A zenekar, ha lehet hinni a híreknek, eredetileg egy egyszeri élő projekt lett volna a tavalyi Roadburn fesztivál alkalmából, amelynek anyagát a résztvevők körülbelül másfél éven át írták és próbálták össze. Valószínűleg menet közben ráéreztek a dolog ízére, mivel a projektből végül egy teljes, egy óra fölötti játékidejű stúdióalbum lett idén áprilisban, ami legalább annyira különleges zenét tartalmaz, mint amennyire a létrejöttének módja is az.

Bár senkit nem akarok azzal kábítani, hogy hangról hangra ismerem mindkét zenekar munkásságát – ez főleg a Dark Buddha Rising anyagaira áll –, valószínűleg nem lövök mellé azzal, ha azt mondom, hogy a Syntheosis a két zenekar világának tökéletes metszéspontján található, pláne, hogy eredetileg is sok szempontból rokon mentalitású társaságokról van szó.

Maga a zene egy tökéletesen egyedi hibrid, amelyben nagyon mélyen eltemetve megtalálhatók a legszélsőségesebb extrém metal stílusok, de ugyanígy merítenek a hetvenes évek pszichedeliájából, space és krautrockjából. Sok dalnak az erőteljes, erre fogékonyak esetében azonnali izgalmi állapotot okozó, néhol torzított mély szólamok szabnak fazont, melyek ugyanúgy származhatnak basszusgitárból vagy billentyűs hangszerekből, ezzel együtt rengeteg analóg szintetizátor színesíti a zenét, a ritmusokat pedig gyakran egyszerre két dobfelszerelés szolgáltatja, és persze nincs hiány elborult, széteffektezett gitártémákból sem. Mindezeken felül a három énekes az extrém vokalizálás számos árnyalatát mutatja be – már amikor van ének, mert sokszor megesik, hogy hosszú perceken át hangszeres részek uralják az étert, esetleg két instrumentális szerzemény követi egymást.

A hosszú dalok és a sokszor repetitív, utaztatós részek ellenére az album sosem fordul unalomba, ami annak is köszönhető, hogy még steril körülmények között hallgatva is rendkívül erős, magával ragadó, néha akár révületbe ejtő az azokat jellemző atmoszféra. Nyilván, aki gyorsan rögzülő, instant dallamokra vágyik, annak érdemes nagy ívben elkerülnie a lemezt, aki viszont vonzódik a kísérletezéshez, a sokszínű, műfaji határokat semmibe vevő hangszereléshez, és szereti a járt utakat elhagyó formációkat, netán már eleve ismeri a két zenekar lemezeit, azoknak mindenképpen érdemes egy próbát tenniük a Syntheosis anyagával. A két szélsőérték, a már-már törzsi rituálzenébe hajló Infinite Gate Opening és az űrzenébe oltott dark ambient hangulatú Universal Eye között minden és mindennek az ellentéte megtörténhet, és általában meg is történik. Garantáltan év egyik legfontosabb underground lemeze. (4,5/5)

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Kovács Attila
Forrás: langologitarok.blog.hu