236

Szívében tőr, ölében halott gyermeke


szuzanya-pieta

Ha eme Sármellékről a Balatoni Múzeumba került, katolikusok által kedvelt szobrocskát jobban megvizsgáljuk (és 3D-ben körüljárjuk), két irányban indulhatunk el.

Mindenekelőtt kell néhány szót szólni az ábrázolás tartalmáról, magáról a Piétáról, a keresztről levett, halott Krisztust tartó fájdalmas Szűzanyáról, amely jelenetet köztudottan a nagy Michelangelo faragta úgy márványba, hogy nyomdokaiba lépni azóta sem képes senki. (Éppen eme tökéletes szépség miatt van veszélynek kitéve a Szent Péter székesegyházban, a bejárattól jobbra, egyik mellékoltáron álló, 1499-re elkészülő szobor. Amire már többször rátámadtak, 1972-ben egy őrült magyar is, kalapáccsal.) A jelenet tehát a keresztény katolikus ikonográfia része, egyik legismertebb ábrázolása. Elnevezése az olasz „piétà”, fájdalom szóból származik annak ellenére, hogy a kutatások szerint az első ilyen szobrok az 1300-as években, német nyelvterületen jelentek meg. Aztán az évszázadok folyamán meghódították Európát és az egész keresztény, katolikus világot. Megjelentek a templomokban, azok oldalában, a köztereken a városokban, aztán a falvakban is, szobor formájában. Majd aztán falun, a magánházaknál is a „szentsarok” egyik porcelán vagy éppen gipszből készült szobraként.

Az első- vagy tisztaszobában a 19. században általában a kályhával átellenesen helyeztek a fal mellé padot a családfőnek és a fontos vendégnek, és étkezőasztalt. Fölötte egy polcon voltak ezek a szobrok és bekeretezett szentképek. Aztán 1849 után megjelent Kossuth Lajos portréja is, majd jöttek utána a családi fotográfiák. Utolsónak talán azok az első világháborús sokszorosított „obsitok” kerültek ide, ahol a leszerelt katona ábrázatát, fotóját odaragasztották a központi, kihagyott arcú alak fejéhez. (Itt sokszor az uralkodók és a híres hadvezérek társaságában élvezhette a sokat látott hadfi a megérdemelt dicsőséget.)

A ház asszonya által berendezett szentsarokba kerülő, többnyire 15-20 centiméter körüli szobrocskák azért leggyakrabban Szűzmáriát ábrázolták. Hasonló gyakorisággal jelent meg egyszülött fia, Jézus és ezek a piéták is, amik a 19. században már sorozatgyártásban készültek. A porcelán és a gipsz esetében is öntőformákat használtak, majd a kiégetés vagy szárítás után jött a máz és a festés. Aminek esetlegességét jól lehet látni a mi 15 centiméter magas szobrunkon is. Amely a részletekre is figyelve minden olyan elemet tartalmaz, ami az ilyen szobrokon meg szokott jelenni. Az ülő Szűzanya ölében tartja elernyedt, holt gyermekét. Szívében ott a gyermek Jézus templomi bemutatásánál Simeon által megjósolt tőr, fejükön ott a korona, hátuk mögött pedig a Szent Kereszt. A porcelán az első égetésnél egy fehér mázat kapott, majd ráégették a színeket is. A végén pedig jött az aranyozás, ami legelőször szokott lekopni. Bár egy életen át biztos kitartott, hiszen csak a takarításoknál törölgették meg.

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu

2019.04.24