ismerős Arcokon kívül is. Nálunk egy akusztikus változatban szólal meg, aminek az igazi érdekessége, hogy ez egy koncertfelvétel, és a már említett Kézdy Luca játszik benne. Amellett, hogy világszínvonalú hegedűsnek tartom, nagyon szeretem is, ahogy játszik, és ha bárki meghallgatja ezt a változatot, ha akarja, ha nem, összeszorul majd a torka.

Szóba került már a Babylon az Omegától. Miért pont ezt a dalt választottátok a terjedelmes életműből? Aktuálisnak tartod a szöveget?

Ráhibáztál. Gondolom, kevesen fogják magukban tudatosítani, de valóban így van. Másrészt ez a dal alkalmas volt arra, hogy ebben a formában megcsináljuk. Az Omegával mindig jóban voltunk, Mecky (Kóbor János, az Omega énekese – a szerk.) stúdiójában vettük fel az első három nagylemezt, és a Ha én ló lehetnéket is évekig játszottuk. Meckyvel jó a kapcsolatunk. Az Élve vagy halva DVD például – ami egy nagyon komoly, öt és fél órás anyag koncertfelvételek mellett mindenféle történetekkel – úgy indul, hogy Mészáros Sunyó megkérdezi tőle, mi a véleménye a P. Mobilról. Erre azt mondja, hogy valahol a Stones és a Black Sabbath között van a zenekar zeneileg, majd arra a kérdésre, hogy volt-e már koncerten, azt válaszolja, hogy egyszer már igen, de ezzel nem a zenekar érdemeit akarja kisebbíteni, mert rajtunk kívül soha egyetlen más zenekar koncertjén nem volt. Ennyit az Omegával való kapcsolatunkról.

A Babylon után a Miért kell elfelednem? következik a lemezen.

A Skorpió ʼ73-ban vagy ʼ74-ben elvitt minket előzenekarnak az első ORI központi műsorba. Összesen volt vagy hatvan előadás az ország összes színházában és művelődési házában, ezt a számot pedig pontosan annyiszor hallottam akkoriban, ahányszor együtt játszottunk. Azon a turnén minden este megnéztem őket – Karesz nagy karmester, nagyon ügyesen adja el a műsort, én is sokat tanultam tőle. Szóval ez a dal bennem volt, szerintem ez a Skorpió legjobb száma. A Kelekótya Julcsa vagy a Farmergatyám vége, na azok eszembe sem jutottak.

A Prézlidal az, ami most lemezre került a hetvenes években játszott hármasból.

Ez maradt meg. Bródy János és Szörényi Levente is nagyon normálisan állt a dologhoz, így ez fel is került lemezre, megmaradhatott az utókornak. Valószínűleg a Ha én ló lehetnék később felkerül a Youtube-ra, majd ott meghallgathatja, aki akarja.

Ennek mentén adja magát a kérdés, hogy volt még olyan, aki nem adott engedélyt az átdolgozásra?

Nem, egyedül Presser volt ilyen. Érdekes, mert a kiadó vezetőjének, aki tárgyalt vele, azt mondta, hogy ezt a számot annak idején sem szerette, most meg végképp nem. De hát az ő zenéje, ő tudja.

Az eredetileg az Echo által játszott Gondolsz-e majd rámban érzek némi iróniát.

Persze. Ez egy ’66-os szerzemény, ami úgy van benne az emberek fejében, hogy jószerivel nem is tudnak róla. Most, az Aranylakodalom turnén elkezdtük játszani, és talán a második vagy harmadik buli után kivettem a műsorból, hogy betegyünk a helyére valami mást. Erre a zenekar delegációt menesztett hozzám Sárvári Vili ombudsman személyében, mondván, Főnök, nem lehetne mégis visszatenni ezt a műsorba? Kérdeztem, hogy minek, hiszen amikor elkezdtük játszani, pont ti mondtátok, hogy ebből nem lehet értelmes dolgot csinálni. Egyébként készült belőle egy másik, bluesosabb, 6/8-os ritmusú változat, de éreztem, hogy ez a mostani változat lesz a jó, ők pedig annyira megszerették, hogy kérvényt nyújtottak be, maradjon benne a repertoárban. A legérdekesebb az, hogy amikor belekezdünk, a közönség néz, mint ló a mozijegyre, aztán az első refrén után már éneklik a számot, összeölelkeznek az emberek, a párok csókolóznak, és mindenki reméli, hogy nem úgy történnek majd a dolgok, mint a dalban.

