953

''Egyre erősebben látjuk, hogy kik vagyunk mi''

Szilvási Krisztián interjúja Balla Richie-vel

balla-richie

Balla Richie szíve, lelke, motorja, vezetője a RÉV Színháznak. Az elmúlt négy év alatt rengeteg minden történt velük, amelyről a Győri Szalon is rendszeresen beszámolt. A 2018/19-es színházi-nevelési évaduk végén ezért megint leültünk vele egy beszélgetésre, hogy végigvegyük, hol tart éppen társulatuk azon a megálmodott úton, amely a mostani szezont tekintve nem nevezhető másnak, csakis sikertörténetnek.

Majdnem zavarban vagyok, mert nehéz eldöntenem, hogy a gratuláció, az érdeklődés, a mélyre ásás, a csodálkozás vagy a döbbenet hangján kezdjem veled a beszélgetést. És bár nem erre akartam először kitérni, a felvezetés megfogalmazása miatt muszáj mindenekelőtt rákérdeznem: hová tűnt a nevetekből a „nevelési társulat”? Miért csak RÉV Színház néven szerepeltek már egy ideje, amikor színházi nevelési tevékenységeteket még tovább szélesítitek?

A RÉV 2006-os indulása óta folyamatosan keresi identitását, próbálja újra és újra definiálni a munkásságát, és így rugalmasan bánunk a megnevezésünkkel is, csak a „RÉV” maradt az idő során állandó (2006 Győr RÉV TIE Társulat, 2009 RÉV Színházi Nevelési Társulat, 2012 RÉV Színházi és Nevelési Társulat, 2018 RÉV Színház). A legutóbbi és előreláthatólag utolsó névváltoztatásra több okból is szükség volt: a működésünk egyre inkább kezdett olyan folyamatokat produkálni, amelyek a színházi működés felé mutattak. 8-9 előadásból álló repertoárt tartunk fenn, és az előadásszámunk is folyamatosan emelkedik az idő előrehaladtával: a 2015/16-os évadban 55 előadást játszottunk, a 2016/17-es évad során 91 alkalommal léptünk színpadra, egy évvel később ez a szám már 98 volt, idén pedig – minden produkciónkat beleszámolva – 167 színházi nevelési vagy színházi előadásunk volt, a különböző drámaórákkal kiegészülve; azt hiszem, ez jelentős emelkedésnek számít. Mindemellett pedig van egy praktikus oka is a névváltoztatásnak: szeretnénk a következő évet arra szánni, hogy minél szélesebb körben, még inkább megismertessük a munkánkat és magunkat Győrben és országszerte egyaránt, és talán egy rövidebb, „színházi” névvel ezt egyszerűbb lesz megtenni.

Ha már színházi nevelési szerepkör, van egy új előadásotok Fény leszel címmel (a lenti képen), amely az öngyilkosság témáját járja körül. Sajnos remek választás, mivel a fiatalok körében nagy most a vonzereje, ráadásul egyre döbbenetesebb mutálódásai (pl. csoportos öngyilkosság) jöttek divatba az elmúlt években az online jelenlétnek, a közösségi médiának nagyban köszönhetően. Hogyan nyúltok a témához, mi a koncepciótok, és mennyire visel meg úgy benneteket, mint a diákokat az interaktív megvalósítás?

Színházi nevelési előadásainkban mindig igyekszünk olyan társadalmi vagy épp generációs problémát feldolgozni, amiről érdemes közösen gondolkodni, vagy azért, mert épp teret nyer magának, vagy pont azért, mert már jó ideje foglalkoztat bennünket. Az utóbbi időben így került a produkcióink fókuszába az alkoholizmus, a kiközösítés vagy épp a cyberbullying (internetes zaklatás) és most az öngyilkosság témája, amit ráadásul külső visszajelzések miatt vettünk elő, mert bár foglalkoztatott jó ideje minket is a téma, megvallom őszintén, kicsit tartottunk tőle, de egy középiskolásokkal végzett felmérés alapján a diákokat is nagyon érdekelte ennek körüljárása, 70% volt azon fiatalok aránya, akik feldolgozásra, közös gondolkodásra alkalmasnak találták a kérdéskört. Az előadás így témáját tekintve is mérföldkő számunkra, de ez színházszakmailag is elmondható, hiszen a 2013-as Zakkant óta nem volt olyan TIE előadásunk (komplex színházi nevelési előadás – Theatre in Education, a szerk.), amelyben színházi alkotóként „csak” a társulat tagjai vettek részt. Bár fontos, hogy vendégszövegek érkeztek a Slam Poetry Győr egyik alapítójától, Bárány Bencétől, ezekkel és egy kis dramaturgiai munkával eszközöltünk változtatásokat Háy János Völgyhíd című drámáján. Az eredeti anyag végén a főszereplő fiú öngyilkos lesz, és magával rántja barátnőjét is, szóval mondhatni, hogy nem finomkodik az író a lezárást tekintve. Mi ezt az erős véget szerettük volna megtartani, de közben a drámás formáknak utat engedve kimerevíteni a pillanatot, hogy jobban rá tudjunk nézni, minél inkább meg tudjuk vizsgálni a döntés okait és annak következményeit is, így csavartunk egy kicsit a történeten, és egy álomhelyzettel segítettük a befogadást. A produkció ennek ellenére nagyon erősen hat a befogadó diákokra, és ez a hatás sokat segít abban, hogy tényleg mélyről jövő gondolatokat, kérdéseket osszanak meg velünk és egymással. Ez az érzés bennünk is megvolt a próbafolyamat alatt, tudtuk, hogy óvatosnak kell lennünk, nem szabad játszani ennek a témának a komolyságával, mert soha nem lehet tudni, kiben milyen, eddig felszínre nem került érzések vannak. Most, hogy már pár előadáson túl vagyunk, igyekszünk kívülről, drámatanári szemmel nézni a folyamatokat, hogy minél inkább tudjuk segíteni azokat a résztvevő diákokban.

rev-szinhaz-feny-leszel

Nevelési tevékenységetekkel egyre szélesebbre nyitjátok a függönyt: ha jól tudom, gyakorlatilag már az óvodás korosztálytól a középiskolás fiatalokig terveztek előadásokat. Ehhez azért komoly pedagógiai felkészültségre, eltérő eszközrendszerre, nyelvezetre, érzelmi skálára van szükség. Mennyire nehéz ezt a feladatot a részetekről ideálisan megoldani? Mik lehetnek a buktatók, hol a legkisebb és hol a legnagyobb az esély az előadások céljainak sikeres elérésére?

Így igaz, jelenleg óvoda középső csoporttól az érettségiző fiatalokig eljutunk előadásainkkal. Tapasztalatunk szerint minden korosztályt máshogy lehet aktivitásra, közös gondolkodásra serkenteni. Természetesen a gyerekeket még a játék érdekli, szeretnek szerepekbe bújni, hiszen ezt akár otthon is csinálják játék közben, így tanulnak meg nagyon sok mindent a világ működéséről, az emberi kapcsolatokról. Őket drámaórákkal kínáljuk meg, ahol ezen vágyaikat kiélhetik, de mellette már – akár tudat alatt – arról is játszanak, hogyan dolgozhatják fel félelmeiket, vagy miként hozhatnak meg egy döntést közösen. Ez talán még az iskola alsó tagozatosaira is igaz, de aztán feljebb nézve a korosztályt egyre fontosabb, hogy ne csak a játék nyelvén, szerepből, hanem akár civil énként is elmondhassák véleményüket a fiatalok; sokat jelent nekik, hogy ezeket a gondolatokat van, aki meghallgatja, és adott esetben akár vissza is köszönhetnek a színpadon, láthatják, hogy egy adott szituációt hogyan oldhat meg az ő javaslatuk. Középiskolában pedig már ez a jelentősebb, olyan formákat kínálunk nekik, ahol a megmutatott történet kapcsán a saját életükre, működésükre is rápillanthatnak, talán egy régen válaszra váró kérdés megoldása épp egy foglalkozás során fogan meg a fejekben. Hogy hol lehetnek a buktatók? Talán ha egy korosztályhoz nem találjuk a kapaszkodót, a jó formákat, de a rutinunk és a szakmai felkészültségünk segítségével egyre jobban, könnyebben tudjuk párosítani ezeket, és ebben sok-sok, fontos szakmai ember áll mellettünk, illetve igyekszünk produkcióink mellett a társulatnak szervezett workshopokon vagy egyéb szakmai napokon, hétvégéken bővíteni tudásunkat. Idén Patonay Anitával drámás tudásunkat, Hernádi Krisztával pedig a beszédtechnikánkat fejlesztettük.

