„A Törvény és a véletlen formái

Schmal Károly számára a képzőművészet a gondolkodás formája és érzéki örömök forrása egyszerre. Jól ismert stíluskategóriákat segítségül hívva: „konceptualitást” és „lírai absztrakciót” egymásra vonatkoztatni képes munkái jellegzetesen reflektív természetűek. Ez a reflexió kétirányú, a művész a határozott, tiszta, geometrikus vonalképződményeket (átlókat, tengelyeket) szabad, improvizatív gesztusok (kötetlen ceruza- és ecsetvonások, a papír felületét gyűrő, roncsoló akciók) közegébe helyezi.

A kétféle formai karakter áthatja egymást: a rend momentumai eleven élettel telítődnek; az esetlegesnek látszó és csupán a múló pillanat hitelességét őrző festőiség nyomai a szerkezet tartásával gazdagodnak. Kényes, minden alkalommal újra alkotandó, minden képen ismét kivívandó egyensúlyról van szó, hiszen a puszta Törvény képe az érzéki élet elevenségét nélkülöző jel vagy embléma; a Törvény tisztázottságát – az objektív, az isteni tökéletességre utaló elemet – nélkülöző mű az artikulálatlan, ösztönszerű puszta személyesség képe marad.

Schmalnak ezt a mű belső összetettségével szemben támasztott igényét a huszadik századi magyar festészet felfedezésre váró mestere, Veszelszky Béla is megfogalmazta: „... a képben együtt kell lenni a véletlennek és a konstrukciónak.” Schmal konceptualitása is kettős természetű. Egyfelől közvetlenül a Törvénnyel kapcsolatos, s ez – ha szabad ilyet mondani – az istenélmény mint „koncepció”. A művész az istenélmény valóságának alapján áll, és ebből a pozícióból mindig a megváltást – a megváltásért folyó szellemi küzdelmet – festi, rajzolja papírjára.

Másfelől ez a konceptualitás merőben szakmai jellegű, tehát a festészettel kapcsolatos, s ez a kép – az érzéki és a fogalmi dimenziókra egyszerre nyitott entitásként tételezett kép – mint koncepció. Az így értelmezett kép összetevői – a Törvény (a konstrukció) és a pillanat (a véletlen) formái szüntelenül a kölcsönös megkérdőjelezettség állapotát mutatják. A Törvény felől nézve, a Törvényhez képest az eredmény rendre elégtelen, ahogy Duchamp mondta: a szemnek, a „retinának szóló”, korlátozott érvényű „vizuális csinálmány”; a véletlen felől nézve pedig szinte minden formai képződmény elfogadható képnek, értelmezhető képként.

Ebből eredő kétségei és kudarcai ellenére Schmal nem fogadja el a kép „posztmodern” relativizálódását, eljelentéktelenedését. Dacol az „ezredvégi paradigmával”: a képet mint szellemi létezőt hatástalanító, pusztító helyzeten felülemelkedni tudó kívülállók iróniája ugyanolyan távol áll tőle, mint a tagolatlan részérvényűségek közé alámerülők cinizmusa. A legegyszerűbb eszközökkel – ceruzával, tussal, alig rajztáblányi papíron – a legnehezebb feladatra vállalkozik: menteni a menthetőt, az egyre lehetetlenebb, egyre fenyegetőbb körülmények közepette is újra és újra kicsikarni a létből az élet-teljes rend bizonyságát: a Képet.”

Andrási Gábor (1994. Az Alpok-Adria kiállítás katalógusa)

A kiállítás 2019. június 2-ig látogatható, hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között.

Fotók: Vas Balázs

Fotógaléria: Szabálytalan rend – Schmal Károly festőművész kiállítása az Esterházy-palotában

33 kép