376

Hősök vagy haramiák? – 100 éve alakult meg a Rongyos Gárda

Borbély Tamás írása

rongyos-garda

100 éve, 1919. április 18-án alakult meg a Rongyos Gárda, mely egység története mind a mai napig igen vitatott: sokan hősként tekintenek rájuk, mások törvénytelen és gyilkos rablóbandaként jellemzik őket. Megyénk szempontjából fontos tény, hogy tevékenységük hozzájárult az 1921 decemberében megtartott népszavazáshoz, mely határozott Sopron és nyolc környező település területi hovatartozásáról.

A Rongyos Gárda tevékenysége több szakaszra osztható. Aktívan részt vettek a tanácsköztársaság bukása utáni megtorlásokban – önkényesen, kegyetlenül, több tucat ember meggyilkolása révén. Ezt követően a hozzájuk köthető egységek aktív részesei voltak a nyugat-magyarországi felkelésnek. Bő másfél évtizeddel később, 1938-ban aktiválódott ismét az egység, mikor Csehszlovákia gyengítése céljából vetették be őket.

A Rongyos Gárda irreguláris katonai egységként jött létre 1919 áprilisában. Egyike volt a tanácsköztársaság ellen fellépő szervezkedéseknek, melyek a vörös uralom mielőbbi felszámolását igyekeztek kiharcolni. A lázadók Héjjas Iván Kecskemét környékén elszigetelten álló tanyáján találkoztak április 18-án és 21-én, egyfelől hogy politikai programot, másfelől hogy katonai tervet készítsenek. Programjukat részben az Ébredő Magyarok Szövetségétől (ÉME) kölcsönözték. Héjjas Iván ott volt az első tagok között. Elsősorban „a nemzetközi, országvesztő vörös uralom” ellen lázadtak, elvetették a pacifizmust. A lázadások élén pár nagyobb múltú, helyi, középosztálybeli, leginkább paraszti származású család állt. A szervezkedésben alkalmazottaik, barátaik és távoli rokonaik – szegényebb gazdák és mezőgazdasági munkások – segítették őket. De tanárok, boltosok és kézművesek, hivatásos katonák és tartalékos tisztek – sok erdélyi menekült –, valamint 1918 októberében állásukat vesztett rendőrök is támogatták a lázadást.

1919 nyarától a különítmény tagjai együttműködtek a Horthy vezette Nemzeti Hadsereggel, majd – bár ezt igyekeztek „elhallgatni” – a bevonuló román haderővel is. Sőt, utóbbiak támogatták Héjjas csapatait, akik így segéd rendfenntartó erőként léphettek fel az Alföld egyes részein. A románok csak azt szabták feltételként, hogy Héjjasnak és embereinek a helyi lakosságtól való megkülönböztetésképpen fehér karszalagot kellett viselniük. 1919. augusztus végétől több önkényes akciót vezettek, embereket fogtak el és bántalmaztak, amit már a román csapatok is nehezményeztek. A megszállók távozását követően pedig önbíráskodásokra és gyilkosságokra került sor. A Héjjas Iván különítményéhez köthető akciók legalább 60 személy életébe kerültek. Kecskemétről kiindulva kutatták át a környező településeket, a kommün helyi vezetőit, szimpatizánsait keresve. Így jutottak el Izsákra, Lakitelekre, Nyársapátra, Nagykőrösre és Orgoványra is. Utóbbi helyszín a fehérterror egyik ismert gyilkosságsorozata miatt került az országos hírekbe. Az önkényeskedés révén ártatlanokat végeztek ki, ami nemzetközi visszhangot is kiváltott. 1921-ben ügyészségi vizsgálat indult, és elméletileg a hatalom is lépeseket tett a vérengzések kivizsgálására. Az érdemi igazságszolgáltatás ugyanakkor – valószínűleg a tényleges politikai akarat hiányában – elmaradt.

