78

''A forgatáson is úgy ülök a kis monitorom előtt, mint egy néző''

Interjú Szász Attilával, az Apró mesék rendezőjével

szasz-attila

Filmipari vargabetűkről, produceri szakról, reklámokról, még meg nem valósult filmtervekről és korábbi filmjeiről is bőven szót ejtett az Apró mesék mellett Szász Attila a Filmkultúra.hu interjújában, aki a saját bevallása szerint idegesítően szeret belefolyni mindenbe, ami a filmjei körül történik.

Előbb üzleti főiskolára, majd a produceri szakra jártál, később filmes újságíró, a VOX Mozimagazinnál főszerkesztő, majd filmforgalmazó, ezt követően reklámfilmes lettél. Hogy jött mindezek mellett a filmrendezés?

Ez már gyerekkoromban eldőlt. Amikor a moziban olyan filmekkel találkoztam, amelyek nagy hatással voltak rám, mint a Csillagok háborúja. Fura módon a többiekkel ellentétben én nem azt éreztem, hogy Han Solo vagy Luke Skywalker akarok lenni, hanem a kulisszák mögötti világ érdekelt. Bizonyos magazinok révén már akkor is be lehetett látni a színfalak mögé, és nekem nagyon izgalmas volt, amikor rájöttem, hogy ezeket emberek csinálják: valaki megírja, más megrendezi, én pedig a moziban elvarázsolódom ettől az egésztől. Érdekelt, kik ezek a mágusok és mi kell ehhez. A film tehát szerelem volt első látásra. De volt néhány vargabetű, míg eljutottam idáig. A szüleimmel konszenzus volt köztünk abban, hogy kell valami biztos civil szakma, és az IBS több szempontból is jó ötletnek tűnt. Angolul folyt az oktatás, tehát közben a nyelvtudásomat is erősítettem, ráadásul ez az üzleti vonal akkor nagyon prosperáló volt. Mázlim is volt, mert épp a következő évben indult a Filmművészeti Főiskolán a produceri szak, levelező tagozaton. Volt velünk egy időben rendezőosztály is, de az nappali képzés volt, tehát a másik suli mellett nem tudtam volna csinálni. A levelező ezzel szemben csak három napot jelentett hetente, ráadásul előny volt, ha van már diplomád vagy másik iskolába is jársz. Szimultán kezdtem végezni a két iskolát, de a produceri része mindig is kevésbé izgatott. Nagyon sok vizsgafilmet kellett gyártanunk, és bár a hangulat azonnal elvarázsolt, irigykedve néztem az alkotókat, hogy miközben ők a nagy lila ködben alkotnak, addig nekem a számlákkal kell bíbelődnöm. De az osztályfőnökünknek, Zsombolyai Jánosnak az volt a koncepciója, hogy mi mindenhez értsünk, mert így nem lehet majd minket átverni. Ezért tanultunk vágni, tanultunk operatőri ismereteket, voltak színészvezetéssel kapcsolatos óráink, és vizsgafilmet is kellett rendeznünk. Bacsó Péter forgatókönyvírást és dramaturgiát tanított nekünk, neki minden hétre újabb jeleneteket is kellett írnunk. A rendezőkhöz hasonlóan mi is tanultunk művészettörténetet, laborismereteket, hangot. Szabó István a nemzetközi koprodukciók kapcsán tartott nekünk órákat, Andy Vajna pedig arról mesélt, hogyan finanszíroz filmeket, mit jelent az előfinanszírozás, a sztárokkal való munka. Jó idők voltak, de nyilván azt már az elején közölték velünk, hogy ebből az iskolából annyit fogunk kapni, amennyit mi elveszünk belőle.

apro-mesek

Hogy jött mindeközben a filmes újságírás, a forgalmazás, majd a reklám?