A záró Mi fáj? ötletét egy vicc adta. Ugye ott a szöveg, hogy „Mi fáj, gyere mesélj, mondj el mindent, tőlem ne félj!”. Az a régi tréfa jutott eszembe, amiben elviszi egy ember a kiskutyáját az állatorvoshoz, mondván, nem tud vele mit csinálni, mert ha bármit mond neki, azonnal összepisili meg összeszarja magát. Mondja a doki, hogy mutassa meg! Leteszi az ember a kutyát, és azt mondja neki: (ordítva) ÜL!!! Szóval ebben a változatban pont erről szól az egész.

Mondhatni, megcsináltátok az eredeti dal antitézisét.

Valahogy így.

Viszont az, hogy nincs már saját ötlet, nyilván nem igaz, hiszen két éve sincs, hogy megjelent a legutóbbi album, és máris készültök a következőre.

Az utóbbi években folyamatosan jönnek ki az új anyagok, 2014-ben a Farkasok völgye, Kárpát-medence, három éve a Csoda történt, de a napokban jelenik meg a Kaptafa című könyv második része, a Csiriz, ami a szombati koncerten már kapható is lesz. 2020 végéig, illetve 2021 elejéig megvan a kiadói terv.

Ilyen aktivitáshoz kell egységes felállás meg persze jó hangulat is a zenekarban.

Ez meg is van. Sok helyen elmondtam már, de mivel rákérdeztél, most is ki kell térnem erre. Korábban az volt a baj, hogy bármennyire is kitűnő zenészek voltak itt – és nem akárkik játszottak a P. Mobilban, csak a legutóbbi felállásokból olyan neveket sorolhatok, mint a billentyűs Papp Gyula, basszusgitáron Póka Egon vagy a doboknál Németh Gabi, akik nem egy-két percig voltak a zenekarban, hanem majdhogynem évtizedekig – egy idő után nem lehetett velük együtt dolgozni. Ennek nagyon sok oka volt: nem akartak próbálni, nem lehetett velük továbblépni, azt mondták, jók a régi számok, játsszuk azokat, a közönségnek úgyis az kell. De aztán az elmúlt évek során kiderült, hogy az új számokat is szeretik, sőt, kérik, várják. Ha nem írnánk friss anyagot, akkor mi is egy lennénk a most nem sorolom fel, hány zenekarból, akiknek a setlistje kőbe van vésve, mert semmit nem változott húsz-harminc év alatt. A mostani srácokkal lehet dolgozni, tehetségesek, ami nagyon fontos, és ami talán ennél is fontosabb, hogy akarnak még valamit.

Idén ünnepli ötvenedik születésnapját a P. Mobil. Lehet egy idő után egy zenekar számára egyfajta teher a saját múltja, pláne ilyen hosszú pályafutás után?

Nem tudsz vele mit csinálni. Ez van, létezik, és húzod magad után. Nekem a P. Mobil egy összefüggő történet, és nincs bajom azokkal az emberekkel sem, akik mára esetleg fizikailag vagy erkölcsileg megzuhantak, mert annak idején hasznos részei voltak ennek a közösségnek. Semmit nem akarok megmásítani vagy takargatni, azzal együtt, hogy nem engedek ki olyan felvételeket, amelyek rossz fényt vetnek rájuk. A másik az, hogy az eltelt évek alatt 9 volt zenekari tag halt meg, többek között Tunyó, Cserháti, Bencsik vagy Herpai Sanyi. Nem könnyű ez. A közönségünk viszont folyamatosan megújul – a kisunokától a nagypapáig mindenki megtalálható a koncerteken. Van mobilos ismerősöm, egy miskolci rajongó, aki már nyugdíjas, de mindig hozza a fiát meg az unokáját a bulira. Amikor kérdezték a gyereket, hogy melyik szám a kedvence, azt válaszolta, hogy a Főnix éjszakája, mert az olyan félelmetes! És ez nagyon lényeges: minket nem a média csinált meg, nem a szponzorok tologattak jobbra-balra. Nem függtünk soha egyetlen politikai rendszertől sem, nem kaptunk ilyen Kossuth-díjat vagy olyan lovagkeresztet, mindig abból éltünk, amit csináltunk. Az erdőben vagyunk farkasok, nem az állatkertben. Ez egyébként nagyon biztató és nagyon megnyugtató is, hiszen ha bírjuk, akarjuk és csináljuk, akkor még nagyon sokáig játszhat a P. Mobil.

