99

Kihirdették az első Magyar Telefonfilmes Fesztivál tíz győztesét


magyar-telefonfilmes-fesztival

Kihirdették szerdán Budapesten az első Magyar Telefonfilmes Fesztivál pályázatának tíz nyertesét; a győztes alkotásokat a Cannes-i Global Short Film Award mobiltelefonos szekciójának döntőjében vetítik május 25-én Franciaországban.

Kiss Róbert Richard egyetemi oktató, Prima Primissima díjas újságíró, kommunikációs szakember az eredményhirdetésen elmondta, hogy mintegy 70 pályázat érkezett a fesztivál felhívására, az előzsűrizést követően a nemzetközi szakemberekből álló grémium 25 film közül választotta ki azt a tíz győztes alkotást, amely Magyarországot képviseli majd Cannes-ban. A maximum háromperces filmek között lélektani dráma, útifilm és humoros alkotás is szerepel. Kiemelte: az alkotások párkapcsolatokról, internetes zaklatásról, előítéletekről, az összetartozás-tudatról szólnak, de érintik a környezetvédelem témáját is.

Mint fogalmazott, ma, az okostelefonok világában olyan jó minőségű, akár 4K felbontású alkotásokat lehet létrehozni, amelyeket bárhol le lehet vetíteni. Elmondta azt is, hogy a fesztivál nemzetközi zsűrijének tagja volt többek között Sandeep Marwah, az ázsiai filmakadémia executive igazgatója, Csen Jüan-jüan, a Zenith Capital befektetési vezetője, Erdélyi Rudolf, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója, Márta István, a Magyar Fesztivál Szövetség vezetője, Siklósi Beatrix, a közmédia M5 kulturális csatorna igazgatója, valamint Hajnal Virág, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezetője.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy külön díjazzák az Otthon témakörben beküldött legjobb pályázatokat, amelyet külhoni magyar alkotók között hirdettek meg. A díjakat várhatóan április végén adják át.

Karl Bardosh, a New York Egyetem Film, TV és New Media professzora, a nemzetközi telefonfilmes fesztiválok úttörője, a zsűri elnöke hangsúlyozta, hogy a mobilfilmes fesztiváloknak rendkívül jelentős mozgalma van a világban, az első magyarországi fesztivált hagyományteremtő szándékkal rendezik meg. A tíz nyertes magyar alkotást a cannes-i filmvásáron láthatja majd a közönség, 10-10 indiai és kínai, valamint tíz amerikai alkotás mellett. Hangsúlyozta: a mobiltelefon a film- és televíziós nyelv terjesztésére a legalkalmasabb eszköz, amely mögött komoly tömegmozgalom áll.

Sandeep Marwah, az ázsiai filmakadémia executive igazgatója, a nemzetközi zsűri tagja kiemelte: India az elsőszámú filmgyártó nemzet a világon, évente háromszor több játékfilmet készítenek, mint Hollywoodban. Hozzátette: Indiában 2008-ban indították útjára az első nemzetközi mobiltelefonos fesztivált. A tizenkettedik eseményre már 600 pályázat érkezett, ezek közül választották ki azt a tíz alkotást, amely Indiát képviseli május végén Cannes-ban. Elmondta azt is, hogy örömmel vállalta el a magyarországi zsűrizést. Mint mondta, a magyarországi fesztiválra jó minőségű, komoly üzenetet hordozó munkák születtek.

Csen Jüan-jüan, a Zenith Capital befektetési vezetője, a zsűri egyik tagja hangsúlyozta: Kínában ugyancsak komoly hagyományai vannak a filmkészítésnek. Kiemelte, hogy több olyan platform is létezik az ázsiai országban, amelyen naponta több száz mobiltelefonos kisfilmet tekinthet meg a közönség.

A nyertes magyar filmek rövidesen elérhetőek lesznek a mobilfilmfesztival.hu oldalon.

Forrás: MTI

2019.03.21