A Pestet és Budát összekötő, a Lánchíd utáni második állandó fővárosi Duna-híd építését az 1870. évi X. törvénycikk rendelte el. Eleinte vita volt arról, hogy a Margit híd vagy a Fővám téri (Ferenc József, később Szabadság) híd épüljön-e meg előbb, végül a Nagykörút miatt előbbire esett a választás. Az első olyan híd lett, amely átadásakor már nem két külön várost, Pestet és Budát, hanem az egyesített Budapest két városrészét kötötte össze.

A tervezésre és az építésre a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium nemzetközi pályázatot írt ki: a 43 pályamunkából 23 bizonyult elfogadhatónak, a zsűri végül 6 tervet bírált részletesen. (A pályázatra egy magyar terv érkezett, Feketeházy Jánosé, ő aztán később a Szabadság hidat tervezte.) A nemzetközi tervpályázat után Ernest Gouin francia mérnököt bízták meg a hatnyílásos, hétpilléres híd tervezésével, és a kivitelezést is francia cég, a Societé de Construction de Batignoles végezte el. A Lánchídon megnövekedett forgalom is szükségessé tette egy új híd építését, ezért rövid határidőt kaptak a tervezők: 1874 végére el kellett volna készülnie.

Szükségességét mutatja az is, hogy az építkezésről szóló szerződést Ferenc József csak 1873. május 9-én szentesítette, amikor az építkezés már javában zajlott. A hidat végül Gyulai Pál javaslatára nevezték el Margit hídnak. Átadási határidejét többször is módosították, így csak másfél éves csúszás után került sor az ünnepélyes átadására: az új átkelőt a király nevében Péchy Tamás közlekedési miniszter 1876. április 30-án, déli 12 órakor adta át a forgalomnak. Ez ihlette Arany János Hídavatás című balladáját. Ferenc József egy hónappal később, május 29-én tekintette meg Budapest új hídját.

A híd díszítményeit Wilbrod Chabrol, a Palais Royal építésze készítette, az oszlopfőket a magyar korona ékesítette, valamint a Durenne cég által gyártott kandeláberek világítottak. A pillérek szobraira külön pályázatot írtak ki, ezeket Adolphe Thabard francia szobrászművész készítette.

A Margit hídon 1879 júniusában indult meg a lóvasúti közlekedés, az első villamos pedig 1896-ban haladt át rajta. A hídon először 1920 telén és 1921 tavaszán végeztek komolyabb felújítási munkálatokat: a fakocka burkolatát kőkockákra váltották, valamint kicserélték a villamosok vágányait is. 1930-ban felvetődött a kétszintűvé alakítása is, majd a kormány és a főváros a szélesítése mellett döntött – a korszerűsített hidat 1937. szeptember 30-án adták át.

A hidat a második világháború idején a németek aláaknázták, és 1944. november 4-én, dél körül a pesti oldalhoz legközelebbi nyílásban elhelyezett töltetek máig tisztázatlan körülmények közt felrobbantak: a pesti oldal három nyílása a hídon közlekedő gyalogosokkal, gépkocsikkal, villamosokkal a Dunába roskadt, több mint 100 ember lelte halálát a katasztrófában. A visszavonuló német csapatok 1945. január 18-án a már használhatatlan híd megmaradt három budai nyílását is felrobbantották.

A szárnyhíd ellenállt az esztelen pusztításnak, és a háború után a közművek átvezetésére a megmaradt pilléreken kábelhidat építettek, a Margitsziget megközelítését pedig eleinte cölöphíddal, majd 1946 májusára pontonhíddal oldották meg (a cölöphidat 1946. január 11-én egy jégzajlás elvitte), amelyeket a pesti köznyelv „Mancinak” keresztelt el.

1946 őszén született meg a döntés, hogy a Hároméves terv keretében acélszerkezetű híd épül vasbeton pályalemezzel. Az építkezés 1947 februárjában kezdődött meg, és november 17-én a híd déli oldalát már át is adták, a teljes hidat pedig 1948. augusztus 1-jén vehették birtokba a budapestiek.

A Margit híd 1950-ben az államtól a főváros tulajdonába került. 1977-ben elbontották a parti nyílások százéves vasszerkezetét, helyettük új, vasbeton nyílásokat építettek, a két parton új gyalogos aluljárók épültek. A híd 1978-ban új, korszerű korrózióvédelmet és szigetelést kapott, az útburkolatot kiskocka helyett aszfaltra cserélték.

Az új Margit híd első teljes felújítása 1975-78 között folyt. 2003-ban megtörtént a híd fővizsgálata, azóta számos gyorsjavításra volt szükség. Ugyancsak 2003-ban, a Duna rendkívül alacsony vízállása idején előkerült több szobor- és címertöredék az eredeti hídról, amelyeket a Közlekedési Múzeum őriz, s amelyek a Margit híd műemléki rekonstrukciója idején nagyban segítették a tervezők és a kivitelezők munkáját.

Újabb, teljes rekonstrukciójára pedig 2009 augusztusa és 2011 decembere között került sor. Ekkor felújították az úttestet, a villamosvágányokat, kicserélték a pálya- és a hídszerkezet elemeit, kiszélesítették a hidat, és megújult a szárnyhíd is. A kerékpárosok számára az északi járdán kerékpárút, a budai parti pillérben kerékpáros alagút létesült.

2012-ben a híd felújítása nyerte az Európai Acélszerkezeti Szövetség nívódíját. 2013-ban megkezdték a hét meglévő pillérszobor helyreállítását, illetve az egy hiányzó szobor pótlását, 2014-ben pedig pótolták a második világháború óta hiányzó Herkules-szobrot.

2018 nyarán az augusztusi nagy hőség és szárazság miatt átjárhatóvá vált a Margit híd aljában húzódó, egyébként víz alatti alagút, ráadásul szárazra kerültek olyan hídelemek is, melyek a 2011-es felújítás, illetve az 1944-es robbantás előtt lehettek a híd részei.

Érdekesség, ha megfigyeljük a hídközepet és a Margit-szigetet összekötő szakaszt, és képzeletben az X alakú kereszttartókat tükrözzük az útpálya felé, akkor kirajzolódik előttünk az elfektetett Eiffel-torony.

Nagy Mária

Forrás: hvg.hu, cultura.hu, elsolanchid.hu, Gáll Imre: A budapesti Duna-hidak. Budapest: Hídépítő. 1984.

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép.