Ötéves korában, mikor súlyosan megbetegedett, édesapja egy iránytűvel lepte meg. Einstein később ezt a tapasztalatát tartotta a legmeglepőbbnek: ekkor értette meg, hogy valami az „üres” térben is hat a tűre. Szellemi fejlődésére gyermekkorában és korai kamaszkorában két nagybátyja volt hatással, akik tudományos könyveket ajánlottak neki. Nem szeretett iskolába járni, de a matematika különösen érdekelte, tízéves korától már külön is foglalkozott vele.

1894-ben, édesapja elektrokémiai műhelyének csődjét követően szülei Münchenből az olaszországi Paviába költöztek. Az iskola befejezése után Albert is csatlakozott a családhoz. A következő évben, középiskolai végzettség nélkül, még 16 éves korában felvételi vizsgára jelentkezett a Zürichi Műszaki Egyetemre, de elbukott. Miután 1896-ban Aarauban befejezte a középiskolát, Heinrich Weber fizikaprofesszor ajánlására felvették a zürichi főiskolára.

1898-ban beleszeretett Mileva Maric szerb osztálytársnőjébe. 1900-ban megkapta tanári diplomáját az Eidgenössische Technische Hochschule-tól, és egy évvel később a svájci kormánytól az állampolgárságot is. 1902-ben Mileva terhes lett: anyagi nehézségeik miatt a lány hazautazott szüleihez Újvidékre, és ott szülte meg gyermeküket, Liserlt, akinek további sorsa ismeretlen. Egyes hírek szerint újszülött korában meghalt, mások szerint nevelőszülőkhöz került.

Diplomája kézhezvétele után Einstein nem talált tanári állást. Végül 1902-ben Grossmann Gyula (akinek a fiával, Grossmann Marcell-lel csoporttársak voltak az egyetemen) segítette munkához a Svájci Szabadalmi Hivatalban mint szabadalomvizsgáló1. Itt azokat a szabadalmakat bírálta, melyek megértéséhez fizikára volt szükség. Megtanulta, hogyan vegye észre az alkalmazás lényegét a gyakran szegényes leírás ellenére, és igazgatója jóvoltából hozzászokott ahhoz is, hogyan fejezze ki magát a lehető legpontosabban. Alkalomadtán kiigazította a tervezési hibákat, figyelembe véve a munkák praktikus kivitelezését.

1903. január 6-án Einstein és Mileva összeházasodtak, és 1904. május 14-én Bernben megszületett első fiuk, Hans, majd 1910-ben Münchenben a második is: a skizofréniára hajlamos Eduard végül elmegyógyintézetben halt meg, Hans pedig a kaliforniai Berkeley Egyetemen lett hidraulikai mérnök. Einstein és felesége 1919-ben elváltak, és még ebben az évben feleségül vette Elsa Löwenthalt (az alsó képen). Új neje első házasságából született két lányát együtt nevelték, közös gyermekük nem lett.

1904-ben állását véglegesítették a szabadalmi hivatalban. A következő évben megkapta doktori címét A molekuladimenziók újfajta meghatározásáról című szakdolgozatára. Megírt négy cikket, amelyekkel megalapozta a modern fizikát. A legtöbb fizikus egyetért abban, hogy közülük három (a Brown-mozgásról, a fényelektromos jelenségről és a speciális relativitáselméletről szóló) olyan, amelyekért egyenként is megérdemelte volna a Nobel-díjat. Ezeket az írásokat az Annalen der Physik kiadvány számára küldte el. Gyakran hivatkoznak erre az esztendőre „Annus Mirabilisként” (A csodák éve). Ezek miatt ünnepelték a századik évfordulón, 2005-ben a fizika világévét.

1906-ban Einstein másodosztályú technikai vizsgálóvá lépett elő, 1909-ben a Zürichi Egyetemen docensi állást kapott. 1911-ben a prágai Károly Egyetem rendes professzora lett egy évre. Ebben az időben együtt dolgozott a matematikus Grossmann Marcell-lal, aki megismertette az általános relativitáselmélethez szükséges Riemann-geometriával. 1914-ben, az első világháború kitörése előtt a család Berlinbe költözött, ahol Einsteinnek egyetemi professzori állást kínáltak.

