215

Nagyszabású multimédiás kiállításon mutatkoznak be Nikola Tesla munkái


nikola-tesla

Nemzetközi és magyar művészek alkotásai elevenítik meg Nikola Tesla életét és alkotásait a Magyar Elektrotechnikai Múzeum szomszédságában álló Tesla Budapestben, a május 31-én nyíló Nikola Tesla – Mind from the Future című kiállításon.

A multimédiás tárlaton látható lesz az a filmes installáció is, amelyben olyan kortárs alkotók, mint Laurie Anderson, Marina Abramovic vagy Terry Gilliam nyilatkozik arról, hogy művészetükre milyen hatást gyakorolt Tesla munkássága – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott ajánlójában.

Az eredetileg a zágrábi Mestrovic-pavilonban bemutatott és Helena Bulaja Madunic kurátor által megálmodott interaktív kiállításon a közönség végigjárhatja Tesla életútját, amelynek során Budapest is fókuszba kerül, hiszen a tudós fiatalon érkezett a magyar fővárosba, ahol megismerkedett Puskás Tivadarral, és életre szóló barátságot kötött kollégájával, Szigeti Antallal. Puskás segítségével kapott állást a párizsi Continental Edison Company-nél, majd innen került Amerikába, hogy későbbi nagy ellenfele, Thomas Alva Edison alkalmazásába álljon.

A kiállítás sorra veszi a leghíresebb találmányokat, de a nemzetközi és magyar művészek alkotásain keresztül a történelem egyik legrejtélyesebb zsenijének életét is igyekszik jobban bemutatni. Tesla ugyanis nem csupán tudós volt, hanem alkotó elme, akinek munkái komoly hatást gyakoroltak a különféle művészeti ágakra, személye és életműve a mai napig inspirációs forrást jelent sokak számára.

A tárlat a különleges technikai megoldásokon túl ezekre az ihletett művészi pillanatokra is komoly hangsúlyt fektet. A feltaláló világlátását meghatározó Mark Twain és a Tesla alkotásaiból ihletet merítő Georges Mélies ugyanúgy felbukkan a kiállításon, mint a világhírű kortárs alkotók, akikkel Helena Bulaja Madunic készített filmet arról, hogyan leltek inspirációs forrásra a feltaláló munkásságában.

A nagyszabású kiállítás a horvát főváros után elsőként Budapesten lesz látható magyar művészek alkotásaival kiegészülve. Szűcs Attila a középgeneráció egyik legfontosabb képzőművésze, aki számos munkájában reflektált Tesla életművére, Mengyán András fénnyel és fizikával foglalkozó munkáit elsősorban a szellemiségük kapcsolja a feltalálóhoz, míg az évtizedek óta Magyarországon élő, japán születésű Fukui Yusuke művein a szikrázó fények játéka idézi meg Tesla elektromos kísérleteit – mutatnak rá az ajánlóban.

A szeptember 1-ig látogatható kiállítás helyi társszervezője Winkler Nóra, aki szerint a tárlat szórakoztató, interaktív és játékos módon mutatja be a tudós életét és kapcsolatát Magyarországgal.

Forrás: MTI

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2019.05.24