A kettő (mármint a könyv és a dokumentumfilm-sorozat) nagyjából ugyanaz, mégis inkább kiegészítik a másikat, mintsem „kópiái” egymásnak. Az egyik írott szöveggel és gyönyörű fotókkal, a másik a mozgókép segítségével (és majdnem ugyanazzal a szöveggel) mutatja meg bolygónk élővilágát, illetve az ember által az életfenntartó rendszerekre gyakorolt pusztítást. A szerzők korunk legismertebb producerei a természetfilmek terén, korábban már olyan sorozatokat gyártottak, mint A kék bolygó, a Bolygónk, a föld, A növények magánélete vagy A fagy birodalma, hogy tényleg csak a legismertebbeket említsem. Ahogy több korábbi alkotásuk esetében, így most is David Attenborough a sorozat narrátora, és a könyv előszavát is ő írta. Mindegy, hogy a Netflix szériáját nézed-e előbb, és aztán olvasod el a könyvet, vagy fordítva, esetleg párhuzamosan haladsz a kettővel, a lényeg ugyanaz: a könyv sorait olvasva fejben valószínűleg Attenborough hangját fogod hallani, és van ebben valami varázslatos. Én azzal a tudattal olvastam a könyvet, hogy a bolygóról, annak élővilágáról, az ökoszisztémákról, az emberek által okozott pusztítás mértékéről és a helyreállítás lehetőségeiről ma David Attenborough tudja a legtöbbet. Oda kell figyelnünk rá, meg kell hallanunk a szavait. Ezért is kell elolvasni ezt a könyvet, és ezért kell megnézni a sorozatot.

A könyv nyolc fejezetet tartalmaz, ahogy a sorozat is nyolc epizódos. Az egyes fejezetek címei is majdnem ugyanazok, csak éppen más sorrendben követik egymást, ennek viszont semmi jelentősége nincs. A szerzők megismertetnek a jég birodalmával, az édesvizekkel, a füves pusztákkal, a sivatagokkal, az erdőkkel és az esőerdőkkel, a sekély tengerekkel és a mély óceánokkal. Minden fejezetet egy rövid bevezető nyit, amelyet más-más személyek írtak: környezettudósok, környezetvédő aktivisták, különböző intézetek vezetői. Ezek a rövid, alig pár mondatos bevezetők az adott terület legégetőbb problémáira hívják fel a figyelmet. A fejezetek bemutatják az adott élőhelyek diverzitását, az életfenntartó rendszereket, majd azt, hogy miként bomlott fel az egyensúly ezekben az emberi tevékenység következtében. Megdöbbentő és ámulatba ejtő részletekre hívja fel a figyelmet, olyan összefüggésekre, amelyeket laikusként eddig nem is sejtettünk, legyen szó biodiverzitásról, a természet körforgásáról vagy az emberi tevékenység által hagyott nyomokról és következményekről.

Minden egyes fejezetnek van egy lehangoló része, amikor a mi pusztításunkról és a katasztrofális következményekről ír. Csak hogy pár példát említsek: a túlhalászás a kihalás szélére sodor bizonyos halfajokat, aminek következtében más fajok is vészesen fogynak vagy éppen túlszaporodnak, és felbomlik az egyensúly; Madagaszkáron az egyre inkább fogyatkozó gyümölcsevő lemúroktól függ sok fa szaporodási lehetősége, hiszen a magokat az állatok terjesztik a székletükkel – a fák nélkül viszont több más faj is bajba kerül; a globális felmelegedés soha nem látott olvadáshoz vezetett az Antarktiszon, ahol az elmúlt 30 évben a pingvinek egyik kolóniájánál 80 százalékos fogyatkozást jegyeztek fel; ugyanitt vészesen fogy a tengeri jégen élő alga, amelyen a teljes tengeri tápláléklánc alapul. De minden fejezet ugyanakkor optimista is egy kicsit, és változás lehetőségét is felvillantja. A jó hír az, hogy a természet elképesztő sebességgel regenerálódik, ha az ember engedi, és vannak már követendő példák: Észak-Amerikában például több olyan folyókra épített gátat is lebontottak, amelyek korábban akadályt jelentettek a felfelé vándorló lazacoknak, és legfontosabb táplálékuktól fosztották meg a medvéket és bizonyos madárfajokat; a 19. század végére a mértéktelen vadászat következtében alig 350 bölény maradt az amerikai kontinens északi részén, ma viszont újra közel félmillióan legelnek a Nagy-síkságon, és tehetős filantrópok egyre nagyobb marhalegelőket vásárolnak fel, hogy az Amerikai Préri Rezervátum területét növeljék; a Nyugat-Pápua partjainál létrehozott rezervátum 120 ezer hektárnyi korallzátonyt védelmez, és a védelem ökológiai hatása felbecsülhetetlen értékű, hiszen az első hat évben a halállományok 250 százalékkal gyarapodtak, a cápák és manta ráják száma pedig 2000 százalékkal lett nagyobb. Ezek a példák azt mutatják, hogy van remény, és ezt a reményt visszhangozza a könyv is. A tévésorozat talán kevésbé optimista – vagy egyszerűen arról lehet szó, hogy a mozgóképnek köszönhetően sokkal jobban az emlékezetünkbe ég egy-egy drámai jelenet, például az, ahol megzavarodott rozmárok százai vesznek oda, amikor érthetetlen módon a magas sziklákra másznak, hogy onnan a mélybe zuhanjanak. A könyvben található képek nem rögzítettek ennyire drámai pillanatokat.

A könyv egyébként tele van nagyon nagy méretű, több helyen kétoldalas (kb. 42x27 cm), éles, elképesztő, színes fotókkal. Némelyeket a vadonban elhelyezett, nagy felbontású, automata kamera rögzített, mások speciális gépekkel készültek, hogy a víz alatti világ színpompáját a lehető leghűebben adják vissza. (Itt belelapozhatsz az eredeti kiadásba, a magyar fordítás pontosan ilyen, és ebben a formátumban készült.) A könyv végére nagyon hasznos és nagyon aprólékos név- és tárgymutató került, amely segítségével szinte bármire könnyedén rákereshetünk a könyvben.

A Netflix természetfilm-sorozatára épülő keménytáblás könyv magyarul a Libri Kiadó gondozásában jelent meg.

Simon Attila
Forrás: olvasoterem.com