Mivel mára te maradtál egyedül a korai időkből, mondhatjuk, hogy a Mobil a te ügyed, a te gyermeked. Mi adja a hajtóerőt, hogy ilyen hosszú idő után is zenekarozz? Hiszen ötven év még egy munkahelyen is rengeteg, nemhogy egy zenekarban, ami köztudottan nem napi nyolc órás elfoglaltság.

Kaptam már vasárnapi ebéd közben olyan telefont, hogy Lórikám, nem hívnád fel apámat, ötvenedik születésnapja van, biztosan nagyon örülne, ha tőled hallaná a köszöntést? Persze, hogy felhívtam. Egy csomó dolgot szeretnék még megcsinálni, amihez kitűnő partner a GrundRecords, úgyhogy a katalógusunk úgy néz ki, végre a helyére kerül. Az elmúlt években megjelentek nagylemezeink, amik annak idején nem jelenhettek meg, vagy már nem volt értelme kiadni őket egy bizonyos formátumban. Sorban adjuk ki a régi anyagokat, megjelent négy tripla CD-s válogatás, a Vikidál-évek, a Tunyogi-évek, a Rudán-évek és a Baranyi-évek, amelyek tele vannak kuriózum értékű koncertfelvételekkel. Van még pár dolog, amit szeretnék ezen a téren megvalósítani, és persze előre is nézünk.

A mostani felállást alkotó srácoknak mondtam az elején, hogy nehogy azt higgyék, tudok majd garantálni olyan sikert vagy annyi pénzt, mint amit a P. Mobil annak idején megélt és megkeresett, abban a tíz évben, amikor rajtunk kívül nem nagyon volt más rockzenekar itthon, talán csak a Piramis, akik megkapták a megfelelő hátszelet ahhoz, hogy tudjanak hasítani, vagy később az Edda. Mára viszont elértük azt, hogy a zenekar olyan szinten áll népszerűségben és eladhatóság terén, amit mindig is kívántam ezeknek a srácoknak, hiszen megérdemlik. Hogy ők is érezzék, milyen több ezer ember előtt játszani, milyen fellépni egy stadionban, vagy hazavinni annyi pénzt, ami, nem azt mondom, hogy egy Rolling Stones szintű gázsi, de ami magyar viszonyok között jónak számít, pláne, hogy olyan zenével keresik, amit szeretnek. Ez is egy szempont volt – bizonyítani nekik, hogy ők is meg tudják csinálni. Vegyük az énekest, Baranyi Lacit – annak idején húsz fillért nem adtak volna érte, ma meg, ha valaki meghallgatja, azt mondja, hogy ja, hát igen. De ehhez kellett tíz év. Ez nem csak arról szól, hogy jól játszanak, sokkal inkább arról, hogy a közönségnek meg kellett szeretnie a mostani embereket, a mostani zenéinket. Mostanra ennek a felállásnak is van már vagy harminc saját szerzeménye, amit együtt csináltunk, ettől a pillanattól számítunk valójában P. Mobilnak. Egyébként csak egy tribute zenekar lennénk.

A saját anyag úgymond legitimálja a zenekar mindenkori felállását?

Így van. Gyakorlatilag az a lényeg, hogy mi vagyunk a P. Mobil. Ha ezt én mondom, akkor ők a P. Mobil velem együtt. Nagyon nem szeretem, amikor azzal jönnek, hogy „te vagy a P. Mobil”. Oké, én melózom a háttérben a legtöbbet, meg én vagyok a portás is, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy mindig az aktuális felállás tagjai adják az élő és létező P. Mobilt. Ez a lényeg. Ugyanis csak Magyarországon, tehát a teljes Kárpát-medencét nem is mondom, ha beütöd a Youtube keresőjébe a zenekar nevét, kiderül, hogy mintegy négyszáz zenekar játszik P. Mobil-számokat. Ezek közül vagyunk mi az egyik. Nagyon sokan próbálnak ebből élni különböző módokon, de ez mind nem számít – játsszanak, csinálják, és akkor mi van? A P. Mobil attól még mi vagyunk.

