„...József Attilát is azonnal értettem, pedig nemigen lehetett kevésbé előkészített talaj a befogadására, mint az enyém. Gyárat sose láttam, munkásokat nem ismertem, kötete megjelenésének idején érdeklődési körömet szinte teljesen kitöltötte a latin filológia: csak kapkodtam a fejemet érthetetlen fogalmai között – agitátor, munkabér, futószalag, tőke és haszon, szövőgépek, amelyek éjjel tovább szövik a szövőnők álmait. Szinte szédültem, míg olvastam, túl nagyok voltak a távlatok, melyek között e hasonlíthatatlan líra trapéza lengett: a hangya csillámra hajtott kis feje, setét eperlevelek, csillagra akasztott homály meg osztályharc, meg guano meg kémények magasodása. Egész esztétikámat át kellett értékelnem miatta, s nem tudom, lettem volna-e valaha prózaíró verseinek szuggesztív kényszere nélkül: akkor kezdtem először megnézni a világ elemeit, felmosóvedret, dinnyehéjat, bögrét, kosarat és salátát. Életemben első ízben érzékeltem úgy az esőt, hogy a pottyanó cseppek valami indulatot vertek bennem: kinek kihulló hajaszálát panaszolja ez a lassú csepergés? És először tűnődtem el azon is, mi van, pontosabban mi nincs a falun. Kút? Villany? Iskola? A hasonlat, a szerelmes kívánkozása valahogy még iszonyúbbá tette a vágyat és szükséget. Meg se próbáltam elemezni, mi a titka, csak hagytam, hogy áthasson ez a cingár varázsló, aki gyöngéd markában a mindenséget szorította a számomra, datolyafáról beszél, gólyáról, aki kígyót fűz a cipőbe madzag gyanánt, s közben mintha tövissel bevetett földön kergetne mezítláb: csak lihegtem attól, amit mond, ügyészről, telefonról, kartotékról, súrolókefékről, s édes nemzeti büszkeségem elfakult, mint a zászló, melyet hetekig a padláslyukban felejtenek – értünk olyan nyomorult halál jön, akinek még cipője sincsen. Tövisen kergetett, szúrt, de nem mentem volna szelídebb mezőre irgalmatlan világából. Semmit, vagy majdnem semmit nem tudtam a hazáról, amelyben születtem, az életről se sokkal többet, de az irodalomhoz értettem. Tudtam, hogy ez a költő zseni….”

Az írás egész terjedelmében a Kortárs folyóirat 1962. évfolyamának 1805-1806. oldalán olvasható.

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.