Fülöp Péter a fotográfia alapjaival tizenéves korában találkozott, amikor analóg fototechnikai ismeretekre tett szert. Fényképezni 2011-ben kezdett egy két megapixeles mobiltelefonnal. Fotográfiái túlmutatnak a jelenlegi népszerű fotóművészet keretein. Képei meditatívak, filozofikusak, poétikusak. A hozzájuk társított képcímek olykor konkrét filozófiai axiómák. Minimalista fotóin a fekete-fehérben ábrázolt, látszólag semmi-részletek (szétrobbant kerítésfonat, fal- és járdarepedésekre eső fény, égre meredő feszület, stb.) a magányról, a sivárságról, a romlásról beszélnek.

Számtalan könyve, publikációja jelent meg, több színházi produkcióban dolgozott. Közel száz hazai és külföldi kiállítást jegyez. Különös erejűek fényképeiből komponált fény(kép)filmjei. Alapítója a GyőrFree Improvizatív-Jazz Kortárs és Népzenei Műhelynek. Rengeteg szálon kötődik a magyar kulturális gyökerek ápolásához (táncházak, előadások, lemezkiadások, kiállítások szervezése).

Kiállításmegnyitójában Dallos István tatabányai fotóművész (a Kép-Szín-Tér Fotóművészeti Műhely Egyesület, valamint a Tájak Emberek Korok Egyesület alapító tagja, a Kép-Szín-Tér fotóművészeti nyári táborok művészeti vezetője), fotóesztéta az alábbi, átfogó, kerek, szakszerű értékelést adta Fülöp Péter fotóművészetéről:

Metafotografikus valóságfikciók – Mottó: A kép az, ami megmarad

„Mi az, amivel szembe kell néznünk, amikor egy fotókiállítás befogadásához kívánunk szempontokat nyújtani. Három realitás, ami jellemzi a fotográfiát: a fotók lehetségességének, létrehozásának és befogadásának feltételei. A befogadás feltételei nagy részben a külvilág és a befogadó szubjektumok függvényei, ugyanis a befogadók személyes és kollektív története különbözik egymástól, így ezek a feltételek nem képezhetik egyetemes, minden fénykép minden befogadása esetében érvényes állítások tárgyát.

A fotó lehetségességének feltételeit nézve ezek minden fotó esetében intencionális kölcsönhatásban állnak egymással, vagyis a lefényképezendő tárgy, a fényképező alany és a fotográfiai anyag kölcsönös viszonyáról van szó. A fotózandó tárgy azonban nem jellemezheti a fotográfiát. (szociofotó ellentmondása = műfaj)

A fotográfia létrehozása során a fotográfiai aktus, a fotográfiai tevékenység és a metafotografikusság részben magyarázatot ad az alany fontos szerepére. Szerepére, amelyben a szubjektum vállalja a kockázatot, azzal áltatja magát, hogy megismerheti önmagát, sőt abban reménykedik, hogy erről számot is adhat. A fotózás egy viszony lefényképezését jelenti, amiben megtalálható a fényképező alany meghatározottságának egy része, de a lényeg ismeretlen marad.

A fotográfiai anyag tanulmányozása során a fényképészeti kémia, optika és episztemikus ismeretekkel gyarapodhatunk, de nem jutunk el a fotográfia jellemző tulajdonságaihoz. Melyek ezek a jellemző tulajdonságok, mi a fotografikus, mi az a fotograficitás?

A fotograficitás azt az elvont tulajdonságot jelenti, ami sajátossá teszi a fotografikus tényt. Erre talán magyarázat Garry Winograd kijelentése: Azért fényképezek, hogy kiderítsem, milyen lesz az a valami fényképen. Mondhatjuk tehát azt, hogy a fotográfia a lehetséges művészete. Ez a viszony a fotograficitás egyik jellemzője, a végtelen lehetőségek befejezhetetlensége. Ezen kapcsolat, a konkrét megvalósulási formájában nem egy szükségszerűségtől függ, hanem egy választástól, amely valósággá változtatja, vagyis egyedi fényképpé.

Ha Fülöp Péter eddigi fotográfiai munkásságára tekintünk, azt állapíthatjuk meg, hogy egy kísérletező fényképező. Pontosabban kutató, a fotográfia lényegi jellemzőit, azok megvalósítási formáit feltáró fotográfus. Első képegyüttese, a Megapixel a fénykép 4 lényegi funkciója, intencionalitása közül a reproduktív funkció vizsgálata volt.

A fénykép előállításának mechanikus volta – legtöbbször más tömegkommunikációs eszközökkel kombinálva – lehetővé teszi az azonos minőségű képek nagy hatókörű terjesztését. Reprodukciók, de olyan tárgyakról, eseményekről, melyek a sokszorosítás pillanatában már nem léteznek, ill. lezajlottak. A következő sorozata, a 100 Blues a fotó mágikus funkcióját elemezte. A fotó létrehozza a valóság leképezését, a leképezést azonosítjuk a leképezettel, és a képen végzett manipulációnkat a kép tárgyára értjük. Már a dadaista és szürrealista fotómontázsok is éltek ezzel a lehetőséggel. A 100 tükör pedig a metaforikus funkció, a művészet és a poétika megjelenítése. A fotó, mint a látvány leképezésének egyik leghívebb módja, adott művészeti kontextusban úgy jelenik meg, mint maga a művészet. (Akárcsak a reneszánsz festészetben az ablak és a tükör.) Tekintve, hogy a Concept Art (fogalmi művészet) legfőbb feladatának – ha egy mondatban meg lehet fogalmazni – a művészet mint olyan vizsgálatát tartja, érthető a metaforikus funkció fontossága.

