Ifj. Bertényi Iván Tisza István című könyve – a sorozatban nem először – egy történelmi család leszármazottjáról szól. Nagyapjáról, Tisza Lajosról és gyermekeiről mintázta Jókai Mór A kőszívű ember fiainak szereplőit. Egy másik felmenője, Tisza Lajos királyi biztos nevéhez fűződik Szeged újjáépítése a nagy árvíz után 1880 és 1883 között. És édesapja, Tisza Kálmán a Határozati Párt egyik vezéralakja volt, majd a Szabadelvű Párt elnöke, és tizenöt évig miniszterelnök. Hivatalának időszakát tekinthetjük a dualizmus fénykorának. Párthívei saját pecsenyéjüket sütögették, de az ő keze tiszta maradt. Pártját vaskézzel irányította. A dualizmus legtovább regnáló (1875-1890) miniszterelnökeként tevékenykedett.

Tisza István kivételes képességű, egyenes gerincű, művelt és sokoldalú személyiség volt, amelybe a sportemberség is beletartozott: korcsolyázott, úszott, kiváló kardvívó volt, párbajok hőse (de sohasem ő provokálta a konfliktust). Gyermekkorában és ifjú éveiben hatalmas tudást szerzett, melyet pályafutásában jól kamatoztatott. Először képviselő, majd parlamenti elnök, végül miniszterelnök lett.

Úgy képviselte Magyarország érdekeit, hogy az az egész Monarchiáéval összhangban legyen. Ausztria nélkül létünk megkérdőjeleződhet – így indokolta politikáját. Az általános választójogot élesen ellenezte: a társadalmat még éretlennek tartotta erre, óvott a demagógoktól. Igyekezett a nemzetiségiekkel megtalálni a modus vivendit, de a magyar szupremáciából nem engedett. Az ellenzék destrukcióját a szavazási rend szigorításával igyekezett megtörni. Mindez botrányhoz, a parlamenti bútorzat ellenzék általi összetöréséhez, képviselők kivezetéséhez, az ülésterem bezárásához vezetett, de nem következett be az abszolutizmus visszaállítása. Új választásra került sor, mely – először és utoljára a dualizmus idején – ellenzéki győzelmet hozott. Majd jött a parlamenti választásoktól független kormány, az ellenzék megdolgozása, megszelidítve kormányrúdhoz engedése, végül az abban való csalódás és a kiindulópontra való visszatérés. Később a Szabadelvű Párt helyén létrejövő Nemzeti Munkapárt volt a parlamenti főszereplő. Tisza és az ellenzék közt újra a házszabály revíziója kapcsán keletkezett éles konfliktus.

A szarajevói merénylet új politikai helyzetet teremtett. A korábbi szövetségi viszonyok átrendeződtek: Oroszország az angol-francia antanthoz csatlakozott. A szerbiai ultimátum és az arra adott nem kielégítő válasz a háborús szakadék széléhez sodorta Európát, míg a kölcsönös mozgósítások révén kontinensünk lángba borult. Tisza fenntartásokkal lett háborús párti. Csak miután a német szövetséges biztosította, hogy Romániát igyekeznek távol tartani, kilátásba helyezte Bulgáriának a Központi Hatalmakhoz való csatlakozását, mondott igent.

A háború menete a Monarchia és szövetségesei számára hullámzó volt: győzelmek és vereségek követték egymást. Az egykori szövetségesek pálfordulása (Románia és Olaszország az antant oldalára álltak), valamint az USA bekapcsolódása az angol-francia oldalon, döntötte el a végkimenetelt. Nem segített Oroszországnak a kettős (polgári demokratikus és bolsevik) általi különbékéje sem. Ráadásul Románia újra hadba szállt ellenünk, a nemzetiségi törekvéseiket felkarolta az antant, szövetségeseiknek ismerve el, s részeket kínált a Monarchia területének rovására. Ez a történelmi Magyarország feldarabolásához vezetett.

A szocáldemokraták, polgári radikálisok és az új pártot gründoló Károlyi Mihály létrehozta a Nemzeti Tanácsot. Progresszív programjuk nem tudott megálljt parancsolni a szeparasztikus törekvéseknek. Gróf Tisza István, aki már korábban – parlamenti felszólalásában – elismerte a háborús vereséget, lemondott, s a negatív folyamatok folytatódtak. Budapesten kitört az őszirózsás forradalom, Károlyi Mihály pedig miniszterelnök lett.

Gróf Tisza István ellen négy merényletet követtek el, és az utolsó sikeres volt. 1918. október 31-én az egyébként vértelen őszirózsás forradalom napján katonák lőtték agyon otthonában. Egy korszakot meghatározó politika képviselője vérzett el a gyilkos golyóktól.

Tisza Istvánról minden korszaknak kiforrott véleménye volt, de a mindenkori hatalomgyakorlók forradalmi, avagy ellenforradalmi irányultsága irányt szabott a pozitív vagy negatív értékelésének. A szocialista rendszer – érthetően – averzióval viszonyult hozzá, napjaink polgári berendezkedése értékeli igazán tevékenységét, életművét.

Csiszár Antal

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Zsoldos Attila: IV. Béla és Bertényi Iván: Nagy Lajos
2. rész: Szovák Kornél: Szent István és Font Mária: Könyves Kálmán
3. rész: Oborni Teréz: Bethlen Gábor, Gebei Sándor: II. Rákóczi Ferenc és Estók János: Deák Ferenc
4. rész: Pálosfalvi Tamás: Hunyadi Mátyás, Turbucz Dávid: Horthy Miklós, Rainer M. János: Nagy Imre
5. rész: Földes György: Kádár János
6. rész: Hausner Gábor: Zrínyi Miklós
7. rész: C. Tóth Norbert: Luxemburgi Zsigmond
8. rész: Kozári Monika: Andrássy Gyula