Vitéz Miklós: Vak Béla és II. Géza

A sorozat hatodik kötetében egy olyan uralkodóról olvashatunk, aki világtalan volt. II. Béla helyzetéből adódóan nem nélkülözhette környezete segítségét, melyet feleségében, Szerbiai Ilonában és annak öccsében, Belusban talált meg. Ez utóbbi nádor, horvát és dalmát bán volt egyszerre, így a király utáni második legmagasabb tisztséget töltötte be. Ilonát joggal tarthatjuk a „király fülének és szemének”, akivel bizonyára minden fontos ügyet megbeszélt. A hölgy jóvoltából az uralkodó mindig „képben” volt. A nádorról és a királynőről elmondhatjuk, hogy a koronás főhöz és a királysághoz mindig lojálisak maradtak, sőt Belus több évtizeden keresztül meghatározó szerepet töltött be.

Vak Béla keményebbnek bizonyult, mint több látó uralkodó. Hatalma kezdetén véres leszámolásra került sor: országgyűlés ürügyén a megvakíttatásában szerepet játszókra, valamint minden valós és vélt ellenfelére halál várt. Uralkodását mindvégig veszélyeztette a fattyú, vagy – ki tudja eldönteni egy házasságtöréssel vádolt asszonynál? – valós igénnyel fellépő Borisz, nem egyszer háborús konfliktust okozva. A király mozgásterét a német-bizánci nagyhatalmi gyűrű, Velence, a normannok, valamint az orosz, lengyel és cseh uralkodóhoz való viszony határolta be. A korszakra a dalmát városok megszerzése is rányomta a bélyegét, de újabb szerzetesrendek (pl. a ciszterci, premontrei) is érkeztek hazánkba, s vetették meg a lábukat.

Az uralkodó természete rapszodikus volt: kegyetlenkedések és megbocsátások váltották egymást. Gyakran alkoholmámorban próbálta elviselni testi fogyatékosságát. Halála után fia, II. Géza vette át a stafétabotot. A hatalomváltás ezúttal simán zajlott. Míg II. István halála után viszonylag hosszú idő telt el II. Béla megkoronázásáig, addig Béla halálát követően csak néhány nap választotta el fiát a trónra kerüléstől. Borisz még tett kísérletet hatalmi igényének érvényesítésére, de ez ismételten hamvába holt próbálkozásnak bizonyult. Az uralkodó külkapcsolatait, azok alakulását, változását a Vak Béla idején leírt hatalmi relációk szabták meg: az országok ugyanazok voltak, csupán vezető szereplői cserélődtek.

A kötetben olvashatunk a pápa és a király viszonyáról is, valamint királyi dinasztikus házasságokról, illetve azok jó vagy rossz megvalósulásáról. De sajnos II. Géza uralkodásának utolsó periódusa már előrevetítette a későbbi trónviszályokat...

A két király regnálása alatt tovább folytatódott a magyar társadalom átalakulása, a feudális viszonyok megszilárdulása. Izgalmas adalékokat tudhatunk meg arról, hogyan vonultak át a keresztes hadak az ország területén, miként próbált Borisz – a csapatok fedezékében – bejönni az országba, hogyan lett egy királyi herceg keresztapja VII. Lajos francia király, és még sok egyéb érdekességet.

Vitéz Miklós: III. István, III. Béla, Imre és III. László

A könyvsorozat hetedik részében négy királyunkról van szó. III. István, III. Béla, Imre és III. László sorsában közös, hogy trónjuk mindig veszélyben forgott. A Lukács esztergomi érsek által megkoronázott, viszonylag rövid ideig uralkodó III. István trónjára két, Bizánc által támogatott trónigénylő is fellépett. A bizánci uralkodó „bábkirálynak” szánta őket, ugyanis az volt a célja, hogy a Magyar Királyságot befolyási körébe vonja. De mindkét ellenkirály jelölt (II. László és IV. István) szembekerült az érsekkel, aki nem volt hajlandó fejükre tenni a magyar koronát (inkább vállalta a börtönt), ezért helyette a kalocsai érsek végezte el a koronázást, ám nem sok hasznuk lett belőle, mert mindketten hamar meghaltak. Fruzsina, az anyakirályné körömszakadtáig védte fia, a törvényes király érdekeit. A főurak – szokás szerint – megosztottak voltak a királyok személyét illetően. Végül III. István kerekedett felül, de majdani utóda, Béla Bizáncban nevelkedett.

I. Mánuel császár a bizánci trón örökösének szánta III. Bélát, de közben fiú utóda született, így Bélát magyar királyként igyekezett bizánci befolyás alá vonni. Őt viszont előkelő házasságai (Châtillon Anna, Capet Margit) a nyugati királyi udvarokhoz kötötték. Később szembe is került Bizánccal azon déli tartományok miatt, melyeket korábban örökségként kapott. A magyar trónra ülve így Béla nem igazolta Bizánc reményeit. Lukács érsek őt sem volt hajlandó megkoronázni, mert Bizáncban nevelkedett, s féltette az ország római katolikus irányultságát a keleti ortodoxiától. Ezért Béla fejére is a kalocsai érsek tette fel a koronát, ugyanakkor a király továbbra is garantálta az esztergomi érsek koronázási jogát.

III. Béla uralkodásának kiemelkedő mozzanata az írásbeliség elterjesztése volt, másrészt figyelemre méltóan konszolidálta az udvar anyagi helyzetét: a királyi jövedelmek kiemelkedő nagyságúra nőttek regnálása alatt, és sok új kolostort alapított. Kötelezettséget vállalt a keresztes hadjáratban való részvételre, de erre nem került sor, majd csak II. András indul a Szentföldre. Viszont I. Lászlót szentté avatták uralkodása alatt.

Utóda, Imre király szembekerült testvérével, Endrével, mert el akarta ragadni tőle a trónt. Nem járt sikerrel, de több fegyveres konfliktus is volt közöttük. Imrének fia született, akit hamarosan megkoronáztak III. László néven. A hatalmi harcok ellenére Imre fia kiskorúsága idejére Endrét jelölte ki kormányzónak, de halála után fia is hamarosan követte a másvilágra, így Endre előtt megnyílt az út a hatalom átvételére.

Csiszár Antal

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Tihanyi István: Árpád és Géza fejedelmek
2. rész: Tihanyi István: István és Orseolo Péter; I. András és I. Béla
3. rész: Vitéz Miklós: Salamon, I. Géza és I. László; Könyves Kálmán és II. István