A Rongyos Gárdához kapcsolódó másik fontos eseménysorozat 1921-1922-ben a nyugat-magyarországi felkelésként ismert fegyveres ellenállás megszervezése volt a mai Burgenland területén. A Párizs környéki békék következményeként a vesztes Ausztria igényt tarthatott a szintén vesztes, egykori társország Magyarország egyes nyugati területeire. (Erről határozott 1919. szeptember 10-én a saint-germaini békeszerződés, amit megerősített Trianon 1920. június 4-én.) A döntést sem etnikailag, sem diplomáciailag, sem pedig jogilag nemigen lehetett racionálisan megmagyarázni. Az összeomlás szélén tántorgó országban óriási felháborodást és szervezett ellenállást váltott ki a béke igencsak vitatott része.

A Rongyos Gárda tagjai lényegében gerillaakciókat szerveztek. „Nulladik” lépésként 1920. július 30. éjszakáján illegálisan átlépték a határt, lefegyverezték az osztrák csendőrség tagjait, és kirabolták a fölöstömi (Fürstenfeld) fegyverraktárat, több ezer puskát zsákmányolva.

A fegyverek birtokában bő egy évvel később került sor az első nagyobb összetűzésekre. A felkelés kezdeteként 1921. augusztus 28-át szokták megjelölni, az első ágfalvi összecsapás napját. Ekkor a Sopronba bevonulni szándékozó osztrák csendőrségre csaptak le a Rongyos Gárda csapatai, megfutamítva a megszállást végző fegyvereseket.

A felkelés kezdete és vége (november eleje) között valamivel több mint két hónap telt el. A nagyjából 3-4 ezer főre becsülhető felkelősereg professzionális gerillataktikát űzött az erre egyébként is nagyszerűen megfelelő terepen. Kicsi, könnyen mozgó és magukat a valóságosnál nagyobbnak feltüntetni képes csoportok bocsátkoztak harcba a 3-4 ezer négyzetkilométeres terület szinte minden pontján. A stratégiailag fontos helyeken éppen úgy lecsaptak, mint a jellegtelen részeken, utóbbi helyszíneken csak azért, hogy erejüket demonstrálják, és a bizonytalanságot erősítsék. A gyengén felszerelt, demoralizált osztrák csendőrséggel szemben a helyi lakosság is bizalmatlan volt, ami szintén a felkelőket erősítette.

A felkelés csúcspontjaként 1921. október 4-én Prónay Pál vezetésével kikiáltották a Lajtabánságot, hogy a területet ne tudják az osztrákok megszállni. A helyzet feloldásaként október 11-én olasz közvetítéssel egyeztetések kezdődtek Ausztria és Magyarország között, amelynek eredményeként megállapodtak a soproni népszavazás kiírásáról. A népszavazás eredménye ismert – Magyarország, ha minimálisan is, de mérsékelni tudta területi veszteségeit. Ebben pedig nem kevés szerepet játszott a Rongyos Gárda, mely fellépésével zavarba tudta hozni az egyébként Magyarországhoz hasonlóan tragikus helyzetben lévő Ausztria reguláris csapatait. Mai napig kérdéses, hogy a magyar kormány adott-e támogatást – és ha igen, milyen mértékben – a gerillaharcmodort alkalmazó rongyosoknak. Mindenesetre kapóra jött az egység tevékenysége – amiért a hivatalos politikai vezetésnek semmilyen formában nem kellett felelősséget vállalnia.

Borbély Tamás

Felhasznált irodalom:
Békés Márton: A fegyveres revízió útja Nyugat-Magyarországon. Szabó József százados, felkelőparancsnok válogatott iratai elé. In. Vasi Szemle, 61. évfolyam, 4.szám (2007).
BodóBéla: Héjjas Iván. In. 2000, 22. évfolyam, 10. szám (2010).
Botlik József: A nyugat-magyarországi felkelése – 1921.augusztus 28. - október 4. In. Valóság, 50. évfolyam, 3. szám (2007).
Bödők Gergely: Vörös- és fehérterror Magyarországon (1919–1921). Doktori disszetáció. Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskola. Eger, 2018.
hu.wikipedia.org.

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2019.04.18