A kitajok befogadták Kücslüköt, sőt uralkodójuk saját lányát adta hozzá. Kücslük nem igazán hálálta meg a vendégszeretetet, csapataival megdöntötte a kitajok államát (nomádoknál nem egyedi az ilyen eset), és saját maga lett az új uralkodó. Igyekezett megerősíteni pozícióit, tudva, hogy Dzsingisz kán hordái előbb-utóbb ide is elérnek. Ezért megtámadta a karlukokat, akik természetesen a mongolokhoz fordultak segítségért. A megtorlás nem késett, a mongolok legyőzték és lefejezték Kücslüköt, lányát nekiadták Dzsingisz kán fiának, s birodalmának északi részét elfoglalták.

Ezzel azonban a dominók egymás után dőlni kezdtek. A kitajok államának déli részére ugyanis közben egy másik birodalom tette rá a kezét, kihasználva a lehetőséget. II. Mohammad hvárezmi sah régóta ácsingózott a kitajok uralta Transzoxániára, s most végre elfoglalhatta ellenállás nélkül, míg Kücslük a mongolokkal viaskodott. A Hvárezmi birodalom a csúcson volt, II. Mohammad uralma Bagdadtól Indiáig, és az Aral tótól a Perzsa-öbölig nyúlt. Világos volt, hogy a két nagyhatalom, Hvárezm és Mongólia hamarosan egymásnak esik.

1219-ben egy mongol karaván megtámadásának ürügyén Dzsingisz kán főerői átkeltek a Tien-san hegyein, s megkezdődött Közép-Ázsia inváziója. Nyílt csatában a kiváló mongol seregek legyőzték a sahot, megerődített városait a kínai mérnökök ostromszereinek segítségével egymás után elfoglalták, s olyan évezredes civilizációs központokból, mint Balkh (az ókori Baktra), Merv, Szamarkand, Buhara vagy éppen Mohammad fővárosa, Ürgencs csak romok maradtak, bennük sok százezernyi holttest. Becslések szerint Közép-Ázsia lakosságának negyedét elpusztították a mongolok, ami minimum 1.7 millió fő… 1221-re az ellenállást teljesen felmorzsolták a hódítók, az utolsó hvárezmi sah egy kaszpi-tengeri szigetre menekült, ahol hamarosan meghalt.

A mongolok azonban nem álltak le. A nagykán két tüment (a magyarban ebből erednek a tömény, töméntelen szavak) legkiválóbb alvezéreinek, Szübötej bagatur és Dzsebe parancsnoksága alá rendelve megindította első nyugati hadjáratát. A két tüment hagyományosan 2x10 ezer emberként szokás értelmezni, de valószínűleg ennek legfeljebb fele lehetett. A kontingens végigszáguldott a mai Irán északi részén, majd 1221-ben elért Georgia (Grúzia) királyságához. IV. György király seregét a mongolok klasszikus nomád módszerekkel semmisítették meg, mikor tettetett visszavonulással egy lesben álló seregrész oldalába vezették a grúzokat. Maga a georgiai uralkodó is halálos sérüléseket szenvedett. Ám a mongol had – egyelőre – nem hódítani jött, hanem rettegést kelteni (és jól csinálták). Ellenállhatatlanul törtek át a Kaukázus hágóin, először jutva el Európába.

A Kaukázus északi oldalán az alánok és kunok nagy túlerejében lévő serege várta őket. Ezt tapasztalva a mongolok követséget küldtek, hogy megbontsák ezt az erős szövetséget (ráadásul a kunok nomádként hasonló taktikájú sereggel rendelkeztek, mint a mongolok). A kunoknak elmondták, hogy testvérnek tekintik őket, míg az alánok teljesen más fajból valók – valóban, az alánok a leírások szerint szőkésvörösek voltak, és iráni nyelvűek, míg a kunok török nyelvűek –, elpusztításukkal mindketten jól járnak, s egyébként is csak haza akarnak jutni Mongóliába. A húzás bejött, a krónikák szerint a kunok nem segítették az alánokat, akiket aztán a mongol had megsemmisített.

