Sokan a filmtörténelem legkiemelkedőbb alakjának és a világ legjobb színésznőjének tekintik őt. Azon kevesek egyike, aki legyőzte Hollywood öregedő nőkkel szembeni fóbiáját, hiszen minden korszakában meg tudta mutatni tehetségét. Mindemellett pedig kivételes módon képes arra, hogy mind a magánéletét, mind a karrierjét megélje és kiteljesítse.

70 év nagy idő, de ő mégis mintha alig változott volna, ma is fiatalos és dinamikus, csak filmjeinek, elismeréseinek száma mutatja, hogy bizony telik az idő, mondhatnám úgy is, hogy gyarapodik a múltja. A legnagyobb amerikai médiumokban hol a legtúlértékeltebb színésznőnek, az Akadémia kedvencének nevezik a kritikusok, hol meg éppen ellenkezőleg, az Oscar legnagyobb vesztesének. Egy dologban azonban mindenki egyetért: világhíresség, akit mindenki ismer, és akinek zseniális tehetsége és munkabírása előtt a pályatársak, még a riválisok is kalapot emelnek. Tehetségén túl számomra azonban az egyik legszimpatikusabb vonása, hogy hírneve, vagyona ellenére is megőrizte emberi oldalát. És talán éppen ez az ő népszerűségének a titka, hogy szerepeinek is az emberi oldalát mutatja, miközben egyéniségeket alakít, olyan nőket, akiknek feladata, küzdelme, sorsa van a leghétköznapibb anyától az ország első emberéig. S közben elképesztő, hogy mennyi arca van!

Magánélete a hollywoodi sztárokéhoz képest csendes és botrányoktól mentes, nem hivalkodó, szinte érthetetlen, hogyan tudott ilyen természetes maradni abban a közegben. Interjúit olvasva azonban hamar megkapjuk a választ erre is. A színésznő – ha nyilatkozik – mindig kíméletlenül őszinte, s megvallja, hogy nem tűri a tettetést, a képmutatást, ki nem állhatja a rugalmatlanságot, a túlzásokat, a lojalitás hiányát. Életrajza eléggé átlagos. Az 1949. június 22-én (Summit, New Jersey) született német, svájci, angol és ír felmenőkkel rendelkező, eredeti nevén Mary Louise Streep nem filmszínésznőnek készült. Szemüveges, önbizalomhiánnyal küszködő lány volt, aki nem tartotta magát elég szépnek ahhoz, hogy szerepeljen a mozivásznon. A neves Yale egyetem drámatagozatára járt, ahová Paul Newman, Sigourney Weaver, Angela Bassett, Frances McDormand és Paul Giamatti is. A diploma megszerzése után New Yorkban kezdett el dolgozni egy színházban. Sikerrel szerepelt zenés és prózai darabokban is. Már ekkor legendássá vált elképesztően jó memóriájáról és arról, hogy mindenféle akcentust tud utánozni. Ez a mai napig védjegye maradt. Néhány éve, amikor egy ír újságíró megkérdezte tőle, hogyan képes ennyire elsajátítani az egyes akcentusokat, ő tökéletes észak-ír kiejtéssel ezt válaszolta: Figyelek!

