A 16. század Magyarországon is a reformációé volt, ám a 17. század „alapvető változásokat hozott a vallási viszonyokban”. A katolicizmus hazánkban is a megújuló írás-olvasás terjedésével és a könyvnyomtatásban rejlő lehetőségek maximális kihasználásával hatékonyabb propagandát tudott folytatni. Az igazi reformsorozat azonban Pázmány Péter (1570-1637) nevéhez fűződik, aki egyben a magyarországi ellenreformáció és a magyar barokk irodalom korai szakaszának legnagyobb alakja.

Pázmány Péter református családból származott, 13 éves volt, amikor áttért a katolikus hitre a kolozsvári jezsuita kollégiumban. 1588-ban lépett be a jezsuita rendbe. Krakkóban, Jaroslavban, Bécsben, Rómában végzett tanulmányokat, az utóbbi városban 1596-ban szentelték pappá. Hét nyelvet tudott, enciklopédikus műveltséggel rendelkezett, előbb tanárként működött, majd udvari papként. 1607-ben tért vissza végleg Magyarországra. Több család az ő hatására tért át katolikus hitre. Papnevelő intézetet, egyetemet, kollégiumot és iskolát alapított. Miután a pápa felmentette szerzetesi fogadalma alól, 1616-ban esztergomi érsekké választották, 1626-ban bíboros lett. 1637. március 19-én hunyt el Pozsonyban. „Óriási hatása abban keresendő, hogy a megújulás valamennyi eszközét mesterien alkalmazta. A vallásos irodalom minden műfajában (hitvitázó és teológiai művek, prédikáció, imádságoskönyv) maradandót alkotott”, mind latin, mind magyar nyelven.

Pázmány Péternek 1603 és 1640 között 25 műve jelent meg, melyek valódi vitairatok, vagy vitairatokként értékelhetők. A reformáció kezdetétől fogva jelentős szerepük volt a hitterjesztésben, a hitvédelemben, a hitkifejtésben az ún. vitairatoknak. Magyarországon is megindult a protestáns és időközben a „korábbinál szilárdabban kodifikált katolikus tanítások közötti különbségek kifejtésére, az ellenkező nézetek cáfolására és a saját tanítás védelmére” szolgáló vitairatok áradata, amelyeknek közös jellemzője, hogy „a racionális, logikai érvelést gyakran emocionális, propagandisztikus, ironikus, humoros, nem ritkán durva nyelvi, retorikai eszközökkel vegyítik”.

Pázmány Péter fő műve, az Isteni igazságra vezérlő Kalauz 1613-ban Pozsonyban jelent meg először. Az általában csak rövid névvel Kalauzként emlegetett írásába a szerző „minden korábbi vitairatát beledolgozta, aprólékos javításokkal és tartalmi bővítésekkel”. Pázmány életében 1623-ban és 1637-ben újra kinyomtatták a jelentősen átdolgozott, kibővített és javított verziót. A győri Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér muzeális gyűjteményében a Kalauz 1637-ben megjelent változata alapján készült 4. kiadása található meg, amelyet Hodegus. Igazságra vezérlő kalauz címmel Nagyszombatban nyomtattak ki 1766-ban.

A Kalauz egyszerre hitvitázó és hitvédelmi mű, de egyszersmind dogmatikus is, mivel „a katolikus tanítás teljes összefoglalása és kifejtése is egyben”, éppen ezért „a katolikus tanítás kézikönyvének is tekintik”. A szerző minden katolikusok és protestánsok közötti vitás kérdést alaposan kifejtett.

Az írás folyamán csakúgy felhasználta mások és saját kiadványait is: a Bibliát, az egyházatyák írásait, korának jelentős szerzőit egyaránt idézte, valamennyi 1613 előtt megjelent művét beledolgozta, továbbá többször alkalmazott ún. belső hivatkozásokat is, azaz folyamatosan előre vagy hátra utal a könyve valamelyik más helyére.

