231

Ismét látogatható a Lajta Monitor Múzeumhajó


lajta-monitor-muzeumhajo

Ismét látogatható a Lajta Monitor Múzeumhajó. Az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből származó hadihajó egy hete érkezett meg a Parlament előtti kikötőbe, ahol október végéig lesz látogatható. Az érdeklődők betekinthetnek a múzeumhajóba és a fedélzeten található fegyvereket is megnézhetik.

A Lajtát 1871. május 17-én bocsátották vízre, és 1876. december 8-án már testvérhajójával, a Maros monitorral együtt tűzpárbajt vívott az akkor még török kézben lévő belgrádi erőddel. A hajót több alkalommal bevetették az első világháborúban is. 1918-ban – 47 év hadi szolgálat után – leszerelték, és az 1920-as évektől 1994-ig, több mint 70 évig a folyami kavicskotrásban „elevátorhajóként” használták.

Az egykori osztrák-magyar hadihajót 2010-re eredeti állapotának megfelelően rekonstruálták. A Lajta a világon az egyetlen vízen úszó helyreállított monitor hajó. 2014-től minden évben tavasztól őszig az Országház északi oldalánál horgonyoz.

Forrás: MTI

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2019.04.14