Magas rangú katolikus hivatalnok család gyermekeként látta meg a napvilágot, anyagi gondjai ennek következtében sohasem voltak. Gimnáziumi tanulmányait Condorcet-ban végezte. Vallásos nevelésben részesült, de még fiatalon fellázadt az egyház tanai ellen. Diákkorának meghatározó olvasmányélménye Lev Tolsztoj Háború és békéje volt, már korán megmutatkoztak írói ambíciói. Ennek ellenére a gimnázium elvégzése után nem vették fel a Sorbonne-ra, ezért 1899-ben beiratkozott a levéltári főiskolába. Az ottani tanulmányai alatt elsajátított cédulázó, anyaggyűjtő, rendszerező módszereket íróként is hasznosította, de a tudományos kutatás iránt nem érzett elhivatottságot. 1906-ban megnősült, a következő évben született meg lánya, Christiane. Családi életéről nem sokat tudunk, csak a barátok feljegyzései, nyilatkozatai alapján valószínűsíthető, hogy felesége vallásos volt, és Christiane taníttatása és neveltetése körül olyan viták folyhattak, amelyek alakították az író első nagy regényének, a Jean Barois-nak (magyarul Egy lélek története) problematikáját.

Első irodalmi kísérleteit nemcsak a „hivatalos” irodalom, de barátai sem díjazták. 1906-1908 között írta meg első regényét Egy szent élete címen, de a kéziratot sohasem publikálta. 1909-ben önmaga vigasztalására és bátorítására megírta, majd saját költségein kiadatta a Devenir! (Boldogulni) című regényét. A könyv különösebb visszhang nélkül maradt, a fiatal Martin du Gard nem tudott olvasótábort toborozni magának. Még ugyanabban az évben megszületett következő műve L’une de nous (Egy asszony közülünk) címmel, de ez is elvetélt próbálkozásnak bizonyult.

Csak négy év múlva, 1913-ban érte el az áhított sikert a már említett Jean Barois (Egy lélek története) című regénnyel. Ez már nemcsak az olvasók, de a szakmabeliek figyelmét is felkeltette. A Jean Barois tulajdonképpen egy negatív fejlődésregény: címszereplője vallásos nevelésben részesült, ennek ellenére felnőtt korára mégis szabadgondolkodó lett, majd a halál árnyékában megtért. Nem a bölcsesség birtokában, hanem annak hiányában ért egy életút végéhez. Jean sorsának hátterében a hit és a tudomány konfliktusa áll. Du Gard ekkor került kapcsolatba a korszak legjelentősebb francia irodalmi folyóiratának, a Nouvelle Revues Francaise-nak alkotói körével. Első irodalmi sikerével írótársai közül elsősorban André Gide-et nyűgözte le. 1914-ben aztán Jacques Capeau színháza, a Vieux Colombier nagy sikerrel vitte színre Testament de père Leleu (Leleu apó testamentuma) című drámáját, amely egy paraszti témájú vígjáték.

Nem sokkal ezután kitört az első világháború, Martin du Gard is kivette részét a harcokból. A háború után vidéken vásárolt birtokot, ahová egész háznépét leköltöztette. Ekkor kezdett hozzá élete fő művének, a Les Thibaults-nak a megírásához (magyarul A Thibault család). A hatalmas regényfolyam nyolc kötete közel húsz év alatt készült el (1922-1940 között). Az első hat kötet 1922 és 1929 között folyamatosan került publikálásra, aztán többéves szünet következett, ugyanis du Gard súlyos autóbalesetet szenvedett. A rehabilitáció időszaka alatt teljesen átgondolta regénye cselekményének alakulását. A hetedik kötet korábban elindított kéziratát teljesen megsemmisítette, majd újraírta. Az utolsó két kötet végül 1936-ban és 1940-ben látott napvilágot.

A Thibault-család (magyarra Benedek Marcell fordította) a klasszikus családregények kategóriájába tartozik. Főszereplői apa és két fia, Oscar Thibault, illetve Antoine és Jacques. Mellékágon Daniel de Fontanin és családja élete árnyalja a főhősök sorsának alakulását. Antoine, az idősebb fiú majdnem mindent megkap a fennálló társadalmi rendtől: állást, hírnevet, jólétet, szerelmet. Így azzá válhat, amire személyisége és körülményei predesztinálják: jó emberré, jó orvossá. Jacques, a kisebbik fiú már gyermekkorában szembefordul a családi szokásokkal, az apai zsarnoksággal, az érzelmi béklyókkal. Íróként, forradalmárként próbálja kiélni magát, majd életét áldozza elveiért. Antoine és Jacques a maguk problémáin túl a társadalommal küzdenek: Antoine azért, hogy gyógyítsa, Jacques azért, hogy megváltoztassa. Életük során sokféle lelkületű, szándékú és érzelmű nővel találkoznak, akik természetszerűleg nagyban befolyásolják a cselekmény alakulását. A hetedik kötet váltotta ki a legnagyobb hatást: ebben az író kitágította, európai összefüggésekbe ágyazta az előző kötetek társadalomrajzát, valamint egységbe fogta az egyéni életutakat és a kortörténetet. A Thibault család erős háborúellenessége a második világháború küszöbén különösen aktuálissá vált. Ennek, illetve a regényfolyam hetedik kötetének nagy szerepe lehetett abban, hogy a Svéd Tudományos Akadémia 1937-ben Roger Martin du Gard-nak ítélte oda az irodalmi Nobel-díjat.

A Thibault család születésének szüneteiben Martin du Gard megírta a La Confidence africaine (Afrikai vallomás, 1931) című elbeszélését és a Vieille France (Vén Franciaország, 1933) című regényét. Ezek az alkotások az író más irányú érdeklődéséről is tanúbizonyságot tesznek, de stílusukban szintén a realista-naturalista vonalat követik. Az Afrikai vallomás egy tragikus testvérszerelem története klasszikus módon elbeszélve, egy extrém biológiai és lélektani eset realista rajza. A Vén Franciaország egy képzeletbeli francia falu egyetlen napját bemutatva világít rá a paraszti életforma sivár, elmaradott és csüggesztő voltára.

A második világháború alatt Martin du Gard egészen a német megszállásig Párizsban maradt, majd Nizzába vonult vissza. Itt kezdett el dolgozni legújabb regényén, a Souvenirs de colonel de Maumort-on. A munkát többször elkezdte, majd abbahagyta, végül úgy rendelkezett, hogy befejezetlen regényét és naplóit halála után harminc évvel adják ki. Csüggedten, kétségbeesve, komoran teltek napjai. 1944-ben a francia ellenállásban részt vevő barátai figyelmeztették, hogy neve felkerült a németek feketelistájára. Martin du Gard ekkor sietve Figeac-ba, egy Lot megyei kis faluba utazott, itt húzta meg magát. A háború után visszaköltözött Párizsba, majd élete utolsó éveit vidéki birtokain töltötte. 1951-ben közzétette Gide-del kapcsolatos feljegyzéseit (Note sur André Gide – Jegyzetek André Gide-ről), majd 1955-ben önéletrajzi naplójának töredékeit (Souvenirs autobiographiques et littéraires – Önéletrajzi és irodalmi emlékek).

1958. augusztus 22-én hunyt el, és Nizza külvárosában alussza örök álmát.

Ambrus Adél
Forrás: olvasoterem.com