1966-ban cheerleaderként és a Bernards High School kórusának tagjaként

Mozivásznon 1977-ben tűnt fel a Júlia című film mellékszereplőjeként, de már a következő film, A szarvasvadász nagyobb szerepet hozott számára Robert de Niro oldalán, sőt Oscarra is jelölték érte. Egyre nagyobb és hálásabb feladatok következtek. 1979-ben sikerült az aranyszobrocskát hazavinnie először a Kramer kontra Kramerben nyújtott mellékszerepért, majd 1982-ben a következőt a Sophie választása női főszerepéért. Mint említettem, könnyen tanult, és nem csak elméleti dolgokat, ha kellett, elsajátította, hogyan kell hajót navigálni, hegedülni vagy éppen ír táncokat előadni. Hihetetlen alázattal és keményen készült fel egy-egy szerepére, például az idősödő brit miniszterelnökről, Margaret Thatcherről szóló A Vaslady című film forgatása előtt napokig ült a brit alsóházban, és figyelte a parlamenti képviselőket. Az intenzív szemlélődés vált egyik legfontosabb módszerévé. Kritikusai szerint már-már mérnökien precíz és kiszámítható. A magam részéről ezt én inkább dicséretnek tartom, sohasem érzem, hogy mesterkélt lenne. Nem utánozza az általa alakított figurát, hanem tudakozódik róla, majd beleélve magát az adott emberré lényegül át. Ez hihetetlen nagy koncentrációt igényel, nem véletlenül hallani olyan történeteket, hogy amikor forgat, semmi más nem érdekli. Ha viszont épp nem dolgozik, úgymond hétköznapi életet él, azt is teljes emberként teszi. Időnként állítólag egyszerűen metróra száll New Yorkban anélkül, hogy bárki zaklatná. Egy riportban azt nyilatkozta, hogy csak testtartás kérdése az egész, az is egy szerep, hogy valaki sztár létére elvegyüljön az átlagemberek között.

A Filmlexikon a következő összegzést írja róla: „Általában gazdag lelki életet élő nőket személyesít meg kissé tartózkodó visszafogottsággal, de azért neme minden jellegzetességét felvonultatva: a szemérmességet, a hódítás és hódíttatás vágyát, az érzelmességet, a családi összetartozás igényét, az erőt. Népszerűségét minden bizonnyal annak köszönheti, hogy teljesen azonosul a megformált karakterekkel, s többnyire kemény határozottság jellemzi figuráit.” Sokféle női szerepet láthattunk már tőle, elterjedt róla az is, hogy harcos feminista, s bár ő ezt nem tagadja, hiába keressük őt az aktív „melltartóégető” és egyéb elszánt cselekedetekkel az egyenjogúságot hirdető megmozdulásokon. Viszont nem véletlenül érezte szükségesnek felhívni a figyelmet a filmipar szexista hozzáállására, többek között arra, hogy a negyven körüli színésznőket már leírják, nem nagyon kínálnak számukra lehetőségeket. 2015-ben szándékosan a negyven feletti forgatókönyvíró nők számára alapított alkotóműhelyt a probléma orvoslására.

Meryl Streep 1976-ban, 2012-ben, 2014-ben és 2018-ban

De hogyan lehet, hogy őt mindig megtalálták a megfelelő szerepek? Egy interjúban elárulta, hogy mindig igyekezett elfogadni azt, amit az élet rámért, így a korát is. A karrierjét pedig tudatosan alakította, vagyis a hozzá illő szerepekre fókuszált negyven felett is. Ha úgy érezte, hogy hiányzik a repertoárjából valami, mondjuk egy thriller, akkor addig nem nyugodott, míg egy neki megfelelőt nem talált. Néhány gyengébb alkotásba is belefutott, aztán 2008 nyarán következett a „Mamma Mia! őrület”. Ekkor mutatták be a mozik az Abba-slágereken alapuló musicalt, ami az egész világon még abban az évben kasszasiker lett. A 609 milliós összbevétel mellé számos díjat is besöpört. Meryl Streep ebben Donnát alakítja, egy független, egyedülálló anyát, aki egy kis görög szigeten apró kis szállodáját vezeti. Lányát egyedül neveli, de a talpraesett Sophie az esküvőjéhez közeledve nehezen viseli el, hogy nem ismeri apja kilétét. Régóta kutat, és most – mondván, legyen aki az oltárhoz vezeti – titokban meghívja a három lehetséges jelöltet, persze ezzel óriási káoszt okozva. Kicsit szirupos a történet, de az Abbát rengetegen imádják. Meryl Streep pedig elképesztő, ahogy a szemünk láttára fiatalodik meg, kiengedett, hátközépig érő hajjal bolondozik, énekel, az asztal tetején táncol, s közben anyaként is jó fej, vagány és megértő. 2009 januárjában 50 millió ember szavazata alapján kapta meg a legjobb dal elénekléséért járó díjat, az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb közönségdíján, a People’s Choice Awardson. Az éneklő-táncoló szerep számára egy új kihívás volt: „Utoljára a középiskolában játszottam musicalben, igaz, már akkoriban is habzsoltam őket, édesanyámmal minden bemutatóra elmentünk. Sőt, az egyetemen még azon is elgondolkoztam, hogy a zenét választom főtantárgyként, nem a színjátszást. Aztán másképp alakult, úgyhogy évek óta nem énekeltem” – nyilatkozta. 2009-ben a Hollywood Reporter Hollywood legjobban fizetett színésznőinek listáján harmadik helyezést ért el 24 millió dolláros (4,6 milliárd forint) bevételével, amelynek zömét a nagy sikerű filmmusicalnek köszönhette.

