A győri keresztút stációi

Kiállítás a Triangulum Galériában

gyori-keresztut-stacioi

Március 6-án, hamvazószerdán nyílt meg a készülő győri belvárosi keresztút képzőművészeti alkotásait bemutató tárlat a Triangulum Galériában. A tizennégy stáció hét domborműből, két grafikából és öt festményből áll, alkotói győri vagy Győrhöz kötődő képzőművészek.

A megnyitón elhangzott köszöntőjében dr. Veres András megyéspüspök kiemelte: „A művészek vállalták azt a papi és prófétai szolgálatot, hogy megosszák másokkal mindazt, amit ők megértettek Jézus keresztáldozatából, egy-egy stációból.” Köszöntőt mondott még dr. Fekete Dávid alpolgármester, illetve Bogisich Ferenc, a QP Zrt. vezérigazgatója. Az alkotók nevében Kurcsis László grafikus, a kiállítás rendezője mondta el gondolatait, majd Kovács-Gombos Gábor festőművész nyitotta meg a tárlatot Hermann Hessét idézve: „ A művészet nem más, mint minden dolog mögött megmutatni Istent.”

A szabadtéri keresztút a Győri Egyházmegye, az önkormányzat, valamint elkötelezett helyi vállalkozók összefogásával valósul meg, mely a Nagyboldogasszony-székesegyháztól indulva érinti a Dunakapu, a Széchenyi és a Bécsi kapu teret, majd visszaér a székesegyházhoz. Az alkotásokat üvegbeton borítású, kétszer egyméteres tartószerkezetben függesztik fel az épületeken, vagy lábakra állítva.

A belvárosi kálvária megáldására április 15-én, nagyhétfőn 17 órakor kerül sor, majd április 19-én, nagypénteken 18 órai kezdettel járják végig az újonnan felállított keresztutat a hívők Veres András megyéspüspök vezetésével.

Az alkotók a stációk sorrendjében

Lipcsey György: Az ítélet (kisplasztika) – helyszín: Káptalandomb 9.
Kurcsis László: Jézus elindul a kereszttel (grafika) – helyszín: Káptalandomb 15.
Babos Éva: Jézust a kereszt földre sújtja (festmény) – helyszín: Jedlik Ányos utca 3.
Csizmadia István: Anyám, eljött az én órám (festmény) – helyszín: Dunakapu tér 6.
Kurcsis László: Te is Simon lehetsz (grafika) – helyszín: Apáca utca 12.
Lebó Ferenc: Veronika kendőt nyújt Jézusnak (kisplasztika) – helyszín: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Apátúr-ház
Csurák Erzsébet: Jézus másodszor esik el (festmény) – helyszín: Liszt Ferenc utca 1.
Kis Péter: Magatokat és gyermekeiteket sirassátok (kisplasztika) – helyszín: Bencés Rendház
Kis Péter: Jézus harmadszor is elesik (kisplasztika) – helyszín: Baross Gábor út 4.
Horváth Ákos: Jézust megfosztják ruháitól (kisplasztika) – helyszín: Kármelhegyi Boldogasszony-templom
Szabó Márton: Nem a szegek, a szeretet tartotta a kereszten (kisplasztika) – helyszín: Bécsi kapu tér 11.
Borbély Károly: Jézus meghal a kereszten (festmény) – helyszín: Káptalandomb 2.
Lipovics János: Jézus holttestét anyja ölébe teszik (kisplasztika) – helyszín: Káptalandomb 3.
Babos Ágnes: Jézus holttestét sírba helyezik (festmény) – helyszín: Nagyboldogasszony-székesegyház

A kiállítás a Triangulum Galériában (Győr, Gutenberg tér 2.) április 14-ig, hétfőtől vasárnapig 10 és 18 óra között tekinthető meg.

Galambos Krisztina
Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

2019.03.10