Ez a torkolat önmagában is egy érdekes jelenség, de változatos múltja és meglehetősen turbulens jelene, jövője is megér néhány szót, főként, hogy egy Magyarországon ritka jelenséget, az egy adott ügyhöz tartozó regionális és országos „tudat” alapvető szembenállását és ennek következményeit is tanulmányozni tudjuk ennek révén.

De hogy is alakult ki a Szigetköz és a Csallóköz? Természetesen a Dunának, illetve folyamőseinek köszönhetően, de helyezzük ezt egy kicsit tágabb ősföldrajzi keretbe. A Kárpát-medence mai földrajzát az eurázsiai és afrikai kőzetlemezek (illetve ezek lemezszilánkjainak) ütközése formálta, mely egyrészt kiemelte az Alpokat, a Kárpátokat, valamint a Dinaridákat, másrészt megsemmisítette a korábban „itt” hullámzó Tethys óceánt. Az óceán feldarabolódása természetesen hosszú folyamat volt, a térrövidülés és a szubdukciós folyamatok miatt kiemelkedő hegységek az egyre szűkülő óceáni területet több kisebb tengerrészre osztották, majd idővel a mai Földközi-tenger és melléktengerei kivételével ezek is eltűntek.

A Pannon-tenger (forrás)

Az eltűnő tengerrészek egyike volt a nagyjából 10 millió éve önállósuló (értsd nagyobb összefüggő tengerrészekről leváló) Pannon-tenger. A tenger eredetileg a Paratethys (nagyjából az Alpok és a Kárpátok által kettévágott Tethys déli része) egy öble volt, melynek szegélyét a kiemelkedő Alpok és a Kárpátok alkotta, amíg a Dinaridák nagyjából 10 millió évvel ezelőtti kiemelkedése végleg le nem választotta az öblöt. A világtengerektől elvágott, de a kialakuló hegységekből lefutó folyók által táplált Pannon-tenger viszonylag gyorsan kiédesedett, és immár Pannon-tóként folytatta pályafutását. A viszonylag mély tóból szigetként álltak ki mai középhegységeink, míg a folyók szorgalmasan töltögették üledékükkel a tó medencéjét, a mai Alföld területének süllyedése mellett helyenként 3-4 kilométeres üledékréteget maguk után hagyva. (Ilyen módon az ős-Duna valamikor tényleg rendelkezhetett errefelé torkolattal, de hogy az delta volt-e, nem tudhatjuk.) Nagyjából 600000 évvel ezelőtt a tó eltűnt: egyrészt a térszín emelkedése (izosztázia), másrészt a folyók feltöltő munkája, harmadrészt a Vaskapu „megnyílása” hozta el végzetét. Ezt követően az ős-Duna már többé-kevésbé a Kárpát-medence síkságain át, azokat formálva folyt a Vaskapu és a tenger felé, igaz, kezdetben Brucktól déli irányba haladva tette ezt, és csak mintegy 1 millió éve „tör át” Hainburg-Dévénynél, lényegében ekkor kezdődött mai formájában kialakulni „Európa legnagyobb szárazföldi deltája”.

A Szigetköz csúcsa: Vének

A „delta” létrejöttének kulcsa a Duna esésviszonyainak és munkavégző képességének megváltozása, ugyanis amikor Dévény Dunacsún után mérsékeltebb esésviszonyok közé kerül a folyó, már nem képes magával hordani az Alpokban eredő mellékfolyói által ráhagyományozott, jelentős mennyiségű hordalékot (folyami kavicsot, iszapot, egyéb hordalékot), amit hirtelen elkezd lerakni. A létrejövő zátonyok nyomán kiterjedt ágrendszer alakult ki, a zátonyok, szigetek között kanyargó folyó sebessége és munkavégző képessége pedig tovább csökkent, ezáltal csak még terebélyesebb lett ágrendszere. Ennek utolsó változata lett a Szigetköz és a Csallóköz. Tekintve, hogy a hordalék jelentős részétől itt megszabadult a folyó, a további magyarországi szakaszon már valamivel mérsékeltebb volt az ágrendszerek, nagyobb szigetek képződése (megjegyzés a cikk végén).

A rendkívül kiterjedt ágrendszer együtt járt azzal, hogy a 19. századi folyamszabályozás előtt nehezen volt megállapítható, melyik is a Duna főmedre, illetve ezen a területen csak egy volt a biztos: a változás. Ebben jutott elég nagy szerep a Mosoni-Dunának. A Duna ma mintegy 121 kilométer hosszú fattyúága meglehetősen furcsa képet mutat: egy széles mederben viszonylag keskeny vízfolyást találunk, csak a Rába és a Rábca beletorkollása után kezdi komolyabban kitölteni a rendelkezésre álló teret. Ennek oka, hogy időnként (elsősorban áradáskor) a Duna főmedreként funkcionált, illetve a nagyon erősen zátonyos szigetközi Duna-szakasz viszonylag kis átbocsátókapacitása miatt a szabályozásig jóval nagyobb vízmennyiség jutott bele (ahogy régebben a Csallóközt határoló Kis-Dunába is). Mindezt jól mutatják a korábban Győrről készült metszetek, térképek – igaz, az alább látható metszeten azért akad némi költői túlzás (pl. a Nyúli-havasok magassága). Mindezt figyelembe véve egyáltalán nem meglepő, hogy a 19. századig általában a Mosoni-Duna szolgált fő hajózási útként, jelentős részben ennek köszönhető a győri (illetve mosoni) „gabonakonjunktúra” is.

Győr 1598 körül, az igen széles Mosoni-Dunával

A helyzet csak a 19. század végi folyamszabályozással változott. Az 1886-ban megkezdett munka oka a zátonyos főmeder folyamatos feltöltődése volt, ami jelentősen növelte az árvízveszélyt, illetve nehezítette a hajózást. (Magyarul a Duna természetes állapotában a környező táj „fölé” kezdte építeni medrét, amit természetes körülmények között egy idő után elhagyott volna, hogy 1-2 kilométerrel odébb folyjon – csak közben elfogyasztott volna pár falut is.) A kanyargós és állandóan változó főmedret egy viszonylag egyenes főmederrel vágták át, melyben a Duna vize gyorsabban folyhatott, így kevesebb hordalékot is rakott le. Ugyanakkor a nagyon kiterjedt ágrendszer jelentős részét nem vágták el árvízvédelmi töltésekkel, mivel az túl nagy munkával járt volna (a töltések az ágrendszer külső oldalain épültek), így a kiterjedt vízi világ még jó ideig fennmaradhatott.

A Nagy-Duna és ágai 1881-ben, a szabályozáskor kialakított főmeder piros pöttyözött vonallal (forrás)

Természetesen a szabályozás számos változást hozott magával:
- A gyorsabb vízáramlás és a kevesebb lerakott hordalék miatt a főmeder idővel elkezdett bevágódni, lassan lecsapolva az ágrendszert és nem utolsósorban a Mosoni-Dunát. (Ennek köszönhető mostani „kisfolyó” jellege, illetve a győri hajózás szinte teljes megszűnése.)
- Gyorsította a folyamatot a Duna felső szakaszán megépített vízlépcsők üzemelése, ez ugyanis csökkentette a szállított folyami hordalék mennyiségét.
- Természetesen hatással volt a szisztémára a bősi vízlépcső megépítése, igaz, a Mosoni-Duna torkolatára (és az Alsó-Szigetközre) kevésbé, illetve a több mint két évtized alatt elvégzett helyi kármentő beavatkozások miatt a Szigetköz többi része sincs már olyan rossz állapotban, mint azt a „hazai” propaganda beállítani szokta.

De hogy is alakult eközben a Szigetköz csúcsa, azaz a Mosoni-Duna torkolata? Ehhez a három katonai felmérés térképeit, illetve a 20. században készült légi felvételeket hívhatjuk segítségül.

Az első katonai felmérés vonatkozó része (forrás)

A 18. század végi állapotot mutató első katonai felmérés térképszelvényein némileg bizonytalan a Duna medrének és szigeteinek / zátonyainak ábrázolása, persze mindegyik elég képlékeny volt, de az jól látható, hogy a torkolatot követően Gönyű irányában van két sziget, illetve a torkolat előtt, Vénekkel szemben zátonyok vannak – vélhetően ezek már a Kolera-sziget előzményei. A gönyűi szigetek a valóságban valószínűleg kevésbé voltak „krumpliszerűek”, nem szűkíthették le ennyire a medret, vélhetően jóval áramvonalasabbak lehettek, így azt sem tartom lehetetlennek, hogy az egyik valójában a Torda-sziget vagy valamelyik előképződménye.

A torkolat a második katonai felmérésen (forrás)

A második katonai felmérés 1860 körül készült szigetközi lapjain már sokkal részletesebb a vízrajz ábrázolása. Figyelemre méltó a Nagybajcs melletti (és vele szembeni) levágott kanyarulat, de tisztábban láthatunk a Mosoni-Duna torkolatával kapcsolatban is: Vénekkel szemben a Kolera már bizonytalan körvonalú zátonyként szerepel, alig lejjebb annál, ahol a mindmáig igen erős zátonyképződésről beszélhetünk. Sokkal érdekesebb a kiterjedt Torda-sziget. Egyrészt gyanúnk bebizonyosodott: az egyik, Gönyű felé eső „krumpli” szinte bizonyosan a Torda volt. Még érdekesebb, hogy a Mosoni-Duna a Torda két oldalán éri el a Nagy-Dunát, a fő ág ekkor még a ma Farkasúsztatónak nevezett ág, a Tordától délre csak egy jóval vékonyabb ágat találunk. Ilyen módon a Mosoni-Duna némi túlzással valóban „deltatorkolattal” érte el a Nagy-Dunát.

A torkolat a harmadik katonai felmérésen (forrás)

A harmadik katonai felmérés 19. század végi szelvényein csak kicsit változott ez a kép, de ez a változás elég beszédes a miértekre nézve. Itt már nevesítve is feltűnik a Kolera-sziget (kicsit németesen Cholera), körvonalai ugyanakkor gyanúsan az előző felmérésben ábrázoltakra hajaznak. (A sziget állítólag „karanténként” szolgált az utolsó kolerajárványok idején, ezt bizonyító forrást azonban nem találtam.) Ugyanakkor azt láthatjuk, hogy a Tordától délre fekvő Mosoni-Dunaág sokkal szélesebb a korábbinál, ami utalhat az ágak keletkezésének módjára. Szó volt a Nagy-Duna főágainak 19. század végére egyre erősebben tapasztalható feltöltődésére, ami a Mosoni-Dunával szemben is érvényesült, azaz a fattyúág vize a farkasúsztatói torkolaton keresztül egyre nehezebben jutott a főágba, nagyobb árvizekkor pedig a főág vissza is duzzasztotta az egyre csökkenő vízhozamú Mosoni-Dunát (ez a hatás mindmáig tapasztalható), ekkor viszont a Mosoni-Duna duzzadó víztömege vélhetően a Torda-sziget elődjét képező zátonyon keresztül talált magának utat, mely jobb lefolyást biztosított a sekélyebb Farkasúsztatói ágnál. (Tehát a Mosoni-Duna torkolata kénytelen volt „lejjebb” vándorolni a feltöltődő Duna-meder mentén.) A 20. századra ez az ág vált a Mosoni-Duna fő medrévé, illetve ez „idomult” a Duna szabályozást követően „bevágódó” medréhez. Ez egyben azzal is járt, hogy egyre kevesebb víz jutott a lassan hízó Kolera-szigetet leválasztó Nagy-Dunaágba, valamint a Farkasúsztatóba is, mely így a Nagy-Duna mellékágává vált. Persze ebben segített kőzárással való leválasztásuk is... (A Google Maps-es felvételen épp azt láthatjuk, hogy az áradó Nagy-Dunából származó víz a Mosoni-Dunába bukik a kőzáráson át.)

A Farkasúsztató északi vége Vének felől: balra a háttérben a Kolera-sziget, jobbra a Torda-sziget északnyugati vége

A 60-as évekből származó légi felvételeken már láthatóak a farkasúsztatói és a Kolera-szigettől délre folyó ágat lerekesztő kőzárások, illetve Nagybajcs és Vének között a sarkantyúk, melyek célja a folyó szűkítése a megfelelő mélységű hajózóút biztosítása érdekében.

A torkolat 1962-ben (forrás)

Persze ezek segítik a további zátonyképződést is (erre szép példákat láthatunk a véneki szabadstrandnál, Szőgye és Vének között), de ez legalább nem a hajózóútban történik.

A gyarapodó Kolera-sziget 1969-ben (forrás)

Az ágak lezárása segítette a Kolera-sziget alsó részének növekedését, illetve a szigetközi part stabilizálását, ahol létrejöhetett a véneki üdülőtelep. A legnagyobb növekedést azonban a Torda-sziget könyvelhette el: a viszonylag alacsonyabb vízállás miatt az itteni zátonyok a 60-as évek óta beerdősültek, és a sziget integráns részévé váltak.

A Mosoni-Duna utolsó méterei a Tordáról a gönyűi kikötővel

A Torda-szigetet a 90-es években viszont a gönyűi kikötő kialakításával kapcsolatban elég nagy változások érték: a „dunai” kikötő ugyanis valójában a Mosoni-Duna utolsó pár száz méterén létesült, gyakorlatilag a Torda- szigettől délre fekvő „új” ágat szélesítették és mélyítették ki némileg. A munkálatok során a Mosoni-Dunát kőzárással rekesztették le (azaz duzzasztották némileg vissza), illetve láthatólag kikotorták és szélesítették a Farkasúsztatói-ágat is az így kialakított kikötőmedence jobb vízellátása érdekében. Eközben rendezték a Torda-sziget déli partvonalát is egy rakpartszerűség kialakításával, mely szükség esetén horgonyzóhelyként is funkcionálhat. (Mivel nem nagyon használják, a rakpartot elkezdte visszahódítani a természet.)

A torkolat mai állapota a némileg megnagyobbodott Torda (vagy Tordai)-szigettel (forrás)

A Mosoni-Duna torkolata alapvetően fog megváltozni: az úgynevezett torkolati műtárgy létesítése során – amelyet 2018 tavaszán kezdtek el kivitelezni – a Farkasúsztatói-ág megsemmisítésével és a Torda-sziget átvágásával a fattyúág új nyomvonalon éri el a Nagy-Dunát, amelyen a torkolati műtárgy (vagyis a Mosoni-Duna vizét duzzasztó gát és hajózózsilip) is helyet kap. Ezzel a korábbi, Torda-szigettől délre elhelyezkedő torkolati ág zárt kikötői medencévé válik. A projekt céljai az ÉDUVIZIG szerint a következők:

1. Elsőrendű feladat a Duna vízszintsüllyedésének hatására Mosoni-Duna lesüllyedt kis- és közepes vízszintjeinek visszaállítása, a Duna megtámasztó hatásának megfelelő torkolati vízszint visszaállítása. A kis- és közepes vízszintek visszaállításával lehetővé válik
2. a vizes élőhelyek rehabilitációja,
3. a hajózás biztosítása,
4. a győri városkép javítása,
5. a „Mosoni-Duna és Lajta folyó térségi vízgazdálkodási rehabilitációja” és a „Szigetközi mentett oldali és hullámtéri vízpótló rendszer ökológiai célú továbbfejlesztése” tárgyú projektek céljainak maradéktalan teljesülése. A projekt további célkitűzései:
6. a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő medencéssé alakítása a Mosoni-Duna torkolatának áthelyezésével és a torkolatáthelyezésbe kerülő műtárggyal,
7. a torkolati műtárgy árvízkapuként való hasznosíthatósága, a vízszint rehabilitáció hatásterületén az árvízvédelmi biztonság növelése.

Máshogy megfogalmazva: a Nagy-Duna a már említett okok miatt olyan mértékben „csapolja le” a Mosoni-Dunát, hogy az veszélyezteti a Szigetköz déli részének vizes élőhelyeit, illetve nehezíti a szigetközi vízpótló rendszer működését. Ezenfelül a torkolati gáttal megoldást nyer az a probléma, hogy áradás esetén a Nagy-Duna visszaduzzasztja a Mosoni-Dunát, komoly veszélyt okozva Győrben és főleg környékén.

A készülő torkolati műtárgy (forrás)

Így nézett ki a Szigetköz (pontosabban a Torda-sziget) csúcsa, még a műtárgy építése előtt

Parti erdő a Mosoni-Duna partján, a háttérben a Nagy-Duna kőzárásával – ez már nagyon a csúcs

A torkolat maga szép látvány, általában jól elkülöníthető a Mosoni-Duna sötétebb vize a Nagy-Dunáétól, illetve feltűnő a két folyó sebességkülönbsége is: a kanyarból kijövő, eléggé összeszűkülő Nagy-Duna jellemzően sebesen áramlik egy-két méterre tőlünk, míg a Mosoni-Duna (pontosabban a kikötői medence) vize általában lomhán cammog.

A Szigetköz csúcsa: balra a Mosoni-Duna, jobbra a Nagy-Duna

Eszünkbe se jusson itt fürdeni: a Nagy-Duna felé gyakorlatilag a több méter mély hajózóútba lépnénk, a sodrás miatt pedig még a jó úszok is nehezen tudnának visszajutni a szigetcsúcsnál véget érő kőzárásra, a folyók összefolyását kísérő örvények pedig nem a pánikba eső ember barátai...

Az összefolyásnál feltűnő a két ág sebesség- és vízszínkülönbsége

A műtárgy elkészültével a környék képe gyökeresen megváltozik: a Mosoni-Duna tervezett új medre miatt a „Szigetköz csúcsa” a Kolera-sziget végére fog „áthelyeződni”.

Jakab László

Megjegyzés: Egy pontosítás: A Duna Csúnynál történő vízlépcsőzése 18 m-es vízszint emelkedést okoz. Nagyobbat, mint Greinnél vagy Ybbsnél. A Dunán a visszatorlasztás 22 fkm-re érvényesül. Ehhez képest Csúnytól Komáromig már nincs két méter esés, onnan meg le Nagymarosig nincs további két méter. Érdemes megnézni egy hosszmetszeti ábrát, ami ezt igencsak jól szemlélteti. Pontosan ez az esés az, ami azt a minden mástól eltérő szigetstruktúrát kialakította a Duna összes másik szigetéhez képest. Kicsit profán módon: a főmeder folyik középen, amiről oldalra lefelé folynak el a vizek, és amit két gyűjtő csatorna fog meg, azaz a Mosoni- és a Csallóközi Duna.

Felhasznált források: eduvizig.hu, szigetkoz.biz, szigetkoz.eu, kisalfold.hu, magyarepitok.hu, kisalfold.hu, portofgyor.hu

A cikk a pangea.blog.hu oldaláról származik, szerzői engedéllyel.