1914-től 1933-ig a Vilmos Császár Fizikai Intézet igazgatójaként dolgozott. Ezen idő alatt tette legtöbb úttörő felfedezését. Az 1920-as években vezető alakja volt a berlini egyetemen hetente rendezett fizika kollokviumnak. 1921. március 30-án Einstein New Yorkba ment, hogy előadást tartson az új relativitáselméletéről. Ugyanebben az évben Nobel-díjjal jutalmazták a fényelektromos jelenséggel kapcsolatos munkájáért – mivel a relativitáselmélet túlzottan vitatott volt, hogy Nobel-díjat érdemeljen, emiatt döntött úgy a bizottság, hogy egy korábbi munkájáért ítélik oda neki. 1922-ben Einstein és felesége Japánba, Szingapúrba, Hongkongba utaztak.

Einstein és Szilárd Leó együtt fejlesztettek ki egy hűtőgépet 1926-ban, amelyért 1930. november 11-én az 1781541-es számú amerikai szabadalmat kapták meg. A szabadalom szerint „a találmány olyan hűtőgépre vonatkozik, melynél folyékony fémet az elektromos áramtól átjárt cseppfolyós fémre ható mágneses mező mozgat”. (Ma ezen az elven hűtik az atomerőművek tenyésztőreaktorait, mivel nincsenek benne könnyen meghibásodó alkatrészek: forgórészek és dugattyúk.)

1929-ben megkapta a Planck-érmet, a legmagasabb német kitüntetést, ami fizikusnak adható. Az 1930-as évektől a második világháborúig Einstein segítette amerikai vízumhoz jutni a zsidóüldözés elől menekülő európaiakat, cionista szervezeteknek gyűjtött pénzt, és részben ő alapította az 1933-ban létrejött Nemzetközi Mentő Egyletet. Németországban a nemzetiszocialisták azzal vádolták, hogy „zsidó fizikát” művel, a „német (árja) fizikával” szemben. A nácizmussal rokonszenvező fizikusok (többek között a Nobel-díjas Johannes Stark és Lénárd Fülöp) hiteltelenné próbálták tenni az elméleteit, és politikai feketelistára helyezni azokat a német fizikusokat, akik hittek bennük.

1933-ban Hitler hatalomra jutott Németországban, nem sokkal később a náci rendőrség betört Einstein villájába – ekkor már ő is megbélyegzett ember volt. Október 17-én családjával együtt hajóra szállt, az Egyesült Államokba költözött, ahonnan sosem tért vissza. Princetonban telepedett le.

1939. augusztus 2-án, Szilárd Leó ösztönzésére levelet küldött az Egyesült Államok elnökének (amit lényegében Szilárd fogalmazott) azzal a figyelmeztetéssel, hogy nemcsak Fermi és Szilárd Leó amerikai kutatók, hanem a francia Joliot Curie is az atomenergia gyakorlati demonstrációjának küszöbén áll, és az atomenergia gyakorlati célokra való használhatóságának bizonyítása minden valószínűség szerint egy óriási erejű bomba előállításához fog vezetni. 1940-ben megkapta az amerikai állampolgárságot, de a svájcit is megtartotta. Sajnos még ebben az évben meghalt felesége, Elsa.

Einstein életének utolsó negyven évét azzal töltötte, hogy a gravitációt és az elektromágnesességet egyesítse, új értelmet adva a kvantummechanikának. 1948-ban része volt annak a bizottságnak, amely megalapította a Brandeis University-t. 1952-ben, amikor meghalt Chaim Weizmann izraeli elnök, az izraeli kormány felkérte, legyen ő a második elnökük. Ezt elutasította: ő volt az egyedüli amerikai állampolgár, akinek valaha is pozíciót ajánlottak egy idegen állam vezetésében.

1953-ban még kiadta a módosított egyesített térelméletét. 1955. április 18-án halt meg, álmában egy princetoni kórházban, megoldatlanul hagyva az általános gravitációelméletet. Csak egy ápolónő volt jelen a halálos ágyánál, aki elmondta, hogy a beteg német szavakat mormolt, amelyeket ő nem értett. Még aznap elhamvasztották, mindenféle ceremónia nélkül a New Jersey-beli Trentonban, ahogy ő szerette volna. Hamvait a Delaware folyóban szórták szét.

Albert Einstein agyát dr. Thomas Stoltz Harvey, a halottszemlét végző patológus a család engedélye nélkül eltávolította a holttestből, megvizsgálta, de nem talált semmi érdemlegeset. 1999-ben a McMaster University részletesebb vizsgálata kimutatta, hogy a fali burkolati területe hiányzik, és ennek ellensúlyozására belső fali lebenye 15%-kal szélesebb a szokásosnál. Ez a régió felelős a matematikai gondolkodásért és a térlátásért.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia, arcanum.hu, users.atw.hu, MacDonald, Fiona: Albert Einstein. Budapest : Talentum, 1994.

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.