292

Két kapitánya is volt, együtt szaladtak el


siroki-var

Aztán itt van a siroki vár is, ami Egernek volt egyik gyámolítója, elővára. És Egerrel együtt is lett a töröké, majd pedig vele került vissza a király tulajdonába. De előtte, s utána is sok birtokosa volt ennek a 296 méteres hegytetőn álló erősségnek.

Ami az avar időktől őrizte a Tarna völgyében északi irányba futó utat. A jó adottságokat aztán az ide települő kabar eredetű Aba nemzetség sem hagyta kihasználatlanul a honfoglalás után. A kővár első említése a tatárjárás után, 1267-ben esik meg, ekkor az Abákhoz tartozó Bodoni család erőssége Sirok. Károly Róbert viszont leszámolt az Abákkal is, Sirokra pedig 1321-ben jó emberét, Kompolthy Imrét teszi meg várnagynak. Aki 1339-ig pozíciójában is marad. 1372-ben Nagy Lajos királyunk már a 2000 forint értékben elvégzett javításokért Domoszlai Miklós várnagynak adja zálogba, majd Zsigmond alatt, 1388-ban Tari László veszi meg a zálog kifizetésével Domoszlaitól Sirokot. László dédunokája, Domoszlai György aztán – fia nem lévén – Országh Mihály nádornak és sógora fiainak, Kompolthy Miklósnak és Vencelnek zálogosítja el jó 2400 forintokért a várat.

siroki-varTalán valamelyik ősük szolgált is a várban (Mezőkövesdi Közkincs-Tár Nonprofit Kft. CC BY-NC-ND)

A megegyezés, és annak Mátyás király általi megerősítése (1475) révén aztán száz esztendeig az Országh család tulajdonában marad Sirok. De már 1550-ben adót fizet a töröknek. Ugyanakkor a nádor fia, Kristóf, aki nógrádi főispán és országbíró is volt, erődítési munkálatokba kezd a meglehetősen leromlott állapotú erősségben. Három olaszbástyával ellátott alsóvárat építtet, és 100 lovassal megerősíti az őrséget is. Ezek pedig az elszaporodó török portyák ellen voltak nyilván bevetve, Sirokon is zajlott tehát a szokványos végvári élet: cselt vetettek, kopját törtek, néhanapján vígan éltek. Hogy aztán Eger 1596-os eleste megpecsételje Sirok sorsát is, amit – erőit elégtelennek ítélve – el is hagy gyorsan két kapitánya. Legyen a nevük is itt: Kátay Benedek és Helmeczy János urakról van szó. A török pedig csinosítja, erősítgeti Sirokot, többek között a környékbeli templomok faragott köveiből, amik mindmáig látszanak is a falakban. Hogy aztán Buda visszafoglalása után, október 22-én ismét a királyé legyen a vár. Egyesek szerint Egerbe vonult vissza az ostrom elől őrsége, mások kétnapos ágyúzást és megadást említenek.

siroki-varElkoptatott küszöbű siroki kocsma, bort a várban is tartottak (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)

A kurucok 1709-ig tanyáznak benne, aztán megérkezik a parancs és a robbantásokat végrehajtó brigád a lőporral. Akik ismét csak precízen, szakszerűen dolgoztak, úgy, hogy a vár következő tulajdonosai, a Hallerek, az Orczyak, végül 1842-től 1945-ig Károlyi György révén a Károlyiak csak romokat birtokolhattak. Ezeket aztán 1994-ben nemzeti örökséggé nyilvánították, 2012-ben pedig elkészültek a felújítással is, még egy ellensúllyal működő csapóhidat is rekonstruáltak a várba látogatók nagy örömére.

Címlapkép: Wikipédia

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu

2019.03.05