Érdekes módon a rockzene születését a zenetörténet egyetlen naphoz köti: 1954. április 12-éhez. Ezen a napon robbant Jim Haley sikerbombája: a One, Two, Three o’ clock, Four o’clock, Rock… kezdetű számot (címe valójában Rock Around the Clock) vette lemezre kísérő együttesével, a Comets-szel (a lenti képen). A nóta a Blackboart Jungle című film betétdalaként óriási népszerűséget ért el, s később igazi rock himnusszá vált. Azóta pedig a retro zenékre alapozó rádiók előszeretettel játsszák, mondhatni alapmű.

Talán kissé erőltetett dolog egyetlen naphoz kötni egy műfaj születését, de a körülmények ismeretében bizonyára jobban érthető. Nézzük meg hát jobban a történelmi hátteret! Az 50-es évek amerikai életérzését nagyban befolyásolta a kommunizmustól való félelem, az amerikai és szovjet hatalom közötti világméretű rivalizálás, a hidegháború tudata. A versengésben számos új eredmény született, fellőtték a Szputnyikot, megalakult a NASA, stb. A háztartásokban pedig már megjelent a rádió mellett a televízió is. Csatornáikon a konzervatívabb, de populáris műfaj művelőit – Frank Sinatrát, Bing Crosbyt, Dean Martint, Nat King Cole-t – hallhatták az emberek az évtized első felében. Ezek a dalok még helyenként szimfonikus hangzásúak, de a feketék zenéje, a jazz is megjelenik, és egyre népszerűbb. A populáris zenék háza tájékán jelentkező változásokat leghamarabb a rádióban dolgozó disc jockey-k érzékelték. Kulcsfigurának számítottak, a híresebbek valóságos sztárcsinálók voltak, hiszen az általuk gyakran játszott dalokból biztosan sláger lett, majd kasszasiker. A negyvenes évek végén érezhetően nőtt az érdeklődés a rhythm and blues-lemezek iránt, és amikor Alan Freed 1951-ben elindított egy erre épülő programot (The Moon Dog Rock ’n’ Roll House Party), már az első adás várakozáson felüli érdeklődést hozott. Freed hamarosan a legnépszerűbb disc jockey lett, sikerei pedig további merész lépésekre ösztönözték, például a koncertpiacon elkezdte a faji korlátok lebontását. Hamarosan minden nagyobb város kinevezte a maga Alan Freedjét, s ez a fajta stílus szinte mindenkit megfertőzött, előkészítve a terepet a rock ’n’roll térhódítására.

Aztán 1954-ben „berobbant” Bill Haley dala, amely az afrikai rhythm and blues-t vegyítette a country-val. Hatására szinte egyetlen éjszaka alatt kifordult a világ, s minden más irányzatot maga mögé utasított, „Beethovent és Frank Sinatrát egyszerre küldte múzeumba”, mérföldkövet rakott le a zenetörténetbe. De nemcsak a szórakoztató zenében hozott forradalmat, hanem a társadalomban is. A háború után felnövekvő fiatal generáció a rock ’n’ roll nagy oktánszámú dalaival tudta kifejezni nyugtalanságát, elkülönülését, lázadását. S a járványként terjedő zenei stílus nemcsak életérzésük tükre volt, hanem lehetőséget adott az egész viselkedéskultúra átváltozására, egyúttal generációs szakadékot is okozott szülők és gyerekeik között. „A felnőtt társadalom erről az új zenéről és a köré szerveződő szubkulturális jelenségekről (divat, hajviselet, szórakozási formák) eleinte azt gondolta, hogy ifjonti hőbörgés, az ösztönök tombolása, percéletű divat, amely a kamaszkorral együtt elmúlik. Nem múlt el. Az amerikai Dél nagyvárosaiból lökéshullámszerűen terjedt tovább, és az évtized második felében előbb a szigetországban, illetve Európában „fertőzött” tovább, majd a hatvanas években meghódította a modern, civilizált világot. S a dal mindenütt ugyanaz maradt, ugyanazt a hatást érte el, ugyanazt a lázas, szexuális ingerlő állapotot idézte elő, mint a születési helyén.” (Jávorszky-Sebők, 5. p.) Nem volt ritka dolog, hogy a rockot képviselő sztárokat erkölcstelennek, sőt a fiatalokat demoralizáló kommunistának kiáltották ki. Bill Haley többek között ezért hordott magával minden koncertjére pisztolyt, nehogy valami erkölcscsősz packázni kezdjen vele.

A rock ’n’ roll tehát többféle zenei stílust ötvöz, s későbbi képviselői között is vannak, akik inkább bluesos hangúak, mások latinos beütésűek, vagy éppen a boogie irányába tolták a hangzást, de vannak olyanok is, akiknek a countryn át vezetett az útja a slágerlistákig. Pörgős ritmusához pörgős tánc is illik, s a lendületes, trükkös figurákban gazdag mozgás manapság már klasszikus, a tánciskolák többségében oktatják, táncversenyek szereplője lett.

Újdonságként hatott ezeknek a daloknak a szövegvilága is. Bár továbbra is a szerelem maradt a legfontosabb téma, de a mindennapok világa, kis történései is belopakodtak, és meséltek a közönségnek. A későbbi nemzedékre gyakorolt hatás tekintetében Bill Haley, Chuck Berry, Elvis Presley, Buddy Holly, Bo Diddley, Fats Domino, Little Richard és Jerry Lee Lewis voltak a legmeghatározóbbak. Persze lehetne a sort bőven folytatni! (Roy Orbison, Carl Perkins, a fiatal Cliff Richard vagy Ricky Nelson…) Sőt női előadókkal színesíteni: Brenda Lee, Wanda Jackson, a Shirelles női énekegyüttes, stb.

A legendává nőtt Bill Haley trónját egy fiatalabb, szexibb új sztár, Elvis Presley hódította el, akit mind a mai napig a műfaj koronázatlan „Királyának” tartanak. Rajongóinak egy része 1954. július 5-ét tartja sorsdöntő napnak, a rock ’n’ roll születésének, amikor a That’s All Right című dalát rögzítették. Mindkét énekes kivételes képességű volt, Elvis pedig kis ideig éppen Bill Haley-nél tanulta a „szakmát”, felvétele csak később vált világsikerré, így nem érdemes az elsőségen cívódni.

Inkább ünnepeljünk! Rock rajongók! Jöjjön egy pörgős szám!

Csak még egy érdekesség: a világ legnagyobb rockmúzeuma, a Rock and Roll Hall of Fame az USA-ban, Cleveland-ban található (a fenti képen). Ide bekerülni minden rocksztárnak nagy dicsőség.

Szaszi

Forrás: Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János: A rock története 1. Bp. Glória K., 2005., montazsmagazin.hu, rocknemzedek.info, rockbook.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.