A szép számmal összegyűlt művészetkedvelő közönség előtt prof. dr. Rechnitzer János egyetemi tanár, műgyűjtő, a galéria üzemeltetője a tőle megszokott, fesztelen stílusban a következőket mondta el a kiállított anyagról:

„Afrika titokzatos kontinens, közel 30 millió négyzetkilométer a területe, a Föld lakott részének 27%-át adja, ahol 1,3 milliárd ember él. A népességnövekedés itt a leggyorsabb, hiszen a lakosság 45%-a 15 évnél fiatalabb. 54 állam található a kontinensen. Talán ennyit vagy még kevesebbet tudunk erről az izgalmas világról, no meg annyit, hogy itt voltak a nagy gyarmatai az angoloknak, franciáknak, portugáloknak, németeknek.

Ritkán találkozik a művészetkedvelő közönség az afrikai kultúra alkotásaival, így aztán a kiállítás nagyszerű betekintést nyújt ebbe az ősi, sejtelmes és felfedezni váró művészeti világba.

Az afrikai művészetet a sokszínűség jellemzi. Népek, törzsek, természetes közösségek sokasága él a kontinensen. Jellegzetes művészeti, de kulturális kifejezési módot is jelentenek a maszkok, álarcok. Ezek az arc elé helyezett tárgyak eltakarják a fejet, lényegében lefednek, elrejtenek, eltakarják a személyiséget, egyben a lelket is megváltoztatják. A túlvilágot, egy másik ismeretlenséget lebbentenek fel, és valamiféle mágikus, misztikus erőt sugallnak.

A maszk Nyugat- és Közép-Afrika tradicionális művészetének alapvető kifejezője. A faragott tárgyak más és más fából készülnek, gyakran festettek, egy-egy népcsoport, törzsi kultúrák jellegzetességeit testesítik meg, így kimondottan egyediek. Ezeknek a közösségeknek a világfelfogását hordozzák, évszázados kultúráját adják vissza, állandó jegyeikre utalnak. Rituális tárgyak ezek, hiszen ünnepeken, így beavatásokon, temetéseken, termékenységi ünnepeken, esküvőkön, születések alkalmával, a szellemek fogadása és elűzése ünnepein kerültek elő. Csak a férfiak hordták, gyakran színezték, maguk a színek is meghatározott funkciókhoz kötődtek. A gyarmatosítók megjelenésével az európai tárgyak (üveg, tükör, szögek, papír, festék) is beépülnek a maszkokba. Készítésük titkos, elzártan történik. A beavatott mesterek, akiknek szakmai fogásai öröklődnek, alkotják meg ezeket a remekműveket.

A szobrok szintén az ünnepekhez és misztériumokhoz kötődnek, azoknak az elhelyezése a családi környezetben történt. Kapcsolódnak a szokásokhoz, a napi tevékenységhez, a nő és a férfi megjelenítés a jellemző rájuk, de gyakran a kétneműség ábrázolásával vagy harci kifejezésmódokkal is találkozunk közöttük.

Az európai vagy a nyugati kultúrába a 20. század fordulóján a gyarmatokról kerültek be az afrikai maszkok és szobrok. A tárgyak egyszerűsége, ősisége az akkori fiatal művészek formamegújító gondolkodásával találkozott, és mindegyik új európai művészeti irányzat képes volt meríteni ezekből a természeti rendre épülő kultúrákból. Picasso az Avigoni kisasszonyok című művén afrikai maszkokkal rejti el a hölgyek arcát. Barátja, Braque műtermében külön sarkot alakított ki az afrikai szobroknak és maszkoknak. Modigliani szerelmét a csodálatos fang (Gabon) maszkok formájára mintázta, festményein is ez a hosszúkás arcforma állandóan jelen van. Szobrait ugyancsak ezekre az ősi formákra alakította. Matisse feleségét afrikai maszkokkal festi meg 1913-ban. A Die Brückét alapító Kirschner szintén fang figurákkal stilizálja alkotásait, erős kapcsolatot sejtetve a nyugat- és közép-afrikai ősi művészettel. A napjainkban világhírű, a közösségi tereket átalakító, becsomagoló művész, Christó alkotásai is visszavezethetőek az afrikai szobrok kötélkombinációira, vagy Fernandez Arman Piszoly fétis szobra egyértelműen az afrikai vudu szöges szobrok analógiáját követi. Jelen volt, van és lesz ezeknek az ősi és természeti tárgyaknak, egyben kultúráknak a hatása a művészetre.

A Néprajzi Múzeumban található hazai Afrika-gyűjtemény 10500 tárgyból áll. Ennek kialakításában meghatározó szerepe volt gróf Teleki Sámuel (1845-1916) földrajztudósnak és felfedezőnek, Torday Emil (1875-1931) utazónak, Bornemissza Péter (1853-1919) Afrika- kutatónak és utazónak. Az ő gyűjtéseikből, adományaikból jelentős anyagot halmoztak fel a múzeumban. A gyűjteménygyarapítás napjainkra már nem képes a múlt dinamikáját követni. Más érdemleges múzeumi vagy magángyűjteményt nem ismerünk hazánkban. Egyedül a balatonedericsi Afrika Múzeumot (vadászati gyűjtemény és szafari park) kell még kiemelnünk, amit egy nagyszerű vadász és utazó (Nagy Csaba) alapított, és ma már a nyári Balaton egyik kedvelt látványossága.

Rendszeresen találhatóak afrikai maszkok és szobrok a nemzetközi árverési házak aukcióin. Az eredeti tárgyak beazonosítása nagy szakértelmet kíván. A hamisítás gyakori, illetve napjainkban dekorációs célzattal számos mű készül, megvásárolható, ám ezek csak részben idézik vissza az autentikus afrikai tárgyak hangulatát.

Több afrikai ország nemzeti múzeumának kiépítésére nagy erőforrásokat mozgatnak meg, így azoknak a műtárgyakkal való feltöltését felgyorsították. Sajnos kevés autentikus, eredeti 19. és 21. századi tárggyal rendelkeznek a helyi gyűjtemények. Hallani, hogy egyes országok már visszakövetelik a nagy európai múzeumok afrikai gyűjteményeit, mások jelentős vásárlásokba kezdtek. Megindult a művek visszaáramlása Afrikába.

A bemutatott kollekció egy névtelen gyűjtő közel 40 éves munkájának eredménye, melyben jelen van mindegyik főbb stílus és irányzat, de az anyag még tudományosan nincs feldolgozva, elemezve, publikálva. A kollekció külföldről került Magyarországra. Mi az egyben tartására vállalkoztunk. Szakmai feldolgozása elkezdődött, a jelen kiállítás csupán egy bemutató, egy rátekintés, egyben a gyűjtemény ismertetése. Illusztrálni kívántuk, hogy az afrikai művészet milyen szépségeket és különlegességet kínálhat a kultúrát kedvelő közönségnek.”

Magyar úrhölgy a Kilimandzsáró alatt

A kiállításmegnyitó további részében prof. Rechnitzer egy távoli, Afrikába szakadt rokonának, Dunay Blanka festőművész emlékét idézte fel a hölgy halálát követően hozzá került festmény-hagyaték részeinek bemutatásával, a hölgy életéről egy külön tablón is megemlékezve:

„Blanki néni, a titokzatos asszony, a művésznő, a modell, az Afrikát megjárt úrhölgy – így beszéltek róla a családban. Drága keresztanyám (Dunay Márta) nővére volt, neve sokszor bukkant fel a beszélgetésekben, leveleiből gyakran idéztek, kalandjait fel-felemlegették, s mikor mesélték ezeket a történeteket, valamiféle titokzatos mosoly futott végig a társaság idősebb tagjainak arcán…

…A családi mese szerint megérkezett Nairobiba, a kenyai gyarmat fővárosába…, s ahogy a családi mesékben hallottam, „egy szállodában lett menedzser”, azaz portás, gondnok, mindenes.

Miként telt az élete, nem tudom. Egy biztos: elkezd festeni, egy ottani angol festőiskolába iratkozik be, és szabadideje nagy részét itt tölti. Blanka szép nő, érett asszony volt, a merészség benne egy kis csalafintasággal párosult, így aztán a negyvenes évek elejétől az ottani festők – talán az iskola – modellje lett… Vannak tőle aktképeim, ezek már az ötvenes években készültek, alakja még akkor is tökéletes volt. Látszott, hogy szívesen mutatja meg magát, élvezi a beállást. Kényszer, öröm vagy a megélhetés? Nem tudom, de biztosan mindegyik. Látszott rajta, hogy élvezte az életet. Az ötvenes évek végén (45-50 évesen) került Londonba, ahol szintén dolgozott… Aztán jött a hír, hogy kórházba került, majd 1997 augusztusában idős kori elgyengülésben meghalt.

Most jött el az idő Blanki történetének befejezéséhez: 2019. február 20-án Afrika maszkok és szobrok társaságában idézem meg emlékét tőle örökölt képeivel, portréjával egy önálló szekcióban. Születésének napján, ami éppen 114 éve volt, megemlékeztünk a család „nagy kalandorára”, Blankira, a titokzatos asszonyra, aki megjárta Afrikát, és talán ott, csak ott volt igazán boldog.”

A galéria szokása szerint most is kisorsoltak egy tárgyat a jelenlévők között, melyen tevékenyen is részt vett Faragó Beatrix profi boksz világbajnok, a SZIE Sporttudományi Tanszék tanársegédje. A szerencse ezúttal Dr. Rechnitzer egyik boldog doktorandusza, Morvay Szabolcs mellé állt. Végül dr. Rechnitzer az akadémia tagjaként, képviselőjeként megkérte a jelenlévőket, hogy támogassák az MTA függetlenné maradásának törekvéseit.

A továbbiakban a vendégek nagy örömmel fotózták a tényleg ritkán látható tárgyakat, én pedig őket, a tárgyakkal együtt. Különleges vendégként meg kell említenem Charomar Joáo Antoniot, az egyetem egyik oktatóját.

A rendkívül jó hangulatú megnyitóünnepség végül féktelen sütemény és üdítő fogyasztásba torkollott.

A kiállítás az MTA Galériában (Győr, Liszt Ferenc u. 8.) 2019. március 30-ig tekinthető meg, hétfőtől péntekig, naponta 9-15 óra között. A belépés ingyenes.

Molnár György művészetbarát,
a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

Fotógaléria: Maszkok és fétisek – Afrika-kiállítás az MTA Galériában

41 kép