A történet elsőre roppant egyszerűnek tűnhet, ugyanis a középpontban egy rákkal küzdő lány, Hazel Grace Lancaster áll, aki már a végső stádiumban van. Az édesanyja elküldi egy támaszcsoportba, ahova ő a legkevésbé sem szívesen megy el, viszont találkozik ott Augustus Watersszel, akivel hamar jó barátok lesznek, majd később – nem meglepő módon – ez szerelemmé alakul.

Én úgy veszem észre, sokan azért tartják magukat távol ettől a könyvtől, mert vagy azt hiszik, hogy csak egy a sok romantikus sztori közül, vagy mert túl érzékeny, amolyan sírós témáról van szó benne. Ez végül is nem baj, mert a könyvekben pont az a jó, hogy mindenkinek másról szólnak. Számomra a Csillagainkban a hiba fő témája nem a szerelem, mert az jelen esetben „csak” egy erős érzelmi kötődés, ami a tökéletes eszköz lehet az élet, a nyers valóság bemutatására.

Hazel és Augustus keserű sorsuk ellenére is képesek megtalálni a boldogságot. Nem teljes életet élnek, és bár igaz, hogy mindenkinek a saját csatáit kell vívnia, mégis tagadhatatlan, hogy valakinek jobb, valakinek rosszabb sors jut. Az ő problémájuk természetesen nem a kisebb gondok közé tartozik, hiszen halálos betegek. És pont amiatt, hogy ez egy ennyire súlyos helyzet (főleg, hogy szinte még gyerekek), érdekes módon ő életükön keresztül mutatja be John Green azokat az érzéseket, gondolatokat, amelyek a hétköznapi embereknél is jelen vannak. Hogy milyen nehéz a múltat feldolgozni, hogy mennyire lehet félni a jövőtől nap mint nap, de akár azt is, hogy a jelen milyen bizonytalannak látszódhat. Mindeközben mégis elég egyetlenegy dolog vagy személy, ami/aki képes ezen átsegíteni az embert.

Hazel kedvenc könyve, a Mennyei megbántás is megjelenik a történetben, ami valójában nem létezik. Egy kitalált karakter a szerzője is, a Hollandiában élő Peter Van Houten, aki évek óta nem adott ki semmi újat, de a főszereplők szeretnék tudni, várható-e valaha, hogy megírja imádott könyvük folytatását. Így kapcsolatba kerülnek az asszisztensével, aki meghívja őket Amszterdamba. Ez az utazás teszi ki az események egy igen nagy részét, habár a lényege leginkább Van Houten megismerése, illetve Hazel és Gus szerelmének kibontakozása.

Ugyan a történet nem mindenhol különösebben mozgalmas vagy izgalmas, kifejezetten könnyen felkelti az ember érdeklődését, ami valószínűleg John Green írói stílusának, kétségkívül remek humorának (amiről nem szabad azt hinnünk, hogy indokolatlan egy ilyen komoly téma mellett) és karakterei szerethetőségének köszönhető. Hazel és Augustus néhány szempontból – mondhatni – a felnőttek szintjén állnak fejben, ami feltehetőleg a betegségükből adódó egyedül töltött idő alatt alakult ki bennük. Ettől lesz olyan érdekes minden egyes párbeszéd, ami kettejük között zajlik, noha ezek helyenként meglepően kimértnek és fennköltnek érződhetnek.

Talán sokan nem tudják, hogy a „csillagainkban a hiba” egy idézet, mégpedig Shakespeare Julius Caesar című művéből. Egészen pontosan így szól: „Nem csillagainkban, Brutus, a hiba, hanem magunkban, kik megbókolunk.” Ennek minden bizonnyal köze van ahhoz is, hogy Augustus miért éppen ezt a nevet kapta, de ezek csak érdekességek, tehát az olvasási élmény szempontjából nem elengedhetetlen ehhez hasonló információkkal tisztában lenni.

Mindent figyelembe véve a Csillagainkban a hiba ugyan részben arról is szól, hogy mindenki számára tartogat valami különlegeset az élet, képes ráébreszteni az embert arra, hogy igazából mennyire szerencsés helyzetben van. Egyszerre lehetünk irigyek Hazel és Augustus szerelmére, és sajnálhatjuk őket tragikus sorsuk miatt. Nem mondhatjuk ki egyértelműen, hogy ez a könyv szomorú, mert nem csak az, mint ahogyan senki más élete sem lehet csak jó vagy csak rossz.

Czirák Viktória