És ez ugyanaz a nő, aki Az ördög Pradát visel című kultikussá vált filmben (2006) a Vogue Anna Wintourjáról mintázott rideg és arisztokratikus karakterét formázza. Ördögi főszerkesztőként a divat ütőerén tartva a kezét, egyetlen hunyorítása is romba dönthet egy egész kollekciót, egy jégkirálynő, akitől rettegnek az alkalmazottak. Nemcsak a divatrajongók, hanem még a kritikusok is imádták ezt a történetet.

És ez ugyanaz a nő, aki Donna megformálása után egy évvel Julia Child-ot alakítja a Julie & Julia – Két nő egy recept című szórakoztató és szívmelengető műben. Az alkotói válságba került írónő kitalálja, hogy megfőzi egy fél évszázaddal korábbi elődje francia szakácsművészetről írt könyvében található összes receptet, és internetes blogjában beszámol róla. Felfedezi, hogy az evés a társadalmi érintkezés egyik formája, és a hozzávaló ételt művészi módon is el lehet készíteni. Vidám, tettre kész, néha bohókás, néha elmélkedő arcát látjuk.

És ugyanez a nő 2011-ben A Vaslady-ben remekel. Nagy-Britannia első női miniszterelnökét, a visszavonult Margaret Thatchert alakítja benne rendkívüli átéléssel. Az egész Nyugat egyik legkarakteresebb politikus asszonya legendás volt keménységéről, elveihez való makacs (egyesek szerint önfejű) ragaszkodásáról, ami miatt gyakori gúny tárgya is lett. Az életével számot vető, szeretett-gyűlölt közszereplő figurája önmagában is izgalmas, pláne, ha egy magas rangú közszereplőről van szó. Itt azonban az idősödő, demenciával küzdő, régi fényében megkopott vezető arcait láthatjuk, az ő nézőpontjából tekintünk a múltra. A filmtől ne várjunk biografikus jelleget, nem is az a célja, hanem, hogy a kemény nő mítosza mögé láthassunk. A színészi alakítás újabb Oscart eredményezett számára.

1998. szeptember 16-án kapott csillagot a hollywoodi Walk of Fame-en, valamint kéznyoma a cannes-i Palais des Festivals épületében

Aztán hirtelen váltással újra egy fiatalos és vagány szerep következett a Dübörög a szív (2015) című filmdrámában. Bár fogalmam sincs, ez mitől dráma és hogyan düböröghet a szív. Itt a rock dübörög, mert a főhős Riki egy rocksztár, aki a hírnévért családját is elhagyta. Most azonban, hogy rájött, fölötte is eljárt az idő, jó pár év kihagyással megpróbálja a szinte teljesen elszakadt családi köteléket újra összekötni. Életében először tényleg igazi szülőként viselkedik. Meryl Streep egyszerűen levett a lábamról, annyira jól hozza a rocksztár figuráját, jól is énekel, remek a zene. Az éveit meg számolgatni, minek! Úgy jó, ahogy van! Ráadásul filmbéli lányát igazi lánya, Mamie Gummer játssza, aki mind külsőre, mind tehetségben nagyon hasonlít rá. Parádés kettős!

Újabb stílusváltás a Florence – A tökéletlen hang (2016) című vígjáték, amelyben a gazdag örökösnőt személyesíti meg. Florence Foster Jenkins elszántan igyekszik megvalósítani álmát, hogy énekesnő legyen. Ebben az sem akadályozza meg, hogy sem hangja, sem érzéke nincs az énekléshez. Férje és menedzsere azonban szó szerint mindent megtesz, hogy imádott felesége vágyait teljesítse, még a Carnegie Hallba is eljuttatja. Az igaz történet alapján készült filmben ismét egy idősebb, már-már viccesen naiv, de szerethető, figurát formáz rendkívül szórakoztató módon.

2017-ben A Pentagon titkaiban viszont bátor, mindenre elszánt, harcos laptulajdonosként áll ki a sajtószabadság mellett, aki főszerkesztőjével (Tom Hanks) együtt egészen a Legfelsőbb Bíróságig elmennek, hogy a háború értelmetlenségét leleplező „Pentagon-iratok” nyilvánosságra kerülhessenek.

Micsoda nagyszerű alakítások voltak ezek! És mennyit még csak szóba sem hoztam, pedig a legnagyobbakkal játszott együtt, mint a Távol Afrikától című Oscar-díjas alkotásban Robert Redforddal, A szív hídjaiban Clint Eastwooddal, az Amit még mindig tudni akarsz a szexről-ben Tommy Lee Jones-szal. Felsorolni sem könnyű!

Meryl Streep viaszmása a londoni Madame Tussaud panoptikumban

Egy riporter azt kérdezte tőle egyszer, mitől van az a benyomásunk, hogy ő mindig boldog, mire ő azt válaszolta, édesanyjától azt tanulta, hogy az élet napos oldalát kell nézni, nem pedig az árnyékosat, a negatívat, ami visszatarthatja. Mindig elfogadta, amit az élet kínált, jót vagy rosszat. Például a hetvenes években John Cazale színművésszel élt együtt, akivel el is jegyezték egymást, azonban a férfi még abban az évben elhunyt rákban. Ő végig mellette maradt és ápolta. Később Streep férjhez ment Don Gummer szobrászművészhez, s több mint negyven éve élnek békés házasságban. Négy gyermekük született. Fia zenész, három lányából kettő színész, egy modell, férje pedig folytatta a szobrászművészetet az otthonukban kialakított műteremben. A szépséget illetően Meryl Streep nem a legtökéletesebb, mégis sikerült 62 évesen a Vouge címlapjára kerülnie.

Számos televíziós filmben is feltűnt, hol egy westernben, hol egy HBO-produkcióban Maria Callas operasztárként. Idén júniustól visszatérnek a képernyőre Monterey asszonyai, folytatódik a Hatalmas kis hazugságok című sorozat, amelynek leginkább várt új szereplője Meryl Streep.

Egész pályája azt bizonyítja, hogy kellő alázattal, kitartással és okos döntésekkel lehet boldogulni anélkül is, hogy az ember feláldozza egyéniségét egy elanyagiasodott világ elvárásainak. Részletesebb portréját Michael Schuman tollából ismerhetjük meg. A 2016-ban megjelent könyv az első, kutatásokon és dokumentumokon alapuló Meryl Streep-életrajz.

SzaSzi

Források: Filmlexikon P-Z, Bp. Totem, 1999., imdb.com, origo.hu, the-talks.com, lira.hu

A képek a Wikimedia Commons és a flickr.com gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép; 8. kép; 9. kép; 10. kép; 11. kép; 12. kép; 13. kép.