A dokumentálás, amely szükséglet hívta életre a fényképezést, a valóság megörökítése, mulandó jelenségek rögzítése a tárgya jelen kiállításnak. A fénykép nem jöhet létre tárgya nélkül. A dokumentum funkció betöltésére annak a fotónak, amit dokumentumnak tekintünk, térben és időben meghatározott konvencióknak, előírásoknak és formai követelményeknek kell megfelelnie:

1. Meghatározott formai kikötéseket kell teljesítenie, hogy az adott tényre, tárgyra vonatkozóan dokumentum lehessen (Elég itt az igazolványképre gondolni, de a fényképészek tudják, hogy például egy tárgyfotónak milyen követelményei vannak.)
2. A dokumentumnak autorizáltnak kell lennie – azaz jogosultnak a dokumentum szerep betöltésére –, ezt viszont a társadalmi-közösségi gyakorlat határozza meg. (A kép „sorsa” kirekesztése / befogadása nem választható el a szcénától, a közlési csatornától mint fogyasztástól, a társadalmi közbeszédtől, a közösség identitásában betöltött szerepétől és a fényképezés írott és íratlan szabályaitól.)
3. A dokumentumnak tartalmaznia kell azokat a garanciákat, amelyek a hitelességét bizonyítják (elsősorban a készítője a garancia és annak szándéka, a készítés körülményeinek leírása és technikai ismereteink).

Amikor egy fénykép dokumentum voltát meghatározzuk, általában ezekkel a követelményekkel vetjük össze, és hozzuk meg ítéletünket. A valóság igénye egyenlő az igazság utáni vággyal, a naiv fotósok végső csapdájával… mintha az igazság egy élőlény lenne, nem pedig egy ítélet lehetséges tulajdonsága. Ebben a rendszerben nincs helye a fikciónak, pedig érezzük, látjuk, hogy a fénykép realizmusában való bizalom ugyanolyan séma szerint működik, mint a tudomány.

Amely tudományba vetett hitünknek még mindig metafizikai hit az alapja. Mi ma élő emberek, mi istentelenek, metafizika ellenesek arról a tűzről vesszük a parazsat, amelyet évezredes hit gyújtott meg, és abból a Krisztushitből táplálkozunk, amely a nagy szellemi elődök, mint Platon, hite is volt, hogy Isten az igazság és az igazság isteni. A valóságban való hit nem más, mint Istenben való ősi hiedelem. A fotográfia új technika, de nem hozott létre új művészi gyakorlatot. Sajnálatosan egy nagyon régi hiedelem rabszolgája lett, gyakorlata az élettől való félelme, dekadenciája miatt. Ebből csak a fotográfia önmaga felé fordulásával tud megszabadulni, a fikció elfogadásával, a fikció fotografikus feldolgozásával. Fülöp erre tesz kísérletet, mikor képeit így határozza meg: Véleményem szerint nincs „szociofotó”, csak „létfotó”, ami viszont mindenre kiterjed: falak, növények, ember, ég, táj... Mindenre, ami teremtett lét, és ami kölcsönös egymásra „utaltságban”, „hatásban” kulminál. Itt látható meg a létezés igazi lenyomata és fotografikus levonata. Nem tudok semmit sem más szemmel és más objektíven keresztül nézni, csak ennek az állapotnak katarzisában.

Ez a megfogalmazás a barthesi „ez van” állítástól az „ez volt eljátszva” felismerés felé való irányultság. A kontemplatív szemlélődés helyett Hamvas Béla által definiált aktív éberség Fülöp képeinek intencionalitása. A dokumentum olyan viszony megfeleltetés létrehozása, amelyben nem a kép tárgya, hanem az alany viszonya a valóságdarabkával erősebb. Ez fikció a javából, a dokumentum referense az egész világ, pontosabban annak egysége. Ezen koherensen összeállított fotográfiákból, ahogy Heidegger írja: A mű egy világot nyit meg, és azt maradandóan működésben tartja. Midőn egy világ megnyílik, minden dolog elnyeri állandóságát és változékonyságát, távolságát és közelségét… A mű, műként egy világot épít fel. A mű a világ nyíltságát tartja fenn.

Ez Fülöp Péter fotográfusi munkájának lényege.”

A megnyitót követően a jelenlévők a terem kivetítőjén megtekinthették Fülöp Péter Megörökítés – fény(kép)film című alkotását. A tárlat különlegességeként a galéria különtermében az alkotó Graffiti Party című színes fotóanyaga is látható.

Molnár György
a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

Fotógaléria: Doku Hungary – Fülöp Péter fotótárlata a VOKE-ban

28 kép