A szerelem halálos kút is lehet, amibe néha belehajítják az embert gyengeségből, félelemből, hitványságból vagy pusztán a szerzés mardosó vágyától vezérelve, esetleg bosszúból. Sarah Pinborough regénye a birtokló szerelem regénye, amelynek főszereplője bármilyen átalakulásra és bármely ördögi tettre képes, hogy vágyának tárgyát megtartsa magának. Ez beteg. Érthető, de beteg. Pinborough könyve egyértelműen beteg.

A szerző a történetet két idősíkra (akkor és most), valamint két elbeszélőre (a szerető, Lousie és a feleség, Adele) bontja. Ehhez becsempészi még Adele egykori – mára eltűnt – barátjának gondolatait, jegyzetfüzete révén. Ezen eszközöknek köszönhetően egy több nézőpontból bemutatott folyamatot látunk, melyben Adele és férje, David házassága fokozatosan mérgeződik meg és hullik szét. Sokat nem kívánok elárulni a tartalomból, de alapvetően egy szerelmi háromszögről van szó, amely azonban egyáltalán nem egyenlő szárú háromszög. Adele rajongva szereti férjét, Davidet, aki megcsalja Louise-zal. Ezt bonyolítja Adele elmélyülő barátsága a szeretővel. A dráma lassan bontakozik ki, s hamar nyilvánvaló lesz, hogy egy szereplőnek igen nagy jelentősége van, s hogy az bujkál és titkolózik. Az is világos, hogy szervezett drámával van dolgunk, és semmiképpen nem sülhet el jól a történet, mert a gonosz irányít. Mindez cseppenként van adagolva, de nem mondanám unalmasnak a folyamatot, ennél az író lényegesen jobb.

A szereplők hozták a mostani „női” pszicho-thriller zsánereket, így egyiket sem kedveltem meg. Pszicho- és szociopaták, alkoholisták gyülekezete, láttunk/olvastunk már ilyet az utóbbi években. David gyenge sz*r, Louise befolyásolható egyedülálló anyuka, Adele nem százas, Ron meg, na ezt hagyjuk... Azonosulni akármelyikkel kész elmebaj, ahhoz meg egyik sem eléggé érdekes karakter, hogy amiatt szimpatizáljak vele.

És most jön a lényeg elemzésünkben, mert ezen múlik, élmény vagy csalódás lesz-e a regény! A könyv második felében ugyanis erős a metafizikai-misztikus vonal, amely nélkül ugyan a történetnek semmi értelme nem lenne, de azért engem zavart. Elvégre nem így indult a sztori. Igyekeztem túllibbenni rajta, és elfogadni, hogy Pinborough világában van ilyen, de azért nem volt könnyű. Leginkább azért zavart, mert krimit és thrillert vártam, és bár az is, de a realitástól végül eltávolodik egy – valóban ütős – csattanó kedvéért. Voltaképpen úgy tűnik, hogy az írónő először találta ki a meglepő fordulatot, s ahhoz igazította – igen jól – az első 300 oldalt. Mindenesetre a realizmus oltárán hozott áldozatot leszámítva megérte. De ez sokakat zavarhat. Akit nem, az jól fog szórakozni, és jó eséllyel megdöbbenti a végeredmény.

A 21. Század Kiadó gondozásában megjelent kötet kellemes kiadású, a védőborító tönkremenetele esetén sem lesz csúnyább a regény, és elég masszívnak látszik. A borítókép nem túl szép, de legalább színei miatt kellően nyugtalanító, így passzol a tartalomhoz. A szövegkép és betűtípus nem tetszett, ám maga a magyar fordítás jó, és sikerül fenntartania a figyelmet, a feszültséget. Helyesírási hibákkal itt-ott találkoztam, de nem zavaró mértékben.

Összegzés: a Ne higgy a szemének! egy remek könyv azoknak, akiket nem taszít el a valóságtól elrugaszkodott transzcendencia megjelenése egy thrillerben. Viszont aki nem bírja az ilyet, az keressen mást!

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.