Családunk női tagjai között is téma volt A Tolnay Klári (és a nagybetű itt nem elírás). Arról az időről beszélek most, amikor még mintha lassabban pörgött volna az idő kereke, minden hétvégén összejött a rokonság, mi mentünk a nagyszülőkhöz vagy a nagybátyámékhoz, vagy ők jöttek hozzánk. Volt idő beszélgetni, nagyokat nevetni, vagy éppen hallgatni, és persze kártyázni. A televízió akkor még fekete-fehérben sugárzott, hétfőn műsorszünet volt, a legjobb filmeket pedig vasárnap délutánonként vetítették. Sorozatban láthattuk a legnagyobbakat, mint Jean Marais, Humphrey Bogart, vagy éppen a magyarok közül Karádi Katalin és A Tolnay Klári. Mindezt gyerekként éltem meg, és természetesen jobban örvendtem a Frédi és Béninek, a Lolka és Bolkának, vagy bármilyen más rajzfilmnek.

Emlékszem egy délutánra, amikor a nagy beszélgetést nagymama szakította meg: Kezdődik! Nézzük meg a Tolnay Klárit! És az egész csapat – még a férfiak is – bezsúfolódott a tévé elé. A Katyi című zenés vígjátékot adták. Nagymama azt mondta a végén: Milyen szép ez a Tolnay! Anyukám hozzátette: És okos is! Mire én: Meg vicces is! Valójában, a magunk módján jól megfogalmaztuk az ő népszerűségének titkát, amit később egy könyvben szakszerűbben összefoglalva olvastam: „Amikor Tolnay Klári jelenségéről beszélünk, az egyéniség, az intellektus és a törékeny, apró testbe zárt sugárzás hármasáról szólunk. Olyan kisugárzásról, mely nagymamák és unokák, férfiak és kamasz fiúk kedvencévé tette és teszi ma is azt a színésznőt, aki a háború előtti sztárkorszakot követően is sztár maradt, végig 64 éves pályafutása folyamán. Sztár a szó legnemesebb értelmében: valódi emberábrázoló művész csipetnyi huncutsággal, vagánysággal meghintett ösztönös eleganciával, tekintetén átsugárzó értelemmel és varázslatos mosollyal.” (Dr. Góg Laura). Egyszerre volt nagyasszony és fergeteges komika, drámai, szende, primadonna, hősnő, tragika. Mindig csak a játék örömével törődött, még élete alkonyán sem a ráncokkal vagy a frizurával, mindig önmaga tudott maradni.

Ő persze erre szerényen azt nyilatkozta egy alkalommal: „Akik ismernek, tudják: nem voltam üstökös. Fokról fokra jutottam feljebb, miközben megszenvedtem minden lépcsőfokot.” Élete, pályafutása jól példázza, hogy a siker egy ünnepelt színésznő esetében sem jön könnyen és ingyen. Mindenért meg kell dolgozni, közben nagyon türelmesnek kell lenni, és hinni, nagyon hinni.

Tolnay Rozália Klára néven született 1914. július 17-én Budapesten, s Rózsiból Klárika csak 1934-ben lett, a Meseautó forgatása előtt. A Nógrád megyei Mohorán – ahol ma emlékház (az utolsó képen), kápolna, szobor is őrzi emlékét – nevelkedett egy nyolcszobás kúriában. Apja a négyszáz holdas birtokon gazdálkodott. A kis Rózsi az olvasás és a zene szeretetét a családból hozta, édesanyja tanította zenére, éneklésre, kúriájukban gyakoriak voltak a családi kamarazenélések. Polgáriba Balassagyarmatra járt, majd a nyíregyházi Angolkisasszonyoknál tanult két esztendeig, végül a debreceni felsőkereskedelmiben érettségizett.

Ekkor még jószerével ekhós szekéren járták az országot a színészek, s ő ilyen életre nem is gondolt, apácának készült. A család azonban mindenáron el akarta téríteni ettől a szándékától, így a pesti rokonhoz, Bókay János színműíróhoz küldték bálozásra. Itt aztán hamar megfertőzte a színház világa. „Az, hogy csinos pofid van, még nem lesz elég” – intette a nagybácsi, és megeskette a lányt, hogy csak akkor próbálkozik ezen a pályán, ha tehetségesnek bizonyul. Így is lett. Fokozatosan bizonyította, hogy oda való, sohasem használta szépségét öncélúan, mosolya azonban rögtön elvarázsolt mindenkit. Bókay tudta nélkül először elment Hevesi Sándorhoz, de nem tudott egyetlen verset sem, így a mester feladta neki a Szép Ilonkát azzal, hogy egy hónap múlva jelentkezzék nála. Ő nem tudott várni. Bekopogtatott Heltai Jenőhöz, de az erős tájszólással beszélő lányka itt sem jutott tovább. Kezdeti kudarcok után Gaál Béla filmrendező karolta fel, és így filmszínészként indult karrierje a Hunnia Filmgyárban, s közben „megtanult beszélni”.