Pázmány legnagyobb hatású művét már a megjelenését követő évtől elkezdték támadni a protestánsok, de „sohasem tudtak megfelelő súlyú választ adni”, annak ellenére, hogy „a Kalauzban kifejtett vitás teológiai kérdéseket számtalanszor és sok oldalról tárgyalták polemikus formában, s tartalmi szempontból megadták rájuk a szükséges válaszokat”. Azonban annyira figyelemre méltónak tartották a protestánsok a Kalauzt, hogy latin nyelvre fordíttatták, és a wittenbergi evangélikus teológus professzorral, Friedrich Balduinnal (1575-1627) írattattak rá választ, amely 1626-ban Wittenbergben jelent meg Phosphorus veri catholicismi címmel. Az ebben megfogalmazottakra Pázmány A setét hajnalcsillag után bujdosó lutheristák vezetője című vitairatában reagált, amely 1627-ben Bécsben jelent meg először, ennek 1774-ben Egerben kiadott változata található meg a győir könyvtárban. A mű 13 részből áll: a Kalauz „fejezeteinek rendjében halad, és azt védelmezi a wittenbergi professzor bírálatával szemben”.

Pázmány „kiváló képességeket, kemény akaratot, világos politikai elgondolásokat és páratlan stílus-készséget állított egyháza, a Habsburg-királyság és a rendi érdek szolgálatába. Írói értékei kiemelkedő helyet biztosítanak számára irodalmunk történetében”.

Pázmány mellett a hitvitákban számos nem jezsuita is részt vett, köztük Balásfy Tamás katolikus egyházi író, harcos ellenreformátor is, aki több hitvitázó művet írt magyar és latin nyelven. Balásfy 1580-ban Kolozsváron született protestáns családban. Szülővárosában és Bécsben végzett tanulmányait követően szentelték pappá. 1609 és 1618 között győri őrkanonok, 1618-ban Pázmány támogatásával nyerte el a pozsonyi prépostságot, 1621-ben váci, 1622-ben pécsi püspök lett. 1625-ben hunyt el. Kora legdurvább hangú hitvitázója volt, aki vitairataiban otromba és kíméletlen hangot használt, gúnyosan, nyelvi játékokat alkalmazva írt.

Hitvitázó művei közül a muzeális gyűjteményben az 1621-ben Bécsben Christiana responsio, ad libellvm Calvinisticum Alberti Molnar Hungari címmel kiadott műve található meg, amely Abraham Scultetus (1566-1624), a neves német protestáns teológus prédikációjának magyar fordítására adott válasza. A fordítás Szenczi Molnár Albert (1574-1634) nevéhez fűződik. Először 1616-ban jelent meg Pozsonyban Balásfy másik vitairata Tsepregi iskola, mellyben a lutheránus és kálvinista prédikátornak tanuságokra, és tévélygésekből való ki térésekre, a’ tsepregi szitok szaporító morgó prédikátort, az igaz hit-ellen, és Pázmány Péterre való hazugságiért-is, az igazságnak jóra tanító ostorával iskolázza Balásfi Tamás... címmel, amelyet Egerben 1775-ben adtak ki második alkalommal. Ez utóbbi található meg a gyűjteményben. Balásfy Zvonarics Imre (1575?-1621) csepregi evangélikus esperes és Nagy Benedek kőszegi evangélikus tanár ellen fogalmazta meg írását, mivel Pázmányt és a Kalauzt is támadták vitairataikban. Balásfy művében „az Ágostai hitvallás tanításai, valamint az apostoli hagyomány és az egyházatyák írásai közötti ellentmondásokat igyekezett kimutatni”. Zvonaricsot Balásfy „hangnemének nyersességében, a sértő gúny alkalmazásában múlta felül”, amikor például ellenfelét „szitkos nyállal csepegő szájú és csak szárnya-kiszaggatott szarka módon csörgő prédikátorkának” nevezte.

oszem

Felhasznált irodalom: Magyar művelődéstörténeti lexikon vonatkozó kötetei; Új Magyar Életrajzi Lexikon; Katolikus Lexikon; Magyar Nagylexikon 7. kötet; Heltai János: Műfajok és művek a XVII. század magyarországi könyvkiadásában (1601-1655); Régi magyarországi nyomtatványok II.; Hargittay Emil: Filológia, eszmetörténet és retorika Pázmány Péter életművében; A magyar irodalom története 1600-től 1772-ig; Hargittay Emil tanulmánya Pázmány Péter: Hodoegus. Igazságra vezérlő kalauz Pozsony, 1637. hasonmás kiadásához.

Az Érdekességek a győri könyvtár Muzeális gyűjteményéből cikksorozat további részei itt találhatók felsorolva.