256

Nat King Cole 100

SzaSzi írása

nat-king-cole

Bársonyos bariton hang, lírai, sőt már-már szentimentális szöveg, fülbemászó dallamok, könnyed zongorajáték és mindig széles mosoly – ő a 100 évvel ezelőtt született Nat King Cole, aki fénykorát az 1940-50-es években élte. Hangjával a lelkekig hatolt, és a maga egyszerű módján vezető szerepet töltött be a művészetben.

Zongoristaként, dzsessz-zenészként kezdte, később énekesként, croonerként jobban érezte magát, de vezetett rádióműsort, volt televíziós showman, és számos filmben is szerepelt. Ott volt, amikor a jazz helyet vívott ki magának a művészetek magasában, jelen volt a rádiózás aranykorában, s a televíziózás hőskorában is. A szó szoros értelmében mindenki ismerte őt, s ma sincs a szakmában olyan, aki ne tudná, ki volt.

Nathaniel Adams Coles néven 1919. március 17-én, az alabamai Montgomeryben látta meg a napvilágot. Négy éves volt, amikor a család a jobb élet reményében Chicagóba költözött. Apja egy baptista gyülekezet lelkésze lett, anyja pedig a templomi kórus vezetője, így a családnak meghatározó szerep jutott a fekete közösségben. Nat anyjától tanult zongorázni, s meglehetősen tehetségesnek bizonyult. Gyakran orgonált a templomban, tizenkét évesen pedig már a nagy klasszikusokat tanulta, „Bachtól Rahmanyinovig mindent”, de megismerte a nagyváros zenei anyanyelvét, a dzsesszt és a bluest is. Nagy hatással volt rá például Earl „Fatha” Hines zongorajátéka. Az iskolát nem fejezte be, minden idejét a zenének szentelte. Mindössze tizenöt évesen egy 14 tagú zenekar vezetését vállalta el, a következő évben megkapta első profi szerződését a Broadway egyik fekete színházában. Bátyjával, Eddie-vel, aki bőgőzött, együttest alapítottak, országos turnéra indultak, és elkészítették első felvételüket is. A szerelem is korán bekopogtatott hozzá. 17 volt, amikor elvett egy színésznőt (1948-ban elváltak, majd újra nősült).

Los Angelesben telepedett lett, bárokban, night clubokban játszott, mindenhol óriási feltűnést keltett játékával. Egy róla szóló legenda szerint ekkor kapta egy bártulajdonostól a „King” becenevet, aki elismerése jeléül egy ezüst koronát tett Nat fejére. 23 évesen mindenesetre saját nevével jelent meg az a trió (King Cole Trio, a vezetékneve végéről innentől elhagyta az s betűt), amelyből újító módon hiányzik a dob zaja, és a zongorán kívül egy gitáros (Oscar Moore) és egy bőgős (Wesley Prince) szerepelnek együtt. Olyan korszerű játékmodort, újszerű hangzást alakítottak ki, amely a modern együttesekre is hatott. A swing zongorastílust később nagyon sok muzsikus veszi át, sőt a 40-es évek közepétől a táncdalok hangzásában is felfedezhető. Tény, hogy a Király karrierjének fénykorát az 1940-50-es évek jelentették. Tökéletes zongoraelőadás vidámsággal, humoros szövegekkel kombinálva – ez jellemezte fellépéseit. Óriási volt a sikerük, több rádióban is szerepeltek. Bár tagcserék előfordultak, 1945-ben lemezszerződést írtak alá a Capitol Records-nál, és megjelent első albumuk Anatomy Of A Jam Session címmel. Ezt aztán 1968-ig számos album követte, az utolsó nagy a Those Lazy-Hazy-Crazy Days of Summer volt. Érdekes módon, amikor a Billboard magazin első toplistáját közzétette 1945-ben, annak élén a King Cole trió egyik albuma állt.

A világháború után sok minden átalakult, megélénkültek a társadalmi változások. Cole finom kulturáltsága is jól tükrözte a fekete közösség új törekvéseit. 1946-ban a The Christmas Song vonósokkal a háttérben utat mutatott, minden idők első, fekete karácsonyi slágereként bebizonyította, hogy „a fehéreknek nincs monopóliumuk a kulturáltság terén”. Cole az első perctől fogva érezte, hogy a The Christmas Song igazi karácsonyi sláger lehet, és lebonthatja a szegregációs korlátokat. Megkereste a dallal a Capital Records-ot, akik elzárkóztak attól, hogy egy fekete zenésztől adjanak ki karácsonyi számot. A következő napokban azonban történt valami: akkor jött ki Cole I Love You For Sentimental Reasons című dala, amely hat hétre a Billboards sikerlistájának élére állt – ez óriási áttörés volt a fehér zenészek uralta eladási listák tendenciájában. A közönség pedig újabb slágerre vágyott a Királytól, így a lemezkiadó cég, látva az üzleti lehetőséget, tökéletes időzítéssel mégis kiadta a karácsonyi dalt, amely a mai napig az egyik legnépszerűbb ünnepi sláger (1961-ben újra felvették több finomítással, szimfonikus hangszerelésben).

nat-king-cole

A sikereken túl, akarata ellenére Cole pedig mégis a faji ellentétek „frontvonalában” találta magát. Az első fekete volt, aki családjával Los Angeles fehérek lakta elővárosában, a Hancock Parkban bérelt házat. Szomszédjai mindent megtettek, hogy jobb belátásra bírják: kutyáját megmérgezték, gyepét tönkretették, de a jogi megoldásoktól sem riadtak vissza. Közben újabb sikerek érték: az első afroamerikai volt, akinek saját rádióműsort kapott, s az 50-es évek végén ezt megismételve ő lett az első fekete bőrű, aki televíziós showműsort vezetett (1956) az NBC csatornán. A Nat King Cole Show a nap vezető előadóit mutatta be, egyre népszerűbb lett, de a következő évben mégis le kellett venni a műsorról, ugyanazért, amiért a rádióprogramját is megszüntették, mert nem találtak számára szponzort. A maga módján próbált harcolni a faji előítéletek ellen, például beperelte azokat a hoteleket, amelyek a bőrszíne miatt nem adtak neki szobát. Derék és tisztességes ember volt, de sajnos egy olyan időszakban, amikor a rasszizmus a leginkább tombolt. 1956 áprilisában Birminghamben játszott, amikor a színpadon támadt rá öt fehér férfi, a Fehér Polgárok Tanácsának tagjai. (Pedig ez már Anglia!) „Egyikük szájba verte Cole-t, aki hátrazuhant a zongoraszéken. A másik a lábát ragadta meg, és csavargatni kezdte (…) támadóit végül megbilincselték és a fogdába hurcolták. Maga a polgármester kért bocsánatot az öltözőben az énekestől.” (Ward, G. C.) Végül Cole a sérülései ellenére befejezte a műsort. Az ilyen események nem csak a jóérzésű amerikaiakat zavarták meg, de a polgárjogi mozgalom aktivistáit is lendületbe hozták, akik viszont azt kritizálták, hogy Cole nem tett eleget a feketék egyenjogúságának kivívásáért.

nat-king-coleVisszatérve a Király zenei pályafutásához, átmeneti visszafogottság után, az 50-es évek végén egyéni előadóként és a jazz-rajongók szomorúságára inkább a populárisabb stílus felé fordulva új erővel folytatódott karrierje. A Rambinʼ Rose, a Mona Lisa, a Too Young, a Love, az Unforgettable, a Route 66 és a Nature Boy hatalmas rajongótábort vonzott, gyakran szerepelt a slágerlisták élén, s közben a zenészvilág legnagyobb neveivel dolgozott együtt, mint Louis Armstrong, Nelson Riddle, Ella Fitzgerald és persze még sokan mások. 1961. január 20-án fellépett John F. Kennedy amerikai elnök beiktatási ünnepségén is. Dalait azóta rengetegen feldolgozták, köztük van például Chuck Berry vagy a Rolling Stones. A feldolgozások között igazi különlegesség az az 1991-ben készült, 22 dalt tartalmazó album, amely Grammy-díjat is kapott. Az összeállítást Cole lánya, Natalie Cole készítette, aki szintén nagyon sikeres és híres énekes lett. A lemez unikális jellegét pedig az adja, hogy a modern technika segítségével Natalie duettet énekelt az édesapjával, aki sajnos ezt már élőben nem érhette meg. Ezt az Unforgettable című újramixelt dalt mindenképpen érdemes meghallgatni!

Emlegettem már Cole televíziós szereplését, de feltétlenül szólni kell filmszerepeiről is. Első szerepét az Aranypolgárban, 1941-ben kapta meg, de ezután is tucatnyi filmben láthatták rajongói, egyebek közt a St. Louis Bluesban (1958) és a Cat Ballou legendájában (1965) Jane Fonda és Lee Marvin partnereként, ez utóbbi bemutatóját már nem érte meg.

Sajnos viszonylag korán, 46 évesen halt meg, 1965. február 15-én. Szenvedélyes dohányos volt, sosem hiányzott szája sarkából a mentolos cigaretta. Egy történet szerint úgy gondolta, hogy ez gazdagítja mély hangját. Szenvedélyének azonban megvolt az ára, a tüdőrák néhány hét alatt elvitte. Meleg színű, mély baritonját és virtuóz zongorajátékát több mint száz lemezfelvétel őrzi. Mintegy hatvan dala került fel a slágerlistára még életében, ezek közül több vezette is a toplistát, számos albuma aranylemez lett. A zeneipar legrangosabb kitüntetésére, a Grammy-díjra is jelölték 1985-ben, de az elismerést csak posztumusz, 1990-ben kapta meg életművéért. 1993-ban helyet kapott a big band és dzsessz hírességek csarnokában, s a hollywoodi hírességek sétányán is őrzi emlékét két csillag (televíziós munkájáért és lemezeiért).

Tartalmas életet élt és tartós örökséget hagyott hátra, családja és rajongói pedig gondoskodnak róla, hogy mindez tovább éljen.

Érdekes még:
- Születési éve nem pontos. Egyes lexikonok 1917-et említenek.
- Rajongott a baseballért, a Dodgers stadionjában önálló páholya volt.

SzaSzi

Forrás: Jazz-zenészek lexikona: Guiness ki kicsoda a jazzben? Bp.: Kossuth, 1993. – p. 93-94.; Ward, Geoffrey C.: A jazz története Bp.: JLX Kiadó, cop. 2006. – p. 392.; Wikipédia; britannica.comspriee.comfidelio.hubiography.comallmusic.com

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből és a flickr.com gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép.

2019.03.17