1405

Jakob Grimm: A csillagruha

Mese karácsony estére

Volt egyszer egy lányka; apja is, anyja is meghalt, s ő maga olyan nagy szegénységbe jutott, hogy már nem volt egyebe, mint az egy szál rajta való ruhája meg a kezében egy darabka kenyér. Gondolta szegény lányka, ha már nincs senkije, semmije, mit időzzék a faluban; elindult hát, neki a világnak, az egy szál rajta való ruhában s kezében a darabka kenyérrel.

Ahogy megy, mendegél az országúton, szembejön egy öregember, meglátja a lányka kezében a kenyeret, és azt mondja:
– Jaj, édes lelkem, három napja nem ettem, rettentően éhes vagyok, kérlek, szánj meg egy darabka kenyérrel!
A lánykának megesett a szíve az éhes öregemberen, s odaadta neki a kenyerét.
Ment tovább, egyszer csak lát az út mentén egy didergő kisfiút. Azt mondja a kisfiú:
– Jaj, kérlek, szánj meg engem, látod, majd megfagyok itt a hidegben, legkivált a fejem fázik.
A lányka odaadta a sapkáját a kisfiúnak, s ment tovább. Ahogy megy, mendegél, szembetalálkozik egy anyókával.
– Jaj, édes lányom – mondja az anyóka –, látod, milyen keserves sorsra jutottam, már egy ruhám sincs, amivel a testemet befedhetném.
A lányka megszánta az anyót, levetette a ruháját, ráadta az anyókára, s ment tovább.
Ahogy megy, mendegél, talál az útfélen egy öreg koldust; mutatja az öreg koldus a lábát:
– Jaj, édes lányom, látod, hogy feltörte a talpamat ez a köves út, menni se bírok tovább, csak ülök itt az útfélen a fagyban.
A lányka megszánta a koldust, levetette gyorsan a cipőjét, és nekiadta. Mezítláb ment tovább, de már így, cipő nélkül, ruha nélkül nem akart tovább az úton menni, letért hát, be egy erdőbe.
Közben beesteledett, leszállt a sötétség. Megy a lányka az erdőben, egyszer csak hallja, hogy valaki sír, siránkozik a fák közt:
– Jaj nekem, boldogtalannak, egy árva ing nem sok, de annyim sincsen, amivel fázó testemet betakarhatnám!
A lányka nem is nézte, ki az, mi az; gyorsan lehúzta magáról az egy szál inget, amije volt, s odaadta a szegény siránkozónak.
„Úgyis sötét van, nem lát senki, ellehetek ing nélkül is” – gondolta.
Azzal fölpillantott a magasba; látta, hogy egyik csillag a másik után gyullad ki az égen.
Aztán mintha az ég megmozdult volna, mintha egy kicsit megrázta volna magát; és a következő pillanatban elkezdtek zizegve hullani a csillagok, s ahogy hullottak, mindjárt össze is fonódtak, s a lányka, aki mindenét elosztotta, egyszerre csak ott állt tetőtől talpig fényesen, zizegő, csillogó csillagruhában.
A derekán pedig csillagkötény volt, és a csillagkötény zsebében egy halomnyi csillagokból való drágakő; és a kislány soha többé nem látott ínséget, s holta napjáig gondtalanul élt a csillagpénzből.


A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2014.12.26