393

Ady Endre költészete a magyar sors tükrében

Szántai Lajos előadása a győri könyvtárban

szantai-lajos

Ady Endre költészete a magyar sors tükrében címmel tartott irodalomtörténeti és az őszirózsás forradalom nehezen áttekinthető magyar történelmi időszakát tematikusan bemutató előadást Szántai Lajos művelődéstörténész május 29-én a győri könyvtár Kisfaludy Károly Könyvtárának rendezvénytermében. A nagy érdeklődést kiváltó előadásra az ADY 100, a költő halálának 100. évfordulója alkalmából szervezett programsorozat keretében került sor.

Szántai Lajos mély átéléssel és a politikatörténelmi körülményeket ok-okozati összefüggéseikben elemző, széles körű irodalomtörténeti tájékozottsággal próbált rámutatni a kálvinista lelkész elődökben bővelkedő, hétszilvafás nemes múltú – táltos és garabonciás Ady Endre bonyolult költői világára.

Az őszirózsás forradalom nagy tömegeket magával ragadó, zavaros történelempolitikai eseményeinek sodrásában úszó Ady Endre dekadens líráját – az istenes versek kivételével – Kosztolányi Dezső joggal minősítette politikai költészetnek. A kortárs írók, költők véleménye megoszlott aktivitásáról. Mecénás barátja, Hatvany Lajos Ady a kortársak közt című könyvében Adyról mint a magyar nemzet karizmatikus egyéniségéről beszél, akit a már akkortájt nem első ízben felbukkanó Európai Egyesült Államok nemzethatárokat nem ismerő politikai tervezetének pártolói tábora „fajmagyar” szócsőként használt. Ez sokban meghatározta a napi újságírásból megélő dekadens költő cinikus politikai gúnyiratai hangnemét rendkívül gazdag (több kötetre tehető) zsurnalisztikájában.

Az újságíró és költő Ady nőfalásba és alkoholba fojtott értékrendbeli politikai tudathasadásának és gyakori túlfűtött indulatú reakcióinak bizonyítására talán a következő példa a legszemléletesebb. A nem egyszer vezércikként közölt (majdnem mindent és mindenkit) ledorongoló vitriolos társadalomkritikai írásaiban folyamatosan bírálta és támadta az osztrák-magyar dualista rendszer (a Monarchia) fenntartásának hívét és az akkoriban elterjedt „liberális-konzervatív konszenzus” politikus képviselőjét, Tisza Istvánt. Megtapasztalva azonban a kusza politikai helyzet kiváltotta országos népi ellenállást – az őszirózsás forradalom utolsó napján –, a Tisza ellen elkövetett gyilkosság hírére a cinikus újságíró és költő váratlanul összeroppan. Az az anarchista Ady, aki azt vallja magáról: „Dózsa György unokája vagyok én, / Népért síró, bús, bocskoros nemes. / Hé, nagyurak, jó lesz tán szóba állni / Kaszás népemmel, mert a Nyár heves. // A Nyár heves s a kasza egyenes. / Hé, nagyurak: sok rossz, fehér ököl, / Mi lesz, hogyha Dózsa György kósza népe / Rettenetes, nagy dühvel özönöl?

Ez az örökös ellentét nyomja tartósan a lelkét, felelősnek tartja magát a magyarok sorsáért, érzi küldetése súlyát: „Későn jött az az asszony, / Aki néz, akit áldok / És ez a Puszta megöl, / Hol hasztalan kiáltok. // Óh, ez a nagy sivatag, / Óh, ez a magyar Puszta, / Szárnyaimat már hányszor / Sározta, verte, húzta. // Ténfergek s már az sincsen, / Ami könnyre fakasszon: / Korán jöttem én ide / S későn jött az az asszony.” Ez a tartós fájdalom és kettősség rántja görcsbe beteg testét és mindig búskomor, gondterhelt arcát, amely (kortárs vallomások szerint) csak gyötrelmes halála utolsó óráiban simult ki boldog és megszépítő megnyugvással.

Ady tisztában volt saját küldetésének nemzeti jelentőségével és szerepével, de sohasem festett hamis képet magáról. Sőt, költeményeiben (Góg és Magóg fia vagyok én) olyan önsanyargató őszinte nyersességgel vallott magáról, mint amilyen nőhabzsoló és önpusztító életet élt az alkohol és az éjszaka mámoros világában. Sorsát az átkozott táltos bánatát alkoholba fojtó búskomor anarchizmusával és nőfaló vérbajával élte, bejárva a szenvedés és a lélek poklának minden sötét bugyrát.

Bányai Lajos
Fotók: Pozsgai Krisztina

2019.05.31