Házi őrizet – Housebound
Szilvási Krisztián 1 perces filmkritikája
Ha Sir Peter Jackson azt mondja róla, hogy „Bloody Brilliant!”, akkor már nagy baj nem lehet. Méghozzá azért, mert az általam kívülről (és messziről) szemlélt Gyűrű-hisztéria előtt Mr. Jackson lerakott a filmvászonra egy Oscar-díjra jelölt bio drámát, a Mennyei teremtményeket (minőség!), még előtte pedig a Hullajó személyében egy olyan horror-komédiát (magas fokú szakértelem a zsánerben!), amelyekkel – talán nem is túlzással – egyszer s mindenkorra celluloidba véste az új-zélandi filmgyártást. Ez utóbbi nemcsak botlás nélkül átléphetetlen mérföldkő lett, hanem korszak(ok)ra szóló irányvonal is.
A 2014-es Házi őrizet – Housebound-ban a mozifilmmel debütáló író-rendező Gerard Johnstone remek érzékkel illesztette egymás mellé az amerikai dramaturgiát, a brit színész-stilisztikát, valamint a jacksoni gyökerű új-zélandi humor-karakterisztikát, hogy végeredményül egy jólesően összehangolt, megszakítatlan ívű, szabálytartó fokozású, egységes szín-, fény- és érzésvilágú, vígjátéki attitűdbe integrált borzongatást hozzon létre. Már a felütés nyíltan kezeli azt a nézői kételyt, hogy akkor ez most komoly vagy csak játék? Hol előbbi, hol utóbbi érzés dominál a cselekmény előrehaladtával, amellyel nemcsak azt éri el, hogy egy pillanatra se szorítson bennünket a biztos(nak vélt) műfaji határok közé, hanem furfangos módon maga a film fő dinamikai motorját is jelenti. Külön-külön nézve a „szellemesdit” és a „paródiát”, meglehetősen keveset érne a film, a kettő biztos és hatásos kézzel történő egybekapcsolása azonban új (és nagyon kellemes) minőséget eredményez.
Ráadásul tényleg kiszámíthatatlan a történet, mindig van egy olyan csavar, amely más irányba visz, még ha ezek az irányok néha tényleg sablonná vált panelekkel terelgetnek. A központi figura Kylie több szempontból is maga az anti-főhős, szinte lehetetlen vele a direkt-azonosulás (pont emiatt nem ilyen a film jellege sem), s ezzel kimondottan okosan vág egybe az a folyamatos súlypontváltozás is, amely egy másik dinamikai tényezőként hol karakterét, hol pedig a mögöttes történetet állítja a középpontba. Azért megemlítem név szerint is Morgana O’Reilly-t, valamint a mellette szépen komédiázó Glen-Paul Waru-t (Amos, a lábbilincs technikai felügyelője). A Housebound számtalan emlékezetes jelenettel építkezik (ATM-törő kalapács a fejbe; játékmackó fiókba „törése”; metszőolló mélységi hasba vágása; emberméretű Jézus-szobor ledőlése; zajcsinálta ház körüli lopakodás; fogprotézisért való szájban kotorászás… stb.) egy összességében olyan horror-komédiává, amelynek legfőbb ereje tényleg a részletekben és azok zökkenők nélküli egymásra – egymáshoz épülésében rejlik. Én (is) mondom: több mint érdemes végigszórakozni!
2014, új-zélandi, 107 perc
rendező: Gerard Johnstone
forgatókönyvíró: Gerard Johnstone
szereplők: Morgana O'Reilly, Rima Te Wiata, Glen-Paul Waru, Ross Harper, Cameron Rhodes, Ryan Lamppa, Mick Innes
Szilvási Krisztián
2019.03.11