Még a beszélgetésünk előtt elárultad nekem, hogy két új színházi nevelési projekt együttműködésetek van. Melyek ezek, hogyan jött létre a kapcsolat, és milyen konkrét tervek vannak folyamatban a kooperációkkal a jövőre nézve?

A most záruló évadunk végén már el is kezdtük az egyik ilyen együttműködésünket, bár a bemutató csak október végére várható. Az előadás a RÉV és az inárcsi KB35 társulattal koprodukcióban jön létre, velük nem először dolgozunk, közösen mutattuk be Shakespeare Othellóját, amit azóta is repertoáron tartunk. A KB35 társulatvezetője, Szivák-Tóth Viktor írja és rendezi a produkciót, ami az ő ötletéből születik a mi improvizációink alapján. A történet két fiatalról, egy lányról és egy fiúról szól, rajtuk keresztül vizsgáljuk a szülőkről való leválás folyamatát. A produkcióban nagy szerepet szánunk a maszkoknak (Csíki Virág), kellékeknek is, szeretnénk a jelenleg divatos szuperhős vonalat a sztori szerves részévé tenni, bízva abban, hogy ez a résztvevők érdeklődését is megragadja, és így megkönnyítheti a téma feldolgozását. Színész-drámatanárként a RÉV társulata lesz jelen: Bálint Betty, Lakatos Dorina, Szántó Dániel, Nagy Zsolt Zsozsa és jómagam.

Másik koprodukciós munkánk épp előkészítő fázisban jár, ezt a színházi nevelési szakmában már régi motorosnak számító, budapesti Káva Kulturális Műhellyel közösen készítjük. Az együttműködés ötlete tőlünk származik, míg az előadás témáját ők, egészen pontosan Gyombolai Gábor rendező és Róbert Júlia dramaturg hozták. Ödön von Horváth Istentelen ifjúság című regényének feldolgozását mutatjuk be, Juli átiratában. Az előadás fókuszában a „szabadság az iskolában” témája áll, vagyis az, hogy mennyire lehet valaki szabad tanárként, diákként vagy épp igazgatóként? Az előadás próbafolyamatát augusztus végén kezdjük, amit szeptemberben két további héttel folytatunk, majd egy október eleji premierrel indítjuk el a bemutatók sorát, hiszen győri középiskolákban és Budapesten, a MU Színház Káva Stúdiójában is többször látható lesz a produkció. A stábot Patonay Anita erősíti színházi nevelési szakemberként, a RÉV társulata mellett pedig Szabó Gergely kapcsolódik be a színészi gárdába, vele a Liliom című előadásunkban már volt szerencsénk együtt játszani.

rev-szinhaz-146-nap

Mindenekelőtt azonban – legalábbis a legszélesebb közönséget nézve – valódi színház vagytok. A most véget érő évadotokban két produkciót kell kiemelnünk: a Pillangó című monodrámát, amelyet az imént említett KB35 társulattal, valamint a FAQ Színházzal valósítottatok meg, illetve a 146 nap című, cseh filmből készült darab (a fenti képen). Kezdjük az utóbbival: vendégjátszókat is hívtatok a társulat mellé. Említsük meg őket név szerint, illetve arra vagyok kíváncsi, mennyi frissességet lehet így belevinni egy darabba, milyen impulzusok érkeznek az új játszókkal?

Horváth Dóra és Bojkovszky Zsolt szállt be az állandó társulat mellé. Bojkival már több ízben dolgoztunk együtt, Dórival most először, de biztos vagyok abban, hogy nem utoljára. Időről időre vágyunk arra, hogy vendégjátszókat hívjunk, mert új ingerek érnek bennünket, új szempontok, más gondolatok is bekerülnek egy-egy munkafolyamatba, amiket mi már, lehet, nem hoznánk be, abból fakadóan, hogy összecsiszolódtunk az évek alatt. És néha a szereposztást tekintve is jó friss embereket behívni újra és újra, mert így talán nem kerülünk ugyanabba a szerepkörbe, újabb kihívások várhatnak ránk.

Nem túlzás azt állítani, hogy a Pillangóval idén taroltatok. Ha jól követtem a Facebookon, közel annyit játsszátok a fővárosban, mint Győrben, és magasan a legnagyobb publicitást hozta eddig a társulatnak – illetve természetesen neked, a főszereplőnek is. Még mielőtt belemennénk a sikerébe, mekkora szellemi és – aki látta, tudja, miért – fizikai kihívást jelentett neked ez a szerep?

Jelenleg 14 előadásnál tart a Pillangó, de már hét városban megfordult a produkció. Győrben, a dupla premiert követően három alkalommal volt látható a Rómer Házban, Budapesten négyszer futott, négy különböző helyszínen. Nagyon örülünk, hogy ilyen híre van „Pillának”, szerencsére a közönség nagyon szereti, a szakmabeliek is biztató véleménnyel vannak róla, és az előadásról jó pár méltató kritika is született. És hogy mekkora kihívás? Nagy. Kicsit bővebben fogalmazva, 21 oldalnyi szöveget eddig még nem kellett megtanulnom, de most már ezt is elmondhatom. Érezhetően az agyamat rendesen igénybe veszi, az elején, amikor pár hétig nem játszottuk az előadást, szinte újra kellett tanulnom a szöveget. Most már van egy 80%-os szövegtörzs a fejemben, amihez csak frissítenem kell az anyagot. Fizikailag is rendesen kimerülök egy-egy előadás végére, de talán ez közben nem érezhető rajtam. Ennek köszönhetően a próbafolyamat egy civil vágyamban is segített, jó pár kilót ledobtam, hogy valamelyest meg legyek elégedve a testemmel. Viszont nem csak én vagyok kihívások elé állítva a produkcióban, Bojki sem lazsálhat az előadás közben, hiszen élőben játssza be a zenei betéteket, vagy épp élőben komponál hangokat, zörejeket, neki is észnél kell lenni a 95 perc alatt.

rev-szinhaz-pillango

Részben említettem az előbb, hogy a Pillangó (a fenti képen) sikere rendesen rátok irányította a figyelmet: szerepeltetek vele a III. RS9 OFF független színházi fesztiválon, ahonnan elhoztátok a fődíjat is, a 10. Soltis Lajos Országos Színházi Találkozón, a pécsi Monoszkóp Monodráma Fesztiválon, valamint az 5. Komlói Amatőr Színházi Találkozón (KASZT) is, ahol pedig téged választott a szakmai zsűri a legjobb férfi főszereplőnek. Tényleg őszintén gratulálok neked, nektek érte! Mennyire érzitek a sikert, és hogyan befolyásolja majd ez a jövőbeli motivációkat, terveket? Mi a kitűzött következő lépcsőfok, amire fel akartok dobbanni?

Erős és szerencsés évadot tudhatunk magunk mögött. Erős, mert valójában ahol jelen voltunk, ott sikerrel, sok esetben díjakkal távoztunk, és hogy pontos legyen a lista, az általad felsorolt eredmények mellé kell tennem a 10. SLOSZT-on kapott fődíjunkat, amit a 146 nappal érdemeltünk ki. De ez a siker nem csak a miénk, ez a velünk együttműködésben dolgozó FAQ Színház és KB35 Inárcs társulat érdeme is, illetve a meghívott alkotóké, szóval álljanak itt név szerint ők is: Tárnoki Márk, Szivák-Tóth Viktor, Kuti Letícia, illetve Perényi Balázs, Tóth Gábor. És már csak azért is szerencsésnek mondható a mögöttünk lévő időszak, mert velük dolgozhattunk, és ilyen produkciókat hozhattunk létre. A siker mindenképp motiválóan hat ránk, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem jár az eszemben, hogy mi lesz a következő lépés, mi lesz az a színházi produkcióinkat illetően, amivel az idei lécet is magasabbra tudjuk tenni. Vannak olyan szakmai rendezvények, fesztiválok, amelyeknek már a küszöbén vagyunk, és csak egy nagyobb lendület kell ahhoz, hogy ott lehessünk, hogy végre ők is felfigyeljenek arra: itt vagyunk, dolgozunk, és mindezt magas szakmai színvonalon tesszük. De ahogy említettem az interjú elején, Győrben is szeretnénk jobban megismertetni magunkat, feltenni a kezünket, hogy mi valós alternatívát kínálunk a színházra kíváncsi publikumnak. Így továbbra is várhatóak előadásaink a Rómer Házban, vannak nyitott – regisztrációhoz kötött – színházi nevelési előadásaink a Generációk Háza Művelődési Központban, lehet jönni bátran, és megnézni, hogy mivel foglalkozunk, mit hozunk létre.

Mindazt, amiről most itt beszéltünk, kicsit összefoglalva így határozható meg jelenlegi helyzetetek: egyre több előadást játszotok egyre több helyen, egyre szélesebb és színesebb a repertoárotok, egyre többfelé terjednek ki együttműködési és hatásbeli kapcsolataitok. Tényleg sikerült néhány év alatt hatványozottan berobbannotok a szakmába, méghozzá egyre elismertebb művészi színvonalon. Ez teljes egészében koncepciótok volt, vagy a tehetségetek miatt ha akartátok, akkor sem tudtátok volna visszafogni a dolgokat?

Bízom abban, hogy mindaz, amit elértünk, egy többrétű folyamat eredménye. Azt, hogy tehetségesek vagyunk-e, én semmiképp nem szeretném meghatározni, de azt bizton állíthatom, hogy azok, akiket külsősként hívtunk, és dolgoztak velünk, szerették a közös munkát, és szeretik az együtt létrehozott alkotásainkat. 2012-ben indult egy új időszámítás a RÉV-ben, elkezdtük felismerni, hogy amit tudunk, az egy szint, de lehet még ajtót nyitogatni, menni, nézni, fejlődni… Az előtte lévő időszak sem volt hiábavaló, de az inkább az akkori társulatról szólt, viszont nélkülük, az ő munkájuk nélkül sehol nem lennénk. Szóval volt koncepciónk, és jelenleg egyre erősebben és erősebben látjuk, hogy kik vagyunk mi, miben vagyunk erősek, és miben tudnak utat mutatni nekünk együttműködő partnereink. És a harmadik összetevő az áldozat. Sokan sok mindent beáldoztunk azért, hogy a RÉV szekerét toljuk, és ez nagyon kellett ahhoz, hogy elérjük a jelenlegi szintet, és úgy érzem, most sem lazsálunk, inkább összefogunk, és toljuk felfelé a hegyen, talán egyszer eljutunk a csúcsig.

Nincs két éve, hogy egy hasonló beszélgetésünk végén ezekkel a szavakkal zártad mondandódat: „És amit igazán szeretnénk ... hogy csak a RÉV-nek és a színházi nevelésnek élhessünk.” Sikerült mára elérnetek az álmaitokat?

Egy kis bővítést tennék, ha már a nevünkön kurtítottunk: „Hogy a RÉV-nek, a színháznak élhessünk, ami magába foglalja a színházi nevelési tevékenységünket is.” És így akkor azt kell mondanom, hogy igen, elértük. 5 színész-drámatanár kap állandó lehetőséget a társulatunkban, akiknek már ez a tevékenység jelenti az elsődleges megélhetési forrást. De persze lehet még csiszolgatni, hiszen ahogy egy előadás sem lesz soha kész, úgy ezt a folyamatot sem szeretnénk késznek tekinteni, van hova fejlődni… és mi mindent megteszünk ezért.

Szilvási Krisztián
Fotók: Mezősi Kristóf (1. és 4. kép), Balla Richie (2. kép), Perényi Balázs (3. kép)

2019.07.03