267

Kertész István: A görög-római hadművészet fejlődése – A trójai háborútól Julius Caesar koráig

Csiszár Antal könyvismertetője

kertesz-istvan-a-gorog-romai-hadmuveszet-fejlodese

Kitűnő könyvében, A görög-római hadművészet fejlődésében részletgazdag áttekintést ad Kertész István történészprofesszor az adott időszak hadtörténeti változásairól. A homéroszi kortól a hellenizmuson át vezet minket Róma mint városállam, Itália ura és a kialakuló Birodalom koráig.

Megismerhetjük az időszak fegyverzetét, azok készítési technikáját, sőt használatát is. Elmélyedhetünk a hoplita (ókori görög nehézfegyverzetű gyalogos katona, pajzsa a hoplon volt, erről kapta a nevét) harcmodor mikéntjében, bepillantást nyerhetünk a phalanx (a hoplita hadviselés alapegysége) és változatainak világába, képet alkothatunk a hadászati reformerekről, és nyomon követhetjük a meghatározó csatákat (Marathon, Thermopülai, Artemision, Szalamisz). Foglalkozik a szerző neves hadvezérekkel is, mint például Themisztoklész, Ariszteidész, Mardoniosz, Datisz, Artaphernész vagy Xerxszész. Érdekességekről is olvashatunk, például olyan híres hadicselekről, mint a marathoni bekerítés, vagy arról, hogyan csalta csapdába Themisztoklész a perzsa hajóhadat.

Képzeletben bejárhatjuk a világhódító Nagy Sándor hadi sikereinek útját, képet alkothatunk Xenophon Anabázisa révén a görög hazatérésről, bekapcsolódhatunk a diadochosok (Alexandrosz utódai) harcaiba, melynek végén a „kívülálló” Róma lesz a Földközi-tenger keleti medencéjének új gazdája.

Kertész olyan érdekes kérdéseket is boncolgat, mint az, hogy miért nem tudott Spárta Athén segítségére sietni Marathonnál, vagy az, hogy a hadseregek létszámát milyen módszerekkel igyekeztek behatárolni, és miként szervezték meg az egyes csapattesteket Megismerkedhetünk azokkal a régészeti kutatásokkal is, melyek meg akarják határozni a marathoni csata lehető legpontosabb helyszínét. A szerző gondot fordít a felderítés mikéntjének nyomon követésére is.

Ismereteket szerezhetünk az ostromgépekről, Arkhimédész zseniális gyújtótükreiről, I. Démétriosz Poliorkétész ostromtornyáról, mellyel sikertelenül próbálta Rhodosz védőinek elszántságát megtörni. (A védők ennek lebontásából hozták létre az ókor egyik csodáját, a Rodoszi kolosszust.)

Rómánál a cohors (a légió legnagyobb egysége), a manipulus (a római légiók gyalogos harci egysége) és a légió fogalmával, valamint ezek különböző változásaival ismerkedhetünk, és olyan folyamatokkal, mint amikor a paraszthadsereget a földművesek pauperizálódása (elszegényedése) miatt Caius Marius zsoldoshadserege váltja fel.

Ezt megelőzően Róma a félszigetre teljes egészében kiterjesztette uralmát, majd a régió másik nagyhatalmával, a pun Karthágóval vívott – számtalan vereség után (Hannibál) – győztes háborút (Publius Cornelius Scipio Africanus). A cannaei csata (második pun háború) ma is tanítandó, éppúgy, mint a másik híres ütközet Zamában (második pun háború).

A megerősödött államot később polgárháború, majd idegen intervenció (VI. Mithridatész Eupatór, az ókori anatóliai Pontosz királya) sújtotta. Marius és Lucius Cornelius Sulla rivalizálása és Sulla diktatúrája nyomta rá erre az időszakra a bélyegét. A köztársaság hivatali rendje már nem volt alkalmas a problémák megoldására, egyre inkább az egyszemélyes uralom felé haladtak a fejlemények. A hadvezérek szerepe is felértékelődött: Marcus Licinius Crassus, Cnaeus Pompeius Magnus, Caius Iulius Caesar. Nem véletlen, hogy belőlük lett az első triumvirátus. A három hadvezér szövetségéből végül Caesar került ki győztesen, s ezzel a res publica kora véget ért: a monarchia különböző válfajai következtek.

Csiszár Antal

2019.04.04