Bécs után Löwen, Budapest következett, jogot tanult, de a természet és a növények iránti érdeklődése olthatatlan maradt. Sokat utazott, elbűvölték Anglia mindig zöld parkjai, Algéria buja flórája, a mediterrán tájak lombhullató örökzöldjei. A csodálatos élmények hatására egyre inkább az járt a fejében, hogyan lehetne megnyújtani az őszt, megrövidíteni a kopár telet és siettetni a rügyfakadást, hogyan lehetne örök tavaszt varázsolni itthon, ahol a kontinentális éghajlat érvényesül.

A botanika lett kedvenc időtöltése. Ugyanakkor a társadalmi elvárásoknak is meg kellett felelnie mint földbirtokos, sédeni, remetei, walli és sonnenthurmi gróf, a felsőőri kerület országgyűlési képviselője, felsőházi tag. 1892-ben új lendületet kapott életcélja, amikor feleségül vette Migazzi Antónia grófnőt (innen van vezetéknevének második tagja), aki támogatta terveit. Nejének felvidéki, malonyai birtokán rendezkedtek be, s a kanári-szigeteki nászútról hozott különleges növények magvaival megkezdték a kertépítő alkotó munkát, ami megalapozta első arborétumát. Az eleinte 40 hektáros, ma már 67 hektáros területen a tölgyes helyét felváltotta a bolygónk különböző részeiből, Kelet-Ázsiából, Koreából és Észak-Amerikából származó több mint 2300 növényfajta. Az egyedi terjedelmű gyűjtemény Európában a legnagyobbak közé sorolható, ma a Szlovák Tudományos Akadémia tulajdona.

Hogyan érte el ezt a fantasztikus teljesítményt? Intenzív kísérletezés, talajtani vizsgálatok, növénytársítások és persze végtelen kitartás kellett hozzá. Már csak azért is, mert rengeteg kétkedő és ellenző akadt, akik nem hittek erőfeszítéseiben. A kedvezőtlen időjárású Nyitra megyei Malonya (a lenti képen) klimatikus viszonyait nem sikerült megváltoztatnia, de nem is ez volt a cél. Viszont bebizonyította, hogy megfelelő gondozással és az eredeti élőhelyükhöz hasonló körülmények kialakításával (például sövényekkel, magasabb fákkal védekezett a szél és a fagy ellen) nálunk is megmaradnak a távoli egzotikus növények. A mediterrán növényvilágot tanulmányozva legfőképpen azt kutatta, hogyan lehetne a más-más lomblevelű örökzöldeket és egyéb, az enyhébb éghajlatot kedvelő növényeket megtelepíteni szárazföldi (kontinentális) klímájú birtokán. Szinte sikerült teljesen száműznie a telet a malonyai parkból, és létrehozni az „örökké zöldellő kertet”. Ilyen gyűjtemény hasonló klímájú környezetben másutt nem létezik.

Ellenzői is megkapták a választ: „Mennyivel boldogabb a névtelenség, mint a rang és az istenverte társadalmi kötelezettségek. Ezért gondolom, hogy a rám maradt vagyonnak csak úgy adok értelmet, ha elvetem. Ha leszek a virágos gróf, a bolond.” Így keletkezett beceneve.

1914-ben megtört a lendülete. Meghalt édesanyja, és a nagy háború is kirobbant. Nem tért vissza többé a felvidékre, magyar állampolgárságához ragaszkodva feleségével együtt Vas megyei birtokaikon telepedtek le Tanán (ma Tanakajd). A malonyai kert további gondozását főkertészére, Misák Józsefre (Jozef Mišák) bízta, aki nagy szakértelemmel folytatta a munkát, s mindig rendre-módra be is számolt a kert állapotáról. A gróf pedig újabb arborétum létesítésébe fogott. 1922-ben talált alkalmas helyet Kám község határában, Jelihálás pusztán. A terület jó része azonban leromlott állapotú, már csak tűzifának való erdő, birkalegelő, lápfoltokkal tarkított nyíres fenyér volt. A gróf növényhonosításokba kezdett, ennek eredményeként bukkanhatunk ma is a bokrok alján fellelhető havas szépékre, sáfrány-, hóvirág- és tőzike fajokra, amelyeket a Kárpátokból, Alpokból gyűjtetett. Aztán következtek a fenyőfélék, tuják, buxusok, páfrányok. Felfigyelt olyan életközösségekre, mint a borókás nyíresek, csarabosok, vagy a Hétforrás környékének bükkfáira, ciklámenjeire. A parkra oly jellemző rododendronok ültetését is elkezdte, amelyek napjainkig ékítik az arborétumot, virágzás idején tömegesen vonzzák a látogatókat. Az ország egyik legérdekesebb gyűjteményét létesítette örökzöld fás növényekből a 74 hektáros területen (a lenti képeken).

„Jeli többszáz holdnyi területén egyrészt jobban ki akarta emelni a természettől kapott növényi formációkat, másrészről terveiben szerepelt, hogy otthont adjon számos nevezetes magyar növénynek és azoknak is, amelyeket már kipusztulás fenyeget. E gondolatból következik, hogy Jeli már akkor a természetvédelem céljait is szolgálta. (…) Nagy energiával dolgozott. Voltak napok, amikor 16.000 növényt is ültettek, ő maga is kivette részét a kertészkedés fizikai munkájából. (…) Tervei között szerepelt a Gellért-hegy parkírozásának kérdése. (…) Másik nagyszabású elgondolása volt, hogy a Zebegény és Vác közt emelkedő hegyek déli lejtőit úgy kellene kertészetileg kialakítani, hogy ez a dunamenti szakasz világhírű látványosság legyen. Ide tervezte azokat a nagy csemetekerteket is, amelyekben dél-európai és máshonnan származó örökzöld növényeket tömegesen nevelt volna, hogy itt a közép-európai éghajlathoz szoktatva azokat, kereskedelem útján tovább juttassa a külföldi kertészek számára. Foglalkozott virágkötészettel, festészettel, madármegfigyeléssel, iskolakertek alapításával. A természet nagy emlékezőkészséggel áldotta meg. Nyolc nyelven beszélt, elmélyedő tanulmányai alapján széleskörű, alapos tudásról tett tanúságot.” (Dr. Sipos Endre) Európa-szerte hírnevet szerzett szakértelmével. Temes vármegyében, Újbázos községben (Trianon óta Romániához tartozik) unokafivéreivel, Lajossal és Andorral szintén arborétumot alapított, s ez ma az Újbázosi Arborétum.

1932-ben már súlyos beteg volt, ennek ellenére is rendszeresen kiment Jelibe, hogy folytassa a munkát. Aktivitása feltűnő volt, szinte a megszokottnál is nagyobb ütemben szorgalmazta a kert bevetését, az ültetést.

„Majd egy augusztus eleji napon szólt erdészének, legkitartóbb munkatársának, Vörös Lajosnak:
- Hozzon magával, kérem, egy kapát!
- Milyen kapát, uram, hová megyünk?
- Teljesen mindegy, milyen kapát hoz…
Sokáig bujkáltak az őserdő sűrűségű borókásban, míg egy eldugott helyen Ambrózy meg nem állt.
- Jelölje meg ezt a helyet kérem, hogy majd meg tudja mutatni a családomnak. Azt akarom, hogy ide temessenek.”

Néhány hét múlva, augusztus 31-én végleg letette a szerszámot, hogy örök nyugalomra leljen az általa megjelölt helyen. Sírján olvasható alkotásokban gazdag életének jelmondata „Semper vireo” – örökké zöldellek.

SzaSzi

Forrás: Magyar életrajzi lexikon, jelivarazskert.hu. Az idézet innen származik: ambrozy.sulinet.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép.