Határok nélkül a káros szenvedélyek ellen

SzaSzi írása

hatarok-nelkul-kepzomuveszeti-verseny

Ezzel az elnevezéssel immár 15. alkalommal rendezték meg azt a nemzetközi képzőművészeti versenyt, amelynek díjazottjai között négy győri diák is elismerésben részesült. A nemzetközi zsűri értékelését és az eredményhirdetést is a szlovákiai Galántán tartották. A győri résztvevőket 2019. május 30-án a Városházán köszöntötte Radnóti Ákos alpolgármester és dr. Schmidt Péter főorvos, az Egészséges Nemzedékért Alapítvány elnöke.

Az alapítvány és a Galánta Népművelési Központ közös szervezésű versenyének célja, hogy fejlessze a fiatalokban a dohányzás, alkoholfogyasztás és más káros szenvedélyek elleni magatartást, valamint motiválja őket a művészet eszközeivel történő kifejezésre. A téma kapcsán az ifjúság elgondolkodhat a függőség veszélyein, az elkészült munkákból rendezett kiállítások alkalmával pedig a kortársaiknak is módjuk van erre. Az elmúlt 15 év távlatában úgy érezzük, hogy az egészségnevelés és -megőrzés szempontjából és a rekordszámú pályázók miatt is mérföldkő ez a mostani. Az 1300 pályázóból 40 magyar, s a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumból 4 díjazott is van – összegezte dr. Schmidt Péter a versennyel kapcsolatban.

Győr város önkormányzata is kiemelt figyelmet fordít az ifjúságra, a fiatalok védelmére. Radnóti Ákos alpolgármester – akihez mind a képzőművészet, mind az egészségnevelés közel álló terület – a város nevében fejezte ki elismerését, és adta át az okleveleket, emléklapokat, ahol Tóth István Konstantin OSB gimnáziumi igazgató és Tárkányi-Zöld Gabriella felkészítő tanár is jelen volt. Az elismerésben részesült tanulók: Vastag Boróka, Horváth Panka, Hancz Virág Dóra, Gyenese Anna.

Az I. díjat kapott Gyenese Anna elmondta, hogy az általa készített plakát témájául a telefonfüggőséget választotta. A képen egy szinte önkívületben lebegő lányt ábrázol, akinek a szíve helyén egy telefon van, egész teste köré pedig egy piros telefonzsinór gabalyodik, és szinte észre sem veszi, hogy egy hamis boldogságba kapaszkodik, nem pedig a valós életre koncentrál. Annát felkészítő tanára és diáktársai is segítették ötleteikkel, s legfőképpen az inspirálta a munkára, hogy mind a környezetében, mind saját magára nézve fenyegetésnek érzi ezt a fajta függőséget.

A díjazottaknak ez úton is szeretettel gratulálunk!

Szaszi
Fotók: Vas Balázs

2019.05.31