A szülés után, a mostani gyakorlattal szemben, elég hosszúra nyúlt a gyermekágy, a pihenéssel, regenerálódással töltött idő. Amikor keveset mozgott és bőséges táplálékot vett magához a „friss” anyuka. Már csak azért is, hogy meginduljon rendben a tejelválasztás, tudjon szoptatni annyit, amennyire a babának szüksége van. A szoptatás még a múlt század második felében is elengedhetetlenül fontos volt, ugyanis nem voltak meg azok a tápszerek, amelyek csak részben pótolták volna az anyatejben található, a csecsemő számára nagyon fontos anyagokat. Így aztán, ha tudtak, szoptatós dajkát szereztek: egy kisgyerekes rokont, akinek bőven volt teje. Vagy pénzért valakit a faluból. A szoptatást pedig addig húzták ki, ameddig csak lehetett. Így elfordulhatott, hogy már fogai is voltak a gyerkőcnek, de még mindig szopott.

Az is igaz, hogy már az elejétől (tej hiányában kényszerűségből is) kaptak a kicsik tejbegrízt, főtt, tört krumplit és tejben áztatott kalácsot, kenyeret is. És a negyedik, hatodik hónaptól már a felnőttek eledelét is eléjük tették (beléjük kanalazták), természetesen apróra vágva, előkészítve. És vitték is már ebben a korban magukkal az anyák a külső munkákra, a mezőre, a szőlőbe. Eme időszak részben máig megőrződött szokása a komatál. Amit leginkább a szülő nő keresztanyja, a friss nagymamák szoktak elkészíteni először. Aztán jöttek a rokonok, a szomszédság és a barátnők is sorban a tápláló eledelekkel. Húslevessel, paprikással, pörkölttel, kelt tésztákkal, süteményekkel és kompótokkal. A komatállal érkezők megbeszélték a szülés körülményeit, és persze megcsodálhatták a gyereket. De kaptak az információk mellé süteményt és egy pohár bort is. Általában annyi eledel érkezett, ami egy étkezésre elég volt az egész családnak.

Balra indul a komaasszony a komatállal (Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum CC BY), jobbra Szulokon is elindult a komaasszony (Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum CC BY)

A komatálas, gyermekágyas, látogatós világnak aztán a kórházi szülések általánossá válása vetett szép lassan véget. A városra, a vasútállomástól sokszor messzire eső kórházba már csak kevesen mentek be kismamát látogatni. Ott meg nem is nézték jó szemmel a sok, jórészt romlandó eledelt. Aztán ez az időszak szolgált általában arra is, hogy a szülők eldöntsék, hogyan nevezzék el a gyermeket. Az elsőszülöttek a szülők nevét kapták meg még a múlt században is, aztán jöttek a nagyszülők, rokonok keresztnevei. Végül a magyar történelem nagyjait is előszeretettel választották erre a célra, de az is előfordult, hogy a keresztelést végző pap ragaszkodott a születésnap aktuális szentjének a nevéhez. De erről és a keresztelőről majd a sorozat következő cikkében olvashatnak.

Címlapkép: Népviseletben vitték (solymaronline.hu)

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu