285

Ideje van a meghalásnak is


halal-falun

Ideje van a születésnek, ideje a meghalásnak, ahogy a Prédikátor könyve is írja. Ha az emberi élet alfáját és ómegáját adó két eseményt a végképp a múlt ködébe süllyedni látszó huszadik századi falun nézzük, akkor a mai gyakorlattól igencsak eltérő dolgokat láthatunk.

A születésről, a szüléseket levezénylő bábákról már olvashattak, így most két részre bontva a témát nézzük meg, hogyan is történt a már emlegetett időben falun az életből való távozás. Mindjárt az elején meg kell jegyeznünk, hogy a két világháború között, de még azután is meglehetősen alacsony volt az átlagéletkor az országban. Ezt a magasnak mondható csecsemőhalandóság is befolyásolta, de mégis talán a „tüdőbaj”, a gümőkór volt az, ami erőteljesen rontotta a mutatókat. A gümőkór ellen természetesen a modern kor aktuális egészségügyi kormányzata mindig próbált lépni valamit.

Csak közvetlenül a második világháború után próbálkoztak a „Morbus hungaricusnak” is nevezett kór (akkor már minden tizedik ember halálát ez okozta az országban) ellen a BCG oltás kötelezővé tételével. Mert a roncsolt tüdő ellen kevés volt a gondos orvosi kezelés és a jó levegőjű szanatórium is. De az állati trágyából felszabaduló ammónia sem segített, pedig évtizedekig tartotta magát a 19. század végén, a 20. elején az a hiedelem, hogy a tüdőbetegeket falura kell vinni, és az istálló körül vagy annak padlásán elhelyezni.

halal-falunBalra egy 1959-es tájékoztatás a kötelező védőoltásokról (Hajdúsági Múzeum CC BY-NC-ND), jobbra egy 1960-as rendelet szerint keményen büntették a szűrővizsgálat elhanyagolását (II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár CC BY-NC-ND)

Egy tüdőbajos vagy bármilyen más betegséggel küzdő családtag nagy gondot jelentett falun, mert az ápolás olyan kapacitásokat kötött le, amiket a szigorú munkarendben másra kellett volna fordítani. Ezért is az otthoni betegápolást, ha voltak, a nagyszülőkre bízták. Akik ismerhették a hagyományos népi gyógymódokat, füveket, eljárásokat is. A körorvos kihívásáért fizetni kellett, az általa felírt receptek kiváltása a városi patikákban szintén pénzbe került, mint ahogyan a kórházi kezelés is. Éppen ezért jól meggondolták, hogy orvost hívjanak a beteghez. Aki mindazonáltal része volt a család életének, nem egy számára ismeretlen környezetben, idegenek között fekve kellett töltenie a napjait, mint az történik manapság. A törődés, a gondos ápolás pedig csodákra volt képes, de egy 2-4 éves, torokgyíkkal, diftériával megfertőződött gyermek esetében ez, no és a petróleumos ecsetelés sem sokat segített. A diftéria elleni védőoltás pedig csak 1938-tól lett kötelezővé téve Magyarországon. Ahogy a gümőkór ellen meg csak 1954 óta kötelező oltani, bár erre is voltak kampányok a két világháború között.

halal-falunAz út végére is odafigyeltek (Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum CC BY)

Aztán, ha nem is oly gyakori, de említendő halálok volt a vérmérgezés, avagy a tetanusz is. Mert tavasztól késő őszig elég sokan jártak például mezítláb, és elég volt egy rozsdás szög, elfertőződött seb, hogy beinduljon a görcsökkel, iszonyú fájdalommal járó folyamat. De említhetnénk is a többi fertőző betegséget, a gyermekbénulást, az influenzákat, a szamárköhögést, a mumpszot, a rubeolát és a kanyarót is, ezek is megtalálták mindig áldozataikat. S ahogy a születés, a halál is természetes dolog, a mindennapok része volt akkoriban falun (is). A veszteséget enyhítette a vallásos hit, a halott méltó elbúcsúztatásának a megszervezésével járó feladatok. De ezekről majd a következő írásban olvashatnak.

Címlapkép: A keszthelyi SZTK 1971-ben – elkezdődött az orvoshoz járás (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu

2019.03.13