Balról: Tímár József, Ölvedy Zsóka, Tolnay Klári, a Gyimesi vadvirág c. film forgatási szünetében (1938)

1934-ben a Meseautó filmszerepével országos ismertséget szerzett, ekkor kapta a filmes világban sokkal jobban csengő Klári nevet is. Jób Dániel, a Vígszínház akkori főrendezője valamit megsejthetett, mert a színi iskolát nem végzett lányt szülői engedéllyel (még nem volt nagykorú) ösztöndíjasként leszerződtette „kvázitagnak” (ő nevezte így) havi 60 pengő fizetésért. Kötelezte viszont arra, hogy minden nap már délelőtt ott üljön a nézőtéren, és figyelje a próbákat, lesse el a nagyok, mint Somlay Artúr, Csortos Gyula, Gombaszögi Ella és a többiek titkait. „Az, hogy a Vígszínházba mehetek, akkor olyan volt, mintha ma azt mondanák, hogy csak rám várnak Hollywoodban” – mondta később.

Kis szerepekkel kezdte, négy évvel később, 1938 októberében pedig már mindenki őt figyelte Deval vígjátéka, a Francia szobalány címszerepében. Óriási teljesítmény volt, és ezután sorra következtek az egyre nagyobb és egyre jobb szerepek, mint a Katyi is. S közben 1936-ban férjhez ment Rátonyi Ákos filmrendezőhöz. Szépen alakult az élete, pályája, de közbeszólt a háború. 1940-ben megszületett Zsuzsanna lányuk. A német megszállás alatt nem vállalt szerepet, a háború elvonultával pedig magára maradt, férje külföldre távozott (lányuk is követte 1956-ban). Aztán továbblépett, újra színpadra állt. 1946-ban a Művész Színházban ismerkedett meg Darvas Ivánnal, a legendás szerelemből házasság lett, amely 1958-ig tartott. Kemény jellemét jól mutatja, hogy dacolva a fennálló helyzettel még a börtönben is meglátogatta az 1956-os forradalom után bebörtönzött férjét.

Jelenetek az 1939-ben bemutatott Tiszavirág c. filmből - A jobb oldali képen balról: Juhász József, Tolnay Klári, Lehotay Árpád és Hosszú Zoltán (1938)

1950-ben a Madách Színházhoz szerződött, s ott dolgozott halála napjáig. Nagy szerepek következtek, mondhatni, a legnagyobbak mind a klasszikus, mind a modern drámairodalomból: Júlia, Nóra, Irina a Három nővérben, Arkagyina a Sirályban, Giza Örkény Macskajátékában és Blanche Tennessee Willams A vágy villamosa című drámájában, Csiky Gergely A nagymama főszerepében, vagy Colin Higgins Maude és Harold című darabjában, és sorolhatnánk. A legjobb partnereket kapta, a legjobb rendezőket követhette. Igazán ismertté a mozi tette. Csaknem száz filmben és tévéjátékban játszott, olyan emlékezetes művekben, mint a Déryné (1951-ben ezért kapta első Kossuth-díját, 1964-ben pedig Cannes-ban Arany Pálmára jelölték), Lila akác (1934), Az én lányom nem olyan (1937), A kölcsönkért kastély (1937), A hölgy egy kissé bogaras (1938), Egy csók és más semmi (1940), a Rokonok (1954), a Pacsirta (1963). Az elsők között vált érdemes művésszé, a kiváló művész címet is elnyerte, 1996-ban A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett, 1997-ben Budapest díszpolgárává avatták.

1990 és 1998 között szokásos színészi másodvirágzását említeni. Fáradhatatlanságára jellemző, hogy volt olyan év, amikor egyszerre öt színmű főszerepét játszotta. Legendás emlékű – számára is jutalomjáték volt –, amikor 1993-ban Arbuzov Kései találkozás című művének idős szerelmespárját alakították Mensáros Lászlóval. Egyik legkedvesebb partnere volt ő, aki egy jubileumi előadás után kétlovas hintóval kocsikáztatta meg Klárikát. Még idősödve is tüneményes tudott lenni, sőt azt is be tudta bizonyítani, hogy öregen is lehet szépen, értelmesen, derűsen élni. 1998 őszén még a Nemzeti Színházban Szabó Magda Régimódi történetében egy kedves apácafőnök megformálására készült, amikor október 27-ére virradó éjjel örökre távozott a Halhatatlanok közé.

Sajnos színpadi pillanatai ki vannak szolgáltatva a fakuló emlékezetnek, ragyogó alakításait, ezer arcát már csak a filmszalagok őrzik, s tanúsítják, hogy A Tolnay Klári kisugárzása feledhetetlen.

SzaSzi

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu, filmtett.ro, Dr. Góg Laura: Tolnay 100 (2014), fidelio.hu, hangosfilm.hu, cultura.hu

A képek a Wikimedia Commons és a Fortepan gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép. Az első két kép a Fortepan gyűjteményéből származik, a pontos lelőhelyek itt találhatók: 1. kép Fortepan/Adományozó: Szalay Zoltán; 2. kép Fortepan/Adományozó: Vass Károly.