Zenta, 1697.: hangrobbanás jön!
Zenta, 1697. címmel új magyar rockopera született tavaly, a vajdasági ősbemutató után a produkció hazai sorozata az esztergomi bazilika előtt kezdődik augusztus 14-én, majd ősztől a Soproni Petőfi Színházban tekinthető meg az előadás.
Szarka Gyula Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, a Ghymes együttes alapító tagja és Szálinger Balázs József Attila-díjas költő művét Pataki András Jászai-díjas rendező állította színpadra az elmúlt év nyarán Zentán, ahol csaknem kétezren nézték a csarnokban a darabot, amely negyed órás felállva tartó ünneplést hozott a stábnak. Akik nem fértek be, azok kivetítőn a fő téren, megközelítőleg négyszázan tapsoltak az alkotóknak.
A Zentai Magyar Kamaraszínház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciójában készült előadás tisztelegni kíván az 1697. szeptember 11-én lezajlott világtörténelmi jelentőségű esemény előtt, amikor a Savoyai Jenő által vezetett egyesült keresztény seregek Zenta határában meghatározó csatát nyertek a török haderővel szemben.
A produkció nem történetet mesél klasszikusan, hanem állapotokat, képeket, helyzeteket mutat be, hús-vér szereplőket ábrázol a dalok, a zene segítségével, markáns szövegekkel, hasonlóan az operákhoz. Megjelennek a történelmi figurák, és bekerült egy fikciós szerelmi szál a rockoperába.
A főbb szerepekben Vastag Tamás, Stéphanie Schlesser / Békefi Viktória / Demeter Helga, Wischer Johann, Szomor György, Savanyu Gergely, Papp Attila, Nagy Gábor, Horányi László, Major Zsolt és Kósa Zsolt látható. A Sopron Balett tagjai mellett pedig más táncegyüttesek is részt vesznek a produkcióban.
A jelmez Húros Annamária munkája, a díszlettervező Pataki András, a koreográfus a Harangozó-díjas Demcsák Ottó, a dramaturg Katona Imre.
Az előadást felnőtt, középiskolás és felsős bérletben tűzi műsorára októbertől a Soproni Petőfi Színház. A produkció meghívást kapott az Esztergomi Várszínház idei évadába. A bazilika előtt látható a rockopera augusztus 14-én.
Varga Róbert
Soproni Petőfi Színház