Objektív hangvételű írásról van szó, hiszen ellentétes kutatói véleményeket vesz sorra, melyek az Amerikai Egyesült Államok jövőbeli sorsát, negatív, avagy pozitív alternatíváit ecsetelik. A szerző leszögezi a váratlan események sorsdöntő lehetőségét is.

A feltételezett hanyatlás esetében relatív és abszolút hanyatlásról is beszél. Ennek kapcsán tér ki a multipoláris, az unipoláris, illetve a bipoláris világra. A kétpólusú berendezkedés a második világháború végétől az ún. rövid huszadik század végéig tart, a Szovjetunió 1991-es felbomlásáig. A rövid, egypólusú világ, melynek fő jellemzője az USA hegemóniája, Kína és Oroszország eszmélésével ért – bizonyos értelemben – véget. És most éljük a többpólusú berendezkedés korát, ahol egyre több nagyhatalom (beleértve az Európai Uniót is) jelenik meg a Föld politikai nagyszínpadán.

Mi vagy ki az, aki felválthatja Amerikát a világ vezető hatalmának szerepében? Ezt boncolgatja a könyv írója. Sorra veszi a viszonylag erős államokat, illetve entitásokat: EU, Japán, Kína, India, Brazília, melynek végén arra a következtetésre jut, hogy Kína lehet a legveszélyesebb, de még az sem biztos, hogy az Egyesült Államokat a globális hatalmi térben bárki maga mögé tudja utasítani.

Melyek a nagyhatalmi lét ismérvei? A gazdasági erő, a hadipotenciál, a népesség száma, a várható demográfiai trendek, a társadalmi kohézió, valamint a politikai intézmények összesen tesznek nagyhatalommá egy államot. A szerző hangsúlyozza, hogy bár Kína gazdasági össztermékben, népességben világelső, de óriási fejlettségi egyenlőtlenségekkel kell szembenéznie. Gazdasági potenciáljában minőségileg az USA Kínát még maga mögé utasítja. Japán a kilencvenes évektől szorult Kína mögé, India pedig – legalábbis a népesség tekintetében – várhatóan Kína fölé kerekedik. Oroszország Putyin óta születik újjá, hatalmas nukleáris potenciállal rendelkezik, de gazdasága egyoldalúan az energiaexportra épül, és nem képes a megújulásra. Ráadásul napjainkban a hálózatok, a civil társadalom ereje egyre inkább felértékelődik, ezért ezek működése is nagyhatalmi tényezőnek számít ma már.

Az Egyesült Államok – bár vezető szerepe folyamatosan módosul – alapvetően még belátható ideig a legmeghatározóbb tényezője lesz világunknak. Óriási belső tartalékai vannak, Nyugat- Európával szemben dinamikusan növekedik népessége, a világon bejelentett szabadalmak 48%-át náluk jegyzik, a rendelkezésre álló palagáz mennyisége egyéb fellelhető energiaforrásokkal együtt évszázadokra elegendő, messze a legerősebb hadsereggel és katonai költségvetéssel rendelkezik, nem beszélve nukleáris potenciáljáról és imponáló haditengerészeti fölényéről. Bár a világtermelésben betöltött részaránya valóban csökken, de ez nem hanyatlásával, hanem más országok, térségek erőteljesebb gazdasági növekedésével, jelenlétével magyarázható.

Amerika az egyértelműen döntő dominancia korszakában sem tudott mindig érvényt szerezni akaratának (pl. Kuba, Délkelet-Ázsia, 1956, kommunista blokk létrejötte), ugyanakkor a nemzetközi intézmények (pl. Világkereskedelmi Központ, IMF, Világbank, NATO) meghatározó tényezője volt, a Marshall-segély Nyugat-Európa újjáépítését, virágzását eredményezte, az amerikai életmód film-dominanciája megkérdőjelezhetetlen a Föld jelentős részén, valamint a demokratikus rend vonzó mivolta köztudomású bélyegét rányomta a szabad világra.

A szerző úgy látja, hogy a jelenleg az Államokban észlelhető válságtünetek orvosolhatók. Az USA elmúlt két évszázadra visszatekintő múltja az elszigetelődés és a kifelé nyitás között hullámzott. Az első világháborús részvétel után például visszahúzódott határai mögé, de a második világégés kapcsán tudatosult nagyságával kötelezővé lett felelőssége a nemzetközi helyzetért. Hozzá kell tenni, hogy az ún. izolacionista periódusban is voltak – bár korlátozott számban – külső beavatkozásai az országnak (pl. Kuba, Fülöp-szigetek).

Amikor a XIX. században kinyilvánították az „Amerika az amerikaiaké” doktrínát, az csupán arra utalt, hogy Európától ők, a vén kontinens pedig tőlük tartsa távol magát; de az amerikai kontinens déli felét mindig is hátsó udvarának tekintette, velük szemben a „Mézeskalács és a furkósbot” politikája volt a gyakorlat.

A könyv az EU lehetőségeit is taglalja, kimondva biztató perspektívájának lehetőségét, de egészében tekintve az USA vezető szerepe még hosszú ideig megkérdőjelezhetetlen.

Csiszár Antal