A regény narrátora Paul, aki egyes szám első személyben meséli el az olvasó számára a legszebb nap történéseit. Rögtön az elejétől fogva a tökéletesség benyomását igyekszik kelteni anélkül, hogy ezt restellené. Bemutatkozik mint jóképű, sikeres üzletember, aki egy nála jóval fiatalabb, gyönyörű feleséggel, két gyönyörű kisfiúval és egy impozáns külvárosi házzal büszkélkedhet. Nem is rejti véka alá, hogy a környéken ők számítanak az „ideális családnak”, akikre mindenki irigy, legalábbis így látja, láttatja ő magukat. A saját magáról, családjáról és életéről kialakított képet mindvégig úgy próbálja bemutatni, hogy még az olvasó is irigy legyen rá. Bármennyire is próbál imponálni, a sorok között olvasva már az elején egyértelművé válik, hogy Paul nem teljesen az, akinek vallja magát. A kérdés csak az – ami természetesen a regény folyamán fokozatosan kiderül –, hogy mi is rejlik valójában a mélyben, mennyire más Paul, mint akinek bemutatkozott. Vagy ahogy ő maga fogalmaz: „A magam részéről kíváncsi vagyok rá, hogy Mia szerint van-e sötét oldalam. A legvalószínűbb, hogy amennyire ő tudja, én csak az ő drága, szerető férje vagyok.”

Paul és Mia több mint tíz éve élnek boldog házasságban. Egy kora tavaszi pénteken a férj romantikus hétvégére viszi feleségét tóparti nyaralójukba, megígérve neki, hogy ez lesz kettőjük számára a legszebb nap. Mindenre gondolt és minden apró részletet megtervezett, hogy minden tökéletes legyen. Azonban már az autóban tapintható közöttük a feszültség, és a több órás utazás alatt egyre csak fokozódik. A legszebb nap végül nem igazán Paul tervei szerint alakul, aki egy darabig gond nélkül veszi az akadályokat és újratervez, a nap végére azonban teljesen más lesz a helyzet, mint ahogy szerette volna.

Regényében Kaira Rouda egyetlen nap eseményeit mutatja be apró lelki rezdülésekkel, finomra hangolt feszültségekkel, fordulatos cselekménnyel fűszerezve. Rouda pszichothrillere nem annyira pörgős, eseménydús, ennek ellenére nagyszerűen felépített történet, amelyben a ki nem mondott, mélyben lapuló, feltörni készülő érzelmek és feszültségek vezetik a történetet az elkerülhetetlen konfrontáció felé. Kétségtelen, hogy a könyv legkarakteresebb, legkidolgozottabb jelleme Paul, a „klasszikus rosszindulatú önimádó, valószínűleg pszichotikus.” A regény érdekességének és erősségének számít, hogy az ő szemszögéből, az ő gondolatainak, indulatainak tükrén keresztül látjuk a regény többi szereplőjét, illetve az eseményeket.

A könyv rövid fejezetekre való tagoltsága, amelyekben egy-egy óra, fél óra vagy negyed óra történéseit mutatja be, könnyen olvashatóvá teszi azt, érzékelteti ugyanakkor azt is, mennyire sok vagy akár kevés minden történhet pár percben, mennyire gyorsan vagy éppenséggel lassan tud telni az idő feszült helyzetekben. Időnként Paul visszacsatol egy-egy korábbi eseményre is, amellyel segít az olvasónak teljesebb képet kialakítani róla, megérteni, összerakni személyét – amitől persze nem biztos, hogy szimpatikusabb, szerethetőbb lesz. Az írónő bevallása szerint annak ellenére, hogy a hideg futkosott a hátán Paul személyétől, minden percét élvezte vele, és az sem kizárt, hogy lesz még Paulnak egy története.

Elekes Tünde
Forrás: olvasoterem.com