Lúdas Matyi

Gyermeknapi premier a Vaskakas Bábszínházban

ludas-matyi-vaskakas-babszinhaz

A gyerekek számára az év legnevezetesebb napján került sor a Vaskakas Bábszínház 2018/2019-es évadjának utolsó premierjére: 2019. május 26-án, délelőtt 11 órakor mutatták be a Lúdas Matyi című előadást, amely egyúttal a színház gyermeknapi rendezvénye is volt, és a korábbi évek hagyományait folytatva ezen a vasárnapon a matiné minden gyermek számára ingyenesen járult hozzá a csöppségek tartalmas szórakozásához.

Fazekas Mihály népmesei motívumokkal átszőtt elbeszélő költeményét Hajós Zsuzsa átiratában a fiatal rendező, Tárnoki Márk állította színpadra. A most is egyedi és különleges látványvilágról Kuti Letícia, a fülbemászó dallamokról Rab Viki gondoskodott.

Lúdas Matyi története szintén az olyan irodalmi értékek sorába tartozik, amelyen generációk nőttek fel, és talán nem túlzás azt állítani – annak ellenére, hogy volt időszak, mikor kötelező olvasmányként tanították az iskolákban –, mindannyian imádtuk. De hát miért is ne tettük volna, hiszen Matyi teljesen olyan volt, mint mi. Egy kicsit – vagy nem is kicsit – lusta, mégis szerethető.

Ezen az előadáson sincs ez másképp. Matyi (Horváth Márk) bizony egész nap lustálkodik, noha édesanyja (a Blattner Géza-díjas Kocsis Rozi) egyfolytában zsörtölődik vele. Végül libáival együtt elindul világot látni, hogy valami hasznosat is tegyen, ám a környék nagy hatalmú urával (Szúkenyik Tamás) és annak ispánjával (Föglein Fruzsina) való találkozása sorsdöntő fordulatot hoz nemcsak az ő, hanem az uradalom összes lakója életében is.

Megismeri a megaláztatás, keserűség érzését, ami által olyan felnőtté válik, aki magában hordozza a „veleszületett” igazságérzetet. A történetnek sok üzenete van: anyai szeretet, felnőtté válás, hatalom, bosszú és erős hit, hogy „megkapja mindenki mindazt, ami jár neki”. Az egész előadás nagyszerűsége számomra pontosan abban rejlik, hogy ezek az üzenetek világosan közvetítődnek, mégis egy humoros, szórakoztató és élvezetes produkción szórakozhatunk.

Nagy Petra, Rab Viki és Vitányi-Juhász István libák, emberek, zenészek szerepeiben láthatók, s hogy mikor melyikben, azt csupán hanghordozásuk vagy mozgásuk árulja el, ami még nagyobb lendületet ad az egész darabnak. A rendezés egy kicsit a „nézők közé engedi” az előadást – a színpadról lejövő, nézők mellett játszó színészek a gyermekek, de talán a felnőttek számára is intimebbé varázsolják a produkciót. Akár ismerjük a történetet, akár nem, a Lúdas Matyi előadása egy kis meglepetéssel mindenkinek szolgál.

Végül egy nagyon kedves idézet a darabból, amely a Lúdas Matyiként debütált Horváth Márktól hangzik el akkor, amikor Döbrögi ráméreti a 25 botütést: „Engem édesanyám sose ütött meg, pedig lett volna rá oka. De ha megtette volna, az is szeretetből lett volna…

Bári Edit
Fotók: Vaskakas Bábszínház

2019.05.27