Faragott csontok a Fekete Kolostorból


fekete-kolostor-finta

Kuncz Aladár a Nyugat 1921. évi első számában hosszú visszaemlékezésekkel tűzdelt elemzést írt Zádory Oszkár csontfaragványairól ezek kiállításának apropójából. Amelyekből egy egészen tekintélyes kollekciót tanulmányozhatunk 3D-ben is a túrkevei Finta Múzeum munkatársainak jóvoltából.

Mint ahogy már olvashatták, a Párizsban Zádory Oszkár néven karriert építő Finta Gergely Kuncz visszaemlékezése szerint a legújabb szabású ruhában, frissen borotválva érkezett meg a Fekete Kolostor büdös, sötét és vizes kazamatáiba, ahová más szörnyű helyek mellett a franciák internálták az antant hatalmakkal szemben álló államok polgárait. Ahol még a rémes élelmezésen túl folyamatos zaklatásoknak voltak kitéve az őrök részéről a szerencsétlenek. (Csak adalékként: ugyanekkor Budapesten egy regisztráció után a francia állampolgárok szabadon mozoghattak, sőt még valami apanázst is kaptak az államtól.) A Noirmoutier-szigeti erőd, a Fekete Kolostor viszont dagálykor tengervíz járta kazamatákkal várta a rabokat.

Ahol Kuncz visszaemlékezése szerint Zádory a lőrésen beszűrődő fényben, guggolva, nagyra nőtt szakállal zsebkésével farigcsálta csontszobrait. Az alapanyagot az udvari séták alatt a szemétből szedte össze. Valószínűleg a raboknak főzött silány koszthoz felhasznált, kifőzött sertéscsontok, leginkább lábcsontok lettek aztán feldarabolva és megfaragva. Kuncz Aladár 1921-es írása szerint az együtt töltött öt esztendő alatt vagy ötven darab ilyen alkotás készülhetett, amiket aztán Finta Gergely legújabb munkáival együtt 1920 végén, 1921 elején állított ki Budapesten. Kuncz szerint „nem mindegyik egyforma értékű, több benne csak vázlatban készült el, de nem tudnám a gyűjteményből, mely a maga nemében igazi különlegessé, egyiket se kivetni. Mindegyiknek van legalább is dokumentális értéke. Bizonykodnak alkotójuknak nemcsak művészi problémáiról, de lelki élete válságainak is mintegy egyetlen, organikus megnyilatkozásai. A gond, a szeretet, mellyel készültek, elárulja, hogy egy minden egyéb érvényesülési lehetőségtől elzárt művészember eszményi élete differenciálódott beléjük a maga egészében és teljes közvetlenségében. Mindegyik darab bálványa s egy szebb jövő felé utaló reménysége volt egy árnyékvilágba taszított álmodozó léleknek s ez a körülmény különös súllyal tetézi e kis műremekek művészi becsét”.

Ezzel ajánlom a kedves olvasóknak és a MaNDA adatbázisában barangolóknak ezeket a különleges csontokat. Mert ahogy a most kiválasztottban, a többiben is ott van a dráma, a szenvedés és a küzdelem is, amely oly jellemző volt erre a korra.

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu

2019.04.11