Már a főiskolai évek alatt elkezdtem filmkritikákat írni, legalább 10-15 újságnak írtam akkoriban. Ezenfelül tévéknek is csináltam filmes műsort, majd a ’90-es évek végén többedmagammal létrehoztam egy filmforgalmazó céget, külföldi filmeket és sorozatokat vásároltunk, amiket aztán itthon eladtunk. Akkoriban jöttek létre a kereskedelmi csatornák, és mi mindenhol beszállítók voltunk, több száz külföldi forgalmazóval tartottuk a kapcsolatot. Ez azt jelentette, hogy én három-négy évig mindent megnéztem a brazil szappanoperáktól a francia művészfilmekig. Idővel komoly renomém volt, több csatornánál is az ajánlásaim alapján hoztak döntéseket. Közben pedig végig az volt a szándék, hogy én majd rendező leszek. Még a főiskolán találkoztam Keményffy Tamás operatőrrel és Hidasi Dalma producerrel, és ők adták az első reklámfilmes rendezői lehetőségeket nekem. Sok évig szinte csak együtt dolgoztunk reklámfilmeken.

Itt írtál is, vagy csak rendeztél?

A reklámfilmek a mai napig úgy működnek, hogy a rendezők általában már kész scriptet, nem ritkán storyboardot kapnak. Nyilván ügyfele és ügynöksége válogatja, de elvárják, hogy valami inputot te is beletegyél. Én mindig tele voltam ötletekkel. Volt, aki szerette, ha átírtam, volt, aki kevésbé, de az egész nagyon jó iskola volt. Az első néhány reklámfilmem maga volt a borzalom, de továbbra is megbíztak bennem, ráadásul az volt a furcsa, hogy nem lógtak ki nagyon az akkori magyar mezőnyből.

Összesen hány reklámot csináltál eddig?

Közelít a kétszázhoz. Ha keresnek és ráérek, akkor a mai napig szívesen rendezek reklámfilmeket, de most az Örök tél és az Apró mesék miatt két év szinte teljesen kimaradt. Ez a két film olyan közel volt egymáshoz, hogy szinte egyik forgatásról estem a másikba. A reklámfilm megélhetési munka egy filmrendezőnek, ami ideális esetben úgy működne, hogy akkor csöng a telefonod, amikor leadtad az előző filmed, rendezel néhány reklámot, majd jöhet a következő film, de ilyen ideális helyzet persze sosincs.

Mire eljutottál az első filmedig, rendesen körbelőtted a szakmát minden irányból. Mennyit tudtál tanulni ezekből a társszakmákból?

Mindenből tanultam. Azáltal, hogy tíz évig voltam filmkritikus, tűpontosan meg kellett tudnom fogalmazni, mi tetszik valamiben és mi nem. Aztán egyszer csak már ott tartottam, hogy az is megvolt, mit lehetett volna jobban csinálni vagy mit lett volna érdemes másként. A forgatáson is úgy ülök a kis monitorom előtt, mint egy néző. Nézem a színészeket, és ha bajom van, akkor ezáltal sokkal könnyebben meg tudom fogalmazni, mi az, mit szeretnék másképp. Ráadásul mind kritikusként, mind forgalmazóként az ember olyan mennyiségű mozgóképet lát, amiből óhatatlanul lecsapódik tudat alatt is egy rakás dolog. Apróságok, amik egyszer csak, amikor szükség van rájuk, valahonnan előugranak hirtelen. Forgalmazóként viszont erősen arcul csapott először, hogy a film egy termék. Nem értettem, miért ilyen nagy a fluktuáció a külföldi forgalmazó cégeknél, kérdeztem is valakitől, hogy lehet, hogy az egyik héten még játékfilmeket, a következő héten pedig már dokumentumfilmeket árult. Neki ez egy termék volt, nem voltak preferenciák. Az viszont, amit előbb újságíróként, majd forgalmazóként megtanultam abból, mit és hogyan érdemes kommunikálni, milyen anyagokat érdemes kiadni egy film kapcsán a sajtónak, mind a mai napig kiváló vezérvonal számomra.

apro-mesek

Jóval a tévéfilmek előtt, viszont már jó néhány évvel az 1996-ban befejezett főiskola után, 2004-ben készült el az első kisjátékfilmed, a Most látszom, most nem látszom. Ennyire nehéz volt összehozni?

Addigra már voltak nagyjátékfilmes terveink is, de bárkihez fordultunk, akár itthon, akár külföldön, mindenki azt mondta, a reklámfilm nem elég referencia. Ezért szükség volt egy filmre, amit felmutathattunk. Nem volt annyira nehéz finanszírozni, mert az akkoriban forgó reklámfilmes bevételeinket forgattuk vissza a producerekkel közösen ebbe a kisjátékfilmbe. Azzal a reménnyel fektettünk be ebbe autó vagy egy fél lakás helyett, hogy ez majd közelebb visz minket a nagy álmunkhoz, a nagyjátékfilmhez. Sok helyre eljutott a film, számos kritika készült róla, és rengeteg ajtót megnyitott nekünk külföldön is. Volt, aki már a trailer alapján jelezte, hogy szeretne velünk dolgozni, és ahogy nagyobb volt a fogadókészség, azt hittük, miénk a világ, és rögtön egy nagyobb nemzetközi koprodukcióban kezdtünk gondolkodni.

Ez volt a Zoe című filmterved, ami többször is úgy tűnt, hogy hamarosan megvalósul?

Igen. Ez egy természetfeletti dráma lett volna, és sokáig valóban úgy tűnt, el is készülhet majd. Mindenképpen műfaji filmet akartunk, ráadásul olyat, aminek itthon nem nagyon volt kultúrája, és nem is igazán volt rá fogadókészség. Végül, miután már Norvégiából, Horvátországból és Kanadából is voltak aláírt koprodukciós szerződéseink, akkor itthon is egészen másképp kezdtek ránk nézni, egyre támogatóbb volt az MMKA is. Az utolsó döntéseik egyike volt a mi nagyjátékfilmünk támogatása, de rá pár hónapra meg is szűnt a szervezet. Addigra le volt terepszemlézve a film, alá volt írva minden szerződés, kiválasztottuk a színészeket is, ráadásul akkor Liv Ulmann már évek óta biztos pont volt a szereplőgárdában. Nagyon szerette a könyvet és a rövidfilmemet is. Csakhogy aztán egyik napról a másikra kiesett a magyar finanszírozó. Később persze az is kiderült, hogy alapvető probléma volt, hogy mégiscsak elsőfilmes rendező voltam, a nagyobb nemzetközi cégek emiatt nehezebben szánták rá magukat, hogy beszálljanak.

Ezt a történetet elengedted azóta, vagy továbbra is tervezel vele?

A Filmalap felállását követően azonnal újrapályáztunk vele. Láttak is benne potenciált, de az volt a kérés, hogy írjuk át. Nagyon sok jogi hercehurca miatt végül az a terv sem valósult meg, mert addigra már nagyon sok külföldi írói munka is volt az anyagban. Ezzel a többszereplős koprodukciós helyzettel akkoriban még nem tudott mit kezdeni a Filmalap, így végül a támogatást sem kaptuk meg. Tavaly újragondoltuk az alapötletet, és született egy új forgatókönyv, immár a Filmalap támogatásával. Most a második fejlesztési körnél tartunk. Amennyiben sikerül olyan forgatókönyvet írnunk belőle, amely meggyőzi a döntéshozókat, akkor ez remélhetőleg belátható időn belül gyártásba kerülhet.

apro-mesek

Szinte a kezdetek óta fix csapattal dolgozol, de az újabb rendezéseidnél Keményffy Tamás helyett már Nagy András van a kamera mögött operatőrként. Miért volt váltás?

Az élet közbeszólt. Tamás nagyon jó operatőr volt és nagyon jó alkotótárs. Nem csak a képekhez, a dramaturgiához is nagyon jól értett, de jött egy olyan betegség az életében, ami után már nem tudott operatőrként dolgozni. Ekkor kellett újabb alkotótársat keresnem, és ezért is kezdtem el Nagy Andrással dolgozni, aki egyébként Tamás osztálytársa volt a főiskolán, és vele is több évtizedes az ismeretségünk. Reklámokon próbáltuk ki egymást először. A kezdetek óta kerestem azokat az alkotótársakat, akik hasonlóan megszállott módon a minőségre törekszenek, és akikkel megvan az összhang. Ilyen többek között Hargittai László vágó, Major Csaba hangmérnök, Valcz Gábor látványtervező és Lajos Tamás producer is.

Köbli Norbertről nem is beszélve, akivel nagyon sokban hasonlít a pályátok, és akivel A berni követ óta minden filmen együtt dolgoztál. Vele a VOX-nál ismerkedtetek meg?

Ott pont váltottuk egymást. Akkor fejezte be a rovatait, amikor én lettem a főszerkesztő, de volt még két-három közös szám, amelybe ő is írt. Később, már forgalmazóként is kapcsolatban voltunk. Sokat találkoztunk a nemzetközi filmvásárokon, és gyorsan kiderült, nagyon egy húron pendülünk, így amikor elkezdett forgatókönyveket írni, meg is mutatta nekem a korai zsengéit, és később ő is olvasta az írásaimat. Ugyanolyan megszállott mozi fanatikusok vagyunk, ez egy jó találkozás volt.

Korábban saját magad írtad a forgatókönyveidet. Könnyen átálltál a vele való közös munkára?

Nekem sosem ment könnyen az írás. Nem is ment jól, nem is nyújtott kielégülést, nem is voltam elégedett soha. Számomra frusztráló érzés egy történetet az elejétől a végéig kitalálni. A jelenetek szintjén sokkal könnyebben boldogulok. Azért is tudok Norbival nagyon jól együttműködni, mert ő nagyon erős a szerkezetben, a történetben, a dialógban és tulajdonképpen az írás minden aspektusában, és onnantól, hogy van egy nagyon erős alapanyag, már könnyebben elmerülhetünk a részletekben. Jó, hogy viszonylag hamar felismertem, mennyivel könnyebb, ha nem vesztegetek el hónapokat, adott esetben éveket azzal, hogy próbálok egy jó könyvet megírni, miközben ugyanennyi idő alatt Norbi írna nekem hármat.

A berni követ forgatókönyve hogy került hozzád?

Norbi felhívott, amikor rendezőt kerestek, és megkérdezte, érdekel-e egy olyan ’56-os témájú tévéfilm, amit még csak nem is én írtam. Addigra már annyi projekt szanaszét hullott, hogy azt mondtam, bármi érdekel. Korábban nem nagyon foglalkoztatott ez a téma, ráadásul túltelített volt a piac, hiszen közel voltunk még az 50. évfordulóhoz. Tartottam tőle, hogy nehéz lesz az ʼ56-os témában újat mondani, de Nagy András megmutatta a Szabadság, különjáratot, ami nagyon érdekes hibrid, átmenet a rövid- és a nagyjátékfilm között, de mozis kiállításban. Megnyugtatott, plusz megtetszett, hogy attól, hogy tévéfilm, nem kell úgy kinéznie, mint egy régimódi tévéjáték.

apro-mesek

A saját forgatókönyveid mai történetekről szóltak?

Kettő a mában játszódott, egy pedig a ’90-es években.

Hogy éled meg, hogy ehhez képest sorra jönnek a kosztümös történelmi filmek a filmográfiádban?

Sosem innen közelítem a dolgot. Mindig a történet az, ami engem először megfog. A berni követtel kapcsolatos félelmeim is azonnal szertefoszlottak, miután elolvastam Norbi forgatókönyvét. Nem úgy volt ’56-os film, mint a többi, hiszen egyrészt ’58-ban, ráadásul Svájcban játszódott, és annyira izgalmas, fordulatos és feszült volt, hogy nem történelmi drámaként, sokkal inkább politikai krimiként, túszdrámaként közelítettük meg.

Az Apró mesékről mikor hallottál először, és ebben mi fogott meg a legjobban?