Természetesen a mongolok ezután a kunokra támadtak. A kunok ekkor az orosz fejedelmekhez fordultak erősítésért. A kunok élén ekkor már a magyarországi tatárjárásból is jól ismert Kötöny kun fejedelem uralkodott, akihez csatlakozott III. Misztiszláv kijevi uralkodó serege, valamint más orosz fejedelemségek csapata is. A leírások szerint hatalmas hadat gyűjtöttek össze, amely akár duplája vagy triplája lehetett a mongol seregnek. A mongolok szokásukhoz híven csalogatták maguk után az ellenséget, akik kisebb portyázó csoportokat le is győztek, ám a hosszú menetelés szétzilálta a heterogén haderőt. Végül a mongolok úgy érezték, megérett a gyümölcs, és 1223. május 31-én a Kalka folyónál, amely valószínűleg az Azovi-tenger környékén keresendő, csatasorba álltak.

A csatáról nincsenek igazán jó leírások, egyes elméletek szerint a kunok hátrálása, mások szerint az orosz gyalogság képzetlensége okozta a csata elvesztését. Az kétségtelennek tűnik, hogy egy hirtelen besorozott, valószínűleg nem túl jól felfegyverzett orosz gyalogság tömegének nagyon kevés esélye volt az évtizedes tapasztalattal bíró, összeszokott, gyors mozgású mongol könnyű- és nehézlovasság ellen. Az tény, hogy a kun-orosz sereg arcvonalát áttörték, s az ellenség nagy részét bekerítették Szübötej csapatai. Kötöny el tudott menekülni, de Misztiszlávnak nem volt ekkora szerencséje. Táborában húzta meg magát, ahol három napig kitartott, de végül meg kellett adnia magát embereivel. Egyes állítások szerint a mongolok megígérték, hogy nem ontják vérét, s kétségtelenül megtartották a szavukat. Ugyanis hatalmas győzelmi emelvényt készítettek fából, amelyet a kijevi uralkodóra és a fogságba került más orosz és kun vezetőkre fektettek, s a mongolok ezen a „színpadon” tartották meg a győzelmi ünnepet, miközben azok megfulladtak a nyomás alatt. A nem előkelő foglyokkal nem bíbelődtek ennyit, egyszerűen kivégezték őket.

A mongolok még kifosztották a Krím-félszigetet, elpusztították Szudak kereskedővárosát – innen érték el az első hírek Itáliát a mongolokról –, majd hazaindultak, át a kelet-európai sztyeppén. Útközben még vereséget mértek az arra élő kun törzsekre, hogy aztán egyetlen kudarcukat is elszenvedjék. A volgai bolgár állam, s az annak fennhatósága alatt élő Magna Hungáriában élő magyarok egy kisebb vereséget mértek rájuk. Szübötejék belátták, hogy Volgai Bolgárország legyűréséhez több kell, s hazatértek Mongóliába, közel három évvel azután, hogy Perzsiában leváltak a mongol főerőktől. Elképesztő hadjáratuk a világtörténelemben is szinte példátlan, három évig szinte teljesen elszigetelten hatoltak előre több ezer kilométert, utánpótlás reménye nélkül, s minden ellenállást elsöpörtek maguk előtt. Dzsingisz kán halála miatt legközelebb csak 1236-ban érték el a mongol seregek Európát. Ekkor Batu kán és a már térséget jól ismerő Szübötej vezetésével megsemmisítik a bolgárok volgai országát, majd 1240-ben elfoglalják Kijevet, s a Kárpát-medencébe menekülő kunokat üldözve megtámadják a térség legnagyobb katonai hatalmát. De ezt a hadjáratot már a magyar történelemből is jól ismerjük, tatárjárás néven.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: rubicon.hu

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.