Gyermekkorát édesapja Pszkovi kormányzóságban fekvő birtokán töltötte. Egész életre szóló élményt jelentettek számára a család körül élő parasztoktól és cselédektől hallott népdalok. Első zongoratanára édesanyja volt, hétévesen Liszt-darabokat játszott, emellett franciául és németül is megtanult. Érdeklődött a történelem iránt, s komolyan elmélyedt a pravoszláv egyházi zene tanulmányozásában. Fiatalkori darabjait dajkájának meséi ihlettek. Tízéves korában jelent meg nyomtatásban első szerzeménye, egy polka. Szülei katonai pályára szánták, a szentpétervári kadétiskola növendéke lett, majd 1852-ben fölvették a Cári Gárda tiszti iskolájába, de közben zenét is tanult.

1856-58-ban a Preobrazsenszkij ezred testőrtisztje volt. 1856-ban megismerkedett Borogyinnal, Dargomizszkijjel, Balakirevvel, Sztaszovval és 1861-ben Rimszkij-Korszakovval, az Ötök későbbi tagjaival. 1858-ban végleg leszerelt, hogy minden idejét a zeneszerzésnek szentelhesse.

Az Éj a kopár hegyen című szimfonikus költeményének témáját gyerekkori meséi ihlették, egy boszorkányszombat, amelyben a sátán alvilági szellemekkel jellegzetes orosz muzsikára táncol. A Gogol drámája alapján készült darab eredetileg a Szent Iván éj egy kopár hegyen címet viselte. A művet azonban Balakirev bírálatára többször átdolgozta. Ezt a vázlatot finomította tovább Rimszkij-Korszakov, ma a mű leggyakrabban az ő hangszerelésében csendül fel.

Egyik barátja a kezébe adta Puskin tragédiáját, a Borisz Godunovot, és ettől kezdve erre fordította minden energiáját. Az ősbemutatóra 1874-ben került sor, ezután visszahúzódott a baráti körből, csak Sztaszovval és Glinka nővérével, Sesztakovával maradt közeli kapcsolatban. Muszorgszkij legmonumentálisabb és legismertebb alkotása a Borisz Godunov, az orosz nemzeti opera egyik csúcsának tekinthető. A zenemű viszontagságos úton jutott el a sikerig. Előbb elutasították, majd átdolgozták a darabot. Ekkor kerültek bele a főbb női szerepek. Az 1874-es premier után néhány évvel mégis levették a műsorról, mert a kortársak a hangszerelést túl haladónak, merész újításait szakmai hibának minősítették. Muszorszgszkij halála után Rimszkij-Korszakov átdolgozta az operát, de az 1940-es években Sosztakovics újragondolta a művet a Bolsoj Színház felkérésére. Az eredeti változatot csak az 1930-as években állították ismét színpadra, ma általában ezt játsszák világszerte. Az opera címszerepében Fjodor Saljapin és Jurij Nyesztyerenko is világhírű lett. Magyarországon a Muszorgszkij eredeti szándékához hű Borisz Godunovot csak 2010-ben adták elő.

1864-től jelentkeztek idegi eredetű betegségének tünetei. 1879-től kénytelen volt elhagyni munkahelyét, megélhetését zongorázással biztosította. A problémák elől az alkoholba menekült, munkássága mégsem hanyatlott: ekkor alkotta az Egy kiállítás képeit, amelyet elhunyt festő barátja, Viktor Hartmann emlékkiállítása ihletett 1874-ben. A művet többször is áthangszerelték, legnépszerűbb a Ravel-féle változat lett, majd száz évvel később az angol Emerson, Lake and Palmer trió is nagy sikerrel dolgozta fel.

Muszorgszkij édesanyja, majd unokahúga halála után a magány elől ismét az alkoholba menekült, idegbetegsége rosszabbra fordult. Állapota 1875-ben átmenetileg javult, így belekezdett a történelmi alapokon nyugvó Hovanscsina című operájába és a Gogol novelláján alapuló Szorocsinci vásár című vígoperába, de befejezni egyiket sem tudta. Utóbbi 1917-ben Cezar Antonovics Kjui zenéjével kiegészítve került színre, előbbit Rimszkij-Korszakov egészítette ki és hangszerelte. Az előjáték Hajnal a Moszkva folyó felett címmel gyakran önállóan is felhangzik.

Muszorgszkijt élete végén barátai is elhagyták, utolsó éveit egyik távoli rokonánál töltötte. Próbálkozott zongoratanítással, énekesek kíséretével, de egészségi állapota annyira megromlott, hogy 1880 nyarán a szentpétervári katonai kórházba került, ahol 1881. március 28-án, 42 éves korában szív- és gerincvelő-bénulásban meghalt.

Ebben az időszakban készült róla Ilja Jefimovics Repin ismert portréja (az alsó képen), amely az egzaltált, őrült zsenit ábrázolja. Ezeket napokat örökítette meg Zsoldos Péter Portré négy ülésben című regénye is.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia, oroszvilag.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.