Nem sok zenekar tudja manapság megtenni, hogy csinál egy 50-60 állomásos jubileumi turnét egy év alatt magyarlakta területeken, olyan kisvárosokban, mint mondjuk Csenger, vagy egyenesen falvakban, mint Karcsa. Ilyen helyekre a legtöbb magyar zenekar nem is jut el. Ez a zenekar múltja mellett azért a rengeteg melónak is köszönhető gondolom.

Szoktam látni más zenekarok ridereit, ahol ilyen emberek vannak felsorolva, hogy stage manager, cateringes, turnémenedzser, PR-felelős, az ilyesmiket itt mind én csinálom, gyakorlatilag négy-öt ember munkáját végzem el. Idén lesz 70-80 előadás, és a turné jövőre is folytatódik, tehát összességében úgy másfél éven át végigjárjuk az országot. Ez onnantól lesz igazán érdekes, hogy március-áprilisban jelenik meg az új lemez, utána már azt is fogjuk promotálni a turnéval. Mindennek megvan a helye és a miértje.

Mire vagy a legbüszkébb az elmúlt ötven évből?

John Lennontól idéznék – a gyengébbek kedvéért mondom, hogy ő a The Beatles énekes-gitárosa volt –, aki azt mondta, a legtöbb, amit elérhetünk egy zenekarral, hogy egy generáció életének a részévé váljunk. Nekünk ez már megadatott, és jönnek az újabb generációk, az újabb emberek, akik szeretik az élő zenét, a rockzenét, ezen belül a P. Mobilt. Szóval ugyanezt vallom, ennél többet nem is kívánhatnék. Nemrég egy közönségtalálkozón megpróbáltam összefoglalni az elmúlt ötven évet, ott azt mondtam, azért lett ez a mostani jubileum a turnéval meg a jövőre érkező új lemezzel Aranylakodalom, mert nem akartuk mi is ellőni valami olyan süket dumát, amit mostanában szinte mindenki megcsinált már: tudod, „harminc éves a zenekar, húsz éve játszunk együtt, tíz éves a kutyám, így összesen hatvan évesek vagyunk”. Úgy voltam vele, az embereknek talán majd leesik, hogy az Aranylakodalommal mire utalunk, hiszen ez azt jelenti, hogy ötven évet élsz le egy nővel vagy férfival. Ötven évvel ezelőtt még Gesarolként erőszakoltuk meg a közönséget, aztán nem volt más választásunk, elvettük feleségül. Úgyhogy most nekik mondom, amit ilyenkor szokás: „A legszebb éveimet adtam nektek!”.

Volt a közelmúltban egy komoly betegséged. Mi a helyzet ezen a téren? Remélem, minden a legnagyobb rendben.

Úgy néz ki, de hát a rosseb tudja. Volt öt műtétem, tizenhat kemoterápiám, kivettek egy béldarabot, a májam felét, az orvos azt mondta, csoda, hogy élek. Bármikor bármi történhet, de most nincsen ezzel problémám, a legutóbbi féléves felülvizsgálatokon rendben találtak mindent. Persze nagyon alattomos állat ez a rák, sosem lehet tudni. A fő problémám most az, hogy mindkét térdemet megoperálták korábban, ősszel meg kell majd őket műteni. De beveszem a fájdalomcsillapítót, és megyek a színpadra, amikor csak lehet. Ha betesznek majd a porc helyére valami titánium-vanádium-nikkel-kadmium ötvözet protézist, onnantól kezdve nem fogok többet kopogtatni, csak berúgom az összes ajtót. Végezetül kapható lesz már a könyvem második része, a Csiriz, valamint az új feldolgozásalbum, az És? című CD, természetesen minden más kiadványunkkal együtt. Vegyék, vigyék, egyék!

p-mobil-schuszter-lorant

További információk a P. Mobil weboldalán, Facebookján és a GrundRecords oldalán.

Kovács Attila
Forrás: langologitarok.blog.hu

2019.08.12