211

Narine Abgarjan: Égből hullott három alma

Könyvkritika

narine-abgarjan-egbol-hullott-harom-alma

Általában kétféle típussal találkozom a remek könyvek kategóriájában: vannak azok, amelyek lassan indulnak be, oldalakat, rosszabb esetben fejezeteket kell elolvasnunk ahhoz, hogy igazán megragadják a figyelmünket, vagy magukba szippantsanak, és vannak azok, amelyek az első mondattól kezdve annyira megkapóak, hogy nem tudjuk egykönnyen letenni. Az Égből hullott három alma az utóbbi kategóriába tartozik.

A könyv alcíme, a Marani krónikák és egyéb történetek arra utal, hogy több részből áll a mű, az első rész maga a regény, a második pedig négy elbeszélést tartalmaz, amelyek irodalmi értéküket tekintve egyenként is felérnek egy-egy kisebb regénnyel.

A regény helyszíne egy eldugott örmény hegyi falucska, amelynek a lakói kezdenek megöregedni, fogyatkozni, és mindenki leginkább csak a végre vár. Így tesz Szevojanc Anatolija is, aki egy napfényes déli órában elrendezi a háza táját, és lefekszik meghalni. Innen indul a történet, és az olvasó kíváncsian várja, hogy mi következhet ezek után. Az abszurd jelenet, ahogy enni ad a tyúkoknak, hogy ne éhezzenek, amíg rátalálnak a holttestére, a különféle egyéb előkészületek akaratlanul is mosolygásra késztetik az olvasót, pedig ezeknek egyszerű paraszti észjárással nézve mind-mind értelme van. Az olvasó szép lassan belecsöppen egy olyan világba, ahol az idő kissé elfáradt, és megállt pihenni. Minden háztartási teendőnek jelentése van, a ruhákat például nem lehet akárhogy kiteregetni, és aki nem képes erre odafigyelni, azt megszólja a falu népe. Ez csak egy apróság a sok közül, és nem is önmagában fontos, ahhoz kell, hogy megértsük ezt az archaikus világot, amit átsző az emberi kapcsolatok sokszínűsége. Egy kis közösségben óhatatlanul felmerül a torzsalkodás, veszekedés, bántalmazás, kirekesztés esete ugyanúgy, ahogy az életre szóló barátság, a rokoni összetartozás és a szerelem is. Jelen esetben az időskori szerelem merül fel, ami jóleső melegséggel tölti el az olvasót, bizakodást sugall, reménységet a kihalni látszó faluban. Maran lakói megtapasztalják a háború borzalmait, szeretteik elvesztését, az éhínséget, a természet pusztító erejét, és túlélnek. Azzal az akarattal élnek túl, ami a nehéz falusi munkában edződött emberek jellemzője. Nem hagyják el magukat, bár törődöttek lesznek, mégis élni kell tovább, ápolni és tisztelni a múltat, az elhunyt ősök emlékét.

Egy másik nagyon fontos jelenség, ami a regény hangulatát adja, az a fantáziavilág, a babonák, a hiedelmek, a szellemek világa, ami nem szokatlan egy ilyen Isten háta mögötti kaukázusi településen. Maga a regény címe is azt sugallja, hogy a történet meseszerű, ugyanis az égből hullott három alma egy örmény népmese motívuma, ami alapján Abgarjan regénye három fő fejezetre bomlik, egy alma annak, aki látta, egy annak, aki mesélte és egy annak, aki hallgatta. Érdekes módon ragad magával ez a hiedelemvilág, annyira természetesnek tűnik, olyannyira illeszkedik Maran falu életébe, hogy elképzelni sem tudjuk másképp.

Szevojanc Anatolija idősödő korában tapasztalja meg a szerelmet, és ennek a szerelemnek a megnyilvánulása melegséggel tölti el az olvasó szívét. Nem a mindent elsöprő érzelmek vihara ez, hanem egy hideg téli napon a jó meleg kemencéhez hozzábújás, a megnyugvás, megérkezés, kiteljesedés érzése.

A könyv második részét képező elbeszélések között van önéletrajzi jellegű is, legalábbis erre engednek következtetni az egyes szám első személyben megírt történetek, amelyek az örményországi Berd városában játszódnak, ahol az írónő született. Mint említettem, ezek az elbeszélések egyenként is megállják a helyüket, kerek egész történetek, és fantasztikus hangulatuk van, akárcsak a regénynek.

Mind a regény, mind az elbeszélések csodaszépen vannak megírva, elvarázsolnak és elringatnak, fontos emberi értékeket közvetítenek, amelyek teljesen hitelesek. Fontos és elgondolkodtató üzenete van a műnek, amit kiolvashat belőle az, aki kezébe veszi ezt a szép könyvet, ami nemcsak kívülről tetszetős, hisz nagyon szép a borítója, hanem a szöveg, a történet maga is, nem csoda hát, hogy két rangos orosz irodalmi díjat is elnyert.

Gálovits Rózsa
Forrás: olvasoterem.com

2019.07.02