A történelmi esemény ellentmondásos megítélése törvényszerűen érintette Deák Ferenc személyét is, akit hol a haza bölcsének, hol a nemzet árulójának tartottak. Nem véletlen, hogy számos halálos fenyegetést kapott, melyekből szerencsére egy sem valósult meg. Ha érzelmek nélkül vizsgáljuk a kérdést, és csak a tényeket tartjuk szem előtt, akkor egyértelművé válik, hogy a deáki kompromisszum eredménye egy addig nem tapasztalt gazdasági fejlődés lett, melynek üteme meghaladta a Lajtán túli birodalomrészt. És az sem von le semmit ennek a jelentőségéből, hogy ők magasabb bázisról indultak.

A kiegyezést a magyarok hajlamosak voltak perszonáluniós viszonynak (önálló országok közös uralkodóval) értelmezni, míg az osztrákok ezt tagadták, s a reálunióra (közös uralkodó, valamint közös állami élet: külügy, hadügy stb.) esküdtek. A megvalósult kiegyezés cáfolta azokat az elméleteket, mely szerint a magyarok az által, hogy fellázadtak törvényes uralkodójuk ellen, eljátszották az ügyük önálló intézésének jogát.

Maga a kiegyezés is ellentmondásos volt – nem csak a megítélése –, mert magyarországi működtetőik is részben az ellenzéki oldalról érkeztek. Az a Tisza Kálmán, aki a bihari pontokban nagyobb függetlenséget (hazai bank, önálló hadsereg stb.) követelt, a Deák-párt egy részével saját pártja egy részét fuzionálva, a Szabadelvű Párt vezéreként az említett pontokat szögre akasztotta. Ellenpólusként Kossuth Lajos Cassandra-levelét említhetjük, aki a paktumban Magyarország vesztét látta.

A szerző Deák mellett Lónyai Menyhért és báró Eötvös József személyét is kiemeli mint a kiegyezés kovácsolóit. Elemzi azokat a körülményeket, melyek nem tették lehetővé, hogy a kiegyezés állami ünneppé emelkedjen.

Az uralkodói koronázás mintegy a nemzeti megbékélés jelképe lett. Cieger kitér a Koronázási mise megszületésére (Liszt Ferenc), és a tervezett, de meg nem valósult Királyhimnuszra. Majd 200 pályamű közül egy sem találtatott alkalmasnak, ezért végleg lekerült a napirendről.

Tudjuk, hogy az önkényuralom idején megírt nagykőrösi balladák (Arany János) bár a történelmi régmúltból merítették témájukat, valójában az akkor tobzódó zsarnokság elleni tiltakozásból születtek. Érdekes tanulmányt olvashatunk a könyvben a Hamlet Arany János-i fordításának hazai üzenetéről is.

A parlamentarizmus és a gazdasági virágzás Albiont tette példává. Magyar részről fokozódó érdeklődéssel fordultak a szigetország irányába, de hazánkba is érkeztek angolok a szóban forgó időszakban. Egy angol nevelőnő Andrássyéknál figyelemre méltó feljegyzéseket közölt a magyarokról.

Kónyi Manó egybegyűjtött Deák Ferenc beszédeiről is hasznos háttérismereteket szerezhetünk, de nyomon követhetjük a Parlament épületének létrejöttét, a pro és kontra vitákat, valamint az Országházat díszítő freskók sorsát is. Külön tanulmányt szentelt a szerző Munkácsy Mihály festményének, a Honfoglalásnak.

Olvashatunk a közös hadseregről, a címerről, a két oldalon küzdő katonarokkantak, illetve árváik megsegélyezéséről, valamint a Hentzi-emlékművel (Budapest, I. kerület, Szent György tér) kapcsolatos ellenérzésekről is.

Csiszár Antal