A Félvilág után ez lett volna a következő filmünk. Úgy voltunk vele, hogy bár nagyon jóízű munka volt ez a két film, ideje továbblépni a tévéfilmek világából. Ahogy eldöntöttük, hogy pályázunk a Filmalaphoz, Norbi kinyitotta a varázscilindert, ami tele van szinopszisokkal és ötletmorzsákkal, és kiszórta az asztalra, hogy válasszunk. Ő ezekkel már foglalkozott korábban, elkezdte írni, majd félretette őket. Ezek közül volt az egyik az Apró mesék története. Van egy csavar a történetben, ami egyből nagyon megfogott, de nagyon tetszett, hogy van benne akció, van egy antihős, aki hőssé válik, van szerelem, miközben a történet a végére már szinte pszicho-thrillerbe fordul. Nagyon jó régi filmek emlékeit ébresztette fel bennem, többek között néhány Hitchcock-művét is, és egész egyszerűen azt éreztem, hogy én ezt biztosan megnézném. Miután pályáztunk, minden úgy ment, mint kés a vajban. A forgatókönyv hamar megszületett, 2016 végére készen álltunk a forgatásra, de különböző okok miatt ez csak a következő tavasszal indulhatott volna, én pedig mindenképp ősszel szerettem volna forgatni a filmet. Korábbi reklámfilmjeimből tudtam, hogy mennyivel izgalmasabb az őszi erdő, és mennyivel könnyebb is forgatni benne, mint az élénkzöld, erőszakosan ébredő, a betolakodókat szinte kitaszító tavaszi erdőben. Így viszont közel egy év kimaradt volna, de közben Norbi és Tamás bedobta az Örök tél ötletét. Sokáig számolgattuk, hogy tudjuk a kettőt ennyire feszesen egymás után összehozni, de végül sikerült.

Érzel bármilyen különbséget a saját hozzáállásodban a tévéfilmes és a mozis munkák között?

Nem. Mindig többet akarok kihozni a keretből, mint amire elég. Ez még az Apró mesékre is bőven igaz. Van is egy olyan félelmem, hogy a sajtó és a nézők is várnak egyfajta nagy ugrást ettől a filmtől, mondván, most majd nagyobbat gurítunk, hiszen ez az első mozifilmünk, de azt kell mondjam, a nagy léptékváltás már az Örök télnél megtörtént. A két film közel ugyanannyi pénzből készült, ráadásul elképzelhető, hogy ilyen fajsúlyos filmek után egyeseknek az Apró mesék akár könnyed szórakoztatásnak is tűnhet. Tény, hogy ez egy fiktív történet, ahogy az is, hogy az eddigi filmjeink közül eddig ez a legkommerszebb. Nem azért, mert mozira készült, hanem mert ez a történet ezt kívánta.

apro-mesek

Hitchcockot említetted már. Rajta kívül mely alkotók és milyen filmek inspiráltak még ennél az Apró meséknél?

Ahogy az Örök tél esetén, úgy itt is elkezdtem kerülni a vonatkozó filmeket. Nem akartam belefutni valami túl jó ötletbe. Világítási referenciákat nézegettünk Nagy András operatőrrel, mással ilyen téren nem is nagyon szoktam egyeztetni a képi világról. Norbinak rögtön mondtam, miután elolvastam, hogy ez egy Anthony Minghella-bestof, amiben ott van A tehetséges Mr. Ripley, Az angol beteg és a Hideghegy is, de ez nála is teljesen tudat alatt működik. Inkább a vágást követően kezdtem hasonló filmeket nézni, és akkor is leginkább a zenei referenciákra voltam kíváncsi. Eleinte az volt a terv, hogy kísérletezünk majd a zenével, de a ’40-es évek filmzenéje azonnal tökéletesen rásimult a jeleneteinkre, átölelte, és nem is engedte el.

Már az első körtől képben volt a film noir?

Igen, számomra magától értetődőnek tűnt, hogy egy ʼ45-ben játszódó történetet a 40-es évek filmjeinek stílusában mesélünk el, bár azt már akkor is tudtam, hogy egy erdőben nyilván nem tudunk film noir jeleneteket forgatni. De a pesti jeleneteknél és a házbelsőknél fontos volt, hogy visszahozzunk egy-két klasszikus világítási megoldást. Nagy Andris nagyon sokat gondolkodott a megvalósításon, mert arra gyorsan rájöttünk, hogy ha a színész csak egy centivel előre, hátra vagy oldalra dől, a régi filmekre jellemző, pontosan rekonstruált fénybeállítás azonnal felborul. Ezt viszont idő hiányában sem tudtuk volna végigcsinálni, ezért jól meg kellett választanunk azokat a jeleneteket, ahol megidézhettük ezt a stílust. Nem törekedtünk görcsösen a hommage-ra, de ahol lehetett, ott lecsaptunk rá. A végén leginkább a zenével tudtunk ráerősíteni erre.

Hogy alakult a szereposztás?

Jó nagy castingot tartottunk, még az Örök tél előtt. Norbival már a legelején megegyeztünk abban, hogy ez a karakter nagyon passzol Szabó Kimmel Tamáshoz, de úgy voltunk vele, megnézünk másokat is. Szeretjük nyitva tartani ezt a kérdést, hátha jön valaki, aki meg tud lepni. A női főszerepre is nagyon sok színésznőt megnéztünk, mert elképesztően izgalmas a mostani 30-as korosztály. Sok olyan színésznő van ebben a körben, akivel szívesen dolgoznék, és többen is voltak, akik az egyik filmhez nem passzoltak, de a másikhoz vissza tudtuk őket hívni.

A harmadik főszerepet eredetileg Nagy Zsolt alakította volna, de ő végül nem tudott megegyezni az anyagi kérdésekben a produkcióval, és kiszállt. Ez mennyire borította a terveidet?

Mindketten sajnáltuk, hogy most nem tudtunk együtt dolgozni, de úgy voltam vele, ha valakit kérlelni kellene, hogy vállalja el, akkor annak biztosan rossz szájíze lenne végül. A döntése után teljesen újra kellett gondolnunk a karaktert. Adta volna magát, hogy ezt követően behívjuk a második legjobbat, mert a legvégén hárman maradtak a kalapban, de nem akartuk a második legjobbat, inkább hozzányúltunk a forgatókönyvhöz. Kevésbé egyértelműbb, izgalmasabb lett a karakter, és ehhez másik színészre volt szükségünk, ráadásul a kisfiút is hozzá kellett megtalálnunk. Teljesen más volt az első és a második casting-kör erre a szerepre. Molnár Levente korábban is mindenben nagyon meggyőző volt, amiben láttam, ráadásul az is segített ebben az esetben, hogy kevésbé volt ismert arc.

apro-mesek

Casting direktort nem is használsz?

De, az első körben mindig. A Félvilág esetében például a casting direktor ötlete volt, hogy nézzük meg Kovács Patríciát, aki addig sem Norbinak, sem nekem nem jutott eszembe. Nem is tudtuk, hogy nem sokkal azelőtt szült, így a külseje megváltozott, sokkal közelebb volt a kor ideáljához, mint ahogy mi emlékeztünk rá. Nagyon jó, amikor valakinek az életében van egy ilyen talán soha vissza nem térő állapot, amit egy karakter építésére is fel tudunk használni.

A korábbi történelmi filmjeitekben mindig voltak olyan kapcsolódási pontok, amelyektől az adott történet a mai viszonyok között is működött, dekódolható volt. Itt is van ilyen számodra?

Van, sőt, talán mind közül ez a leguniverzálisabb történet, a legtöbb mára való utalással. A korábbi filmjeinknél a történelmi kontextust külföldön nem igazán tudták hová tenni. Ez a háború utáni időszak viszont nagyjából mindenhol és mindenkinek ugyanazt jelenti: a romokban álló társadalom kifordítja magából az embereket. Másrészt ez a film a bizalomról szól, a férfi-nő kapcsolatról, és olyan viselkedési mintákról, amelyek akár a mai kapcsolatokban is jelen lehetnek. A film egy része, a családon belüli erőszak például ugyanúgy működik ma is, akár egy panelban, akár egy budai villában, helyenként még a dialógok szintjén is. De nyilván a fordulatokat és a történetet nem lehetne egy az egyben átültetni a mába, azért is kell abban a korban tartani, mert csak akkor hiszed el. Teljes bizonytalanság és káosz van a háború után. Még nem állt fel az igazságszolgáltatás, nem tudod, hogy ki van hatalmon, merre hajolj, kinek mit mondj azért, hogy túlélj. Ez egy olyan veszéllyel teli helyzet, ami ma nincs. Legalábbis Magyarországon nincs.

Te mennyire ásod bele magad ilyenkor az adott korszakba, akár a külsőségek, akár a történelmi háttér tekintetében?

Az első körben szívesen hagyatkozom azokra a szakemberekre, akik elvégzik a kutatómunkát. Norbi eleve rengeteget kutat, tehát amit ő leírt, az már történelmileg hiteles, aztán bejön a képbe a jelmeztervező, a látványtervező, és mindig van történelmi szakértőnk is. Közben engem elkezdenek bizonyos képek inspirálni, és elkezdek azokhoz ragaszkodni, hogy azokat sikerüljön pontosan rekonstruálni. Néha ezek a képek nem feltétlenül tükrözik a korhű valóságot, ilyenkor ezt addig kell formálgatni, amíg hitelessé nem válik. Minden részletről nagyon sokat beszélünk, pont azért, hogy ami eltér a valóságtól, például egy emeletes ház az erdő közepén, azt is korhűvé tegyük. A folyamat végére kicsit én is szakértővé válok, de magamtól feleslegesnek érzem, hogy az elejétől ennyire beleássam magam, hiszen az ő kezükben már akkor ott van minden ismeretanyag és forrás, amikor én még azt sem tudom, hová nyúljak. Ezért is fontos, hogy olyan emberekkel vedd körbe magad, akik ezt szó szerint az utolsó szögig vérkomolyan gondolják. Mint Valcz Gábor látványtervező, aki tényleg azért is szól, ha olyan szöget vernek be a díszletbe, amilyen nem volt régen. Ilyenkor azt érzem, jó kezekben vagyunk, nekem ezzel már nem kell foglalkoznom.

apro-mesek

A film utóéletébe mennyire folysz bele?

A forgalmazói, filmkritikusi múltammal, plusz azzal, hogy számtalan film- és műsorelőzetest vágtam már össze, és egy időben még az MTV arculatfelelőse is voltam, óhatatlan, hogy belefolyok. Az első három filmnél ez nyilván kényszer volt, hiszen tévéfilmként nem volt forgalmazónk, magunk készített ünk plakátokat, előzeteseket és szlogeneket. Bár azt mondják, nem jó, ha az előzetest a rendező vágja, de én tudok távolságot tartani az anyagtól. Tudom, hogy ez egy termék, amit el kell adni. Sokkal jobban meg szoktam kutyulni az előzeteseinkben a történetet, hogy összezavarjuk a nézőt, mint mondjuk egy profi trailer-vágó. Most nyilván sok szkanderunk volt, hiszen sok szempontnak kell egyszerre megfelelni, a Filmalap mellett bejött a forgalmazó is. Most a finisnél tartunk, és még beszélő viszonyban vagyunk, ami jó hír. Bárkit meg lehet kérdezni, meg fogja erősíteni, hogy én idegesítően belefolyok mindenbe. Akár ebben a fázisban, akár az előkészítés során, a cizellálásommal az agyára megyek mindenkinek. Egy ponton túl az emberek ellenállását is felőrlöm, míg végül felteszik a kezüket. Viszont tök szívesen nézem vissza a filmjeinket, mert úgy érzem, hogy minden kockájuk az én ízlésemet és döntéseimet tükrözi. Nincs olyan, hogy valamit ráhagytam. Maradéktalanul elégedett persze nem vagyok egyikkel sem, mert sosem elég az idő és a pénz, vagy épp van, ahol rossz döntést hoztam, de mindegyikre nagyon büszke vagyok. És szeretem, ha minden, ami a filmjeinkkel kapcsolatos, így a marketing is, ugyanezt az ízlést tükrözi.

Klacsán Csaba
Forrás: filmkultura.hu

2019.03.20