Megnyitották Békéscsabán az Andy Warhol kiállítást


andy-warhol-kiallitas-bekescsaba

Andy Warhol megosztó művész, különös egyéniség volt, akinek munkásságát lehet szeretni, és el lehet utasítani, de a művészet iránt érdeklődőknek nem lehet kikerülni a vele való találkozást – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális ügyekért felelős államtitkára Békéscsabán.

Fekete Péter az „Ezüst úton a bölcsőtől a .-ig” című, Andy Warhol műveit bemutató kiállítás megnyitóján arról beszélt, hogy ennek a találkozásnak a lehetőségét teremtette meg most a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum. A kiállításon a világviszonylatban is jelentős gyűjteménnyel büszkélkedő szlovákiai Andy Warhol Modern Művészeti Múzeum és a Mezőlaborci Andy Warhol Társaság gyűjteményéből származó több mint kilencven műtárgyat mutatnak be a budapesti Szlovák Intézet közreműködésének köszönhetően. Láthatóak egyebek között a művész személyes tárgyai; öltözékei közül is szerepel néhány jellegzetes, érdeklődésre feltétlenül számot tartó darab. „Öröm és büszkeség, hogy Békéscsabán, a nagy magyar romantikus festő nevéről elnevezett múzeum a falaira, falai közé tudta hozni, varázsolni a huszadik század egyik meghatározó képzőművészének, „poplegendájának, -pápájának” a munkáit, a munkásságát reprezentáló kiállítási anyagot. Békéscsaba, egyebek mellett Munkácsyval, a világban van jelen. A Warhol-kiállítással Békéscsabán a világ van jelen. Jó ezt a kettős jelenlétet együtt, egyszerre, jóféle mellérendelésben szemlélni” – mondta az államtitkár.

Fekete Péter – felidézve Warhol pályafutását – kiemelte, hogy a művész reklámgrafikusként elkészítette az előbb híres, majd elhíresült dollárbankóit, a Campbell-féle leveskonzerveket ábrázoló festményeit, majd a Marilyn Monroe-portrékat eredeti fényképfelvételek megbuherálásával, és egyszerre híres, majd világhírű lett. A művész méltatását folytatva hozzátette: felismerte azt is, hogy a világgal szemben annak a saját fegyverét kell használni. Tudta és merte a dolgokat és eseményeket a megfelelő kommersz optikával nézni, illetve kommersz optikán keresztül láttatni. Közvetíteni a fölismerést: a fogyasztói társadalomban minden a fogyasztás szolgálatában áll – azaz, minden elfogyasztódik. Pénz, tartósított élelmiszer, kamaszok és nem kamaszok álmát megszínesítő celebek, elnökök és hajléktalanok, férfiak, nők, gyerekek, kutyák és patkányok. A fogyasztói társadalom tárgyi és személyi ikonjaival való könyörtelen leszámolással lesz maga is a fogyasztói társadalom művész-ikonjává – mondta.

Herczeg Tamás, Békéscsaba és térsége országgyűlési képviselője is Warhol ikonikus alkotásaira, s azok hatására hívta fel a figyelmet. Wahorn Andrásra, a Bizottság együttes egykori frontemberére hivatkozva azt emelte ki, hogy a rendszerváltás előtt a Coca-Cola Amerikában egy termék volt, míg nálunk a szabadságot jelképezte.

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere, miközben felidézte a 70-es és 80-as évek világát, kifejezte reményét, hogy igen sokan fogják megtekinteni az Andó György múzeumigazgató által az évtized kiállításának nevezett tárlatot.

A nagyközönség május 26-ig, hétfő kivételével naponta 10 óra és 18 óra között tekintheti meg a kiállítást.

MTI Fotó: Rosta Tibor
Forrás